ᴏ̈ʀᴏ̈ᴋᴏ̈s - ᴀ ʜᴇʀᴄᴇɢɴᴏ̋ ᴍᴇsᴇ́ᴊᴇ

|18|

A szoknyámat megfogva igyekeztem le a lépcsőn, miközben azt mantráztam, hogy ne Kai legyen. Amikor leértem az udvarra megláttam egy fekete lovat és rajta a csukjás alakot.
- Noelle! Azonnal állj meg! - hallottam apám kiabálását a kastély felől.
A lovas leszállt, majd levette a csuklyáját. Ekkorra apám és Nicolas már mellettem álltak.
- Maya? - suttogtam magam elé. Maya elénk sétált, majd meghajolt.
- Fenség. Megtiszteltetés találkozni önnel. - Maya meghajolt majd rám nézett. - Örülök, hogy visszataláltál egyedül a kastélyba.
- Noelle, ismered őt? - sandított rám az apám.
- Igen, ő volt velem, amíg... elvoltam. - bólintottam.
- Gyere be akkor kedves. Esőre áll az idő. - mondta az apám udvariasan, majd visszaindult a kastélyba. Nicolas is utána ment. Majd kicsit lemaradva mi is elindultunk miután egy lovász elvezette Maya lovát.
- Hogy kerültél ide? - kérdeztem halkan.
- Aggódni kezdtünk. Már rég felkelt a nap és sehol sem voltál. - súgta nekem Maya hogy apáék ne halljak meg. - Mi történt? Megvan a kő?
- Nincs. Nem tudom hol lehet. - mondtam miközben a korlátot és a szoknyámat fogva felmentem az emeletre.
- Segítek megkeresni. Így hamarabb eltűnhetünk innen. Kiborít ez a sok csicsa. - fintorodott el, amin kuncognom kellett. Nem hiába kerüli az udvart. A szoknyák, az etikett órák, az enyelgés a többi nemessel. Egyszerűen nem Maya világa. - Nem hagylak magadra. - simította meg bíztatás keppen a kezem.
- Ő hol van? - kérdeztem még halkabban. Hiányzik. Pedig pár órája jöttem csak el, de mégis olyan, mintha évek teltek volna el.
- A táborban. Utánad akart jönni, de nem hagyhattam, hogy a kelleténél előbb törjön ki a káosz. - mondta. Igaza van. Kai rettentően mérges Nicolasra, mert nem becsült meg. Nem kerülhetnek egy légtérbe.
- Vissza kell mennem este, gyere te is velem. - ajánlotta fel. Láthatnám Kait? De mi lesz apámmal. Ha rajtakap...
- Nem lehet, apám még éjszaka is őröket állít mellém. -simítottam végig az ablakpárkányon, ami mellett elhaladtunk.
- Kitalálunk valamit. - megálltunk apám irodájának az ajtaja előtt Nicolas és apám mellett.
- Szeretném ha maradnál. - mosolyogtam rá Mayára. Segíthetne és... nem éreznem magam annyira egyedül.
- Ha Fenséged megengedi szívesen maradok. - mondta Maya miután az apám felé fordult.
- Nekem öröm megismerni a lányom egyik barátját. Előkészíttetek egy szobát. - intett egy szobalánynak, aki mellénk állt, majd Mayával együtt elindult a vendégszobák felé.

×××

Miután végeztem az illemórammal és századszor is megtanultam, hogyan kell az evőeszközöket helyesen használni és hol vannak elhelyezve az asztalon visszajöttem a szobámba, persze a mellem rendelt kíséretemmel. Az ablakpárkányon üldögélve néztem a kertet. Meg kell találnom azt a követ. Csak így hozhatom vissza anyát. Meg kell tennem bármi legyen az ára.

Halk kopogás után Maya nyitott be a szobámba.
- Kopp-kopp, bejöhetek? - mosolygott rám.
- Persze, gyere csak. - mondtam miközben fele fordultam meg mindig a párkanyon ülve.
Az a ruha volt rajta amiben jött. Egy egyszerű ing, bőrnadrag és csizma. Mit meg nem adnék most, hogy lecseréljem a szoknyámat egy ilyen öltözékre.
- Milyen a szobád? - kérdeztem.
- Elég csicsás. - fintorodott el. - Minden arany és az ágyamon több a párna, mint amennyi rózsa van a kertben. - kuncogva válaszoltam.
- Ilyen az királyi udvar. Pompa, csicsa és hízelgés. Ebben nőttem fel, de mégis hiányzik az az egyszerűség ahogy veletek éltem. - Maya közelebb lépett hozzám.
- Ha ennek vége visszajöhetsz velünk. Nem kell itt maradnod, ha nem akarsz. - a kezét az enyémre tette, majd bíztatóan mosolygott. - Nem kell azt csinálnod, amit mások akarnak. Ez a te életed. Élj úgy, ahogy te akarsz.
- Köszönöm. Legalább van valaki, akiben bízhatok. - legalább benne bízhatok. Mindazok után, ami Nicolassal történt... tudnom kell kiben bízhatok. Sosem árt egy barát, akinek bármit elmondhatok.
- Ne köszönd. A bárátok ilyenek. Mindig veled maradnak a legrosszabb időben is, tűzön-vizen át.