The Umbrella Academy: Nyolcan

57.Rész ~Találkozni Magammal~

*Ötös szemszöge*

- Most merre is megyünk? - kérdezte Mia a hátsó ülésről.

- Van egy Ír kocsma szerűség itt a városban. Ott leszek nem sokára. - fordultam feléjük.

- És van terved azon kívül, hogy "megállítjuk" ? - kérdezte Luther. - És nem aggódsz a para izéd miatt?

- A Paradoxon Pszichózis miatt? Kétlem, hogy megölném saját magam. - rántottam vállat könnyedén, és vissza fordultam az ablak felé. - Meg persze, hogy van tervem. Beszélek magammal és kész.

- Ahogy gondolod... - húzta el a száját és bekanyarodott a parkolóba. - Azért elsőnek engedj előre minket...tudod, hogy kicsit felvezessünk téged. - vakarta meg a tarkóját.

Hát igaz. Nem lenne a legjobb ha beparázna vagy netán olyat tenne amit nem kellene. Még a végén elmenekül és aztán lőttek mindennek. Kell az a rohadt táska.

- Felőlem... - sóhajtottam. - De ne sokáig! - tettem fel az ujjam fenyegetően mire Luther bólintott. - Te pedig... - fordultam Mia felé.

- Megleszek. - mosolyodott el a lány. - Ne aggódj tudok bánni veled.

- Hát azt kétlem.. - sóhajtottam ismét.

*majd már fordultak is és benyitottak az épületbe*

- Huhh...nézzük szembe a problémákkal. Vagy ez esetben magammal... - motyogtam magam elé.

5 percet adok nekik. Utána utánuk megyek.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

*Mia szemszöge*

*amint beléptem a kávézónak egyáltalán nem nevezhető épületbe megcsapott a mámorító alkohol szaga*

Szóval ez egy kicseszett alkoholmennyország. Azért túlzottan is lelakott lenne egy kávézónak. Sürgő-forgó emberekkel tele, ahogy elnézem. Pontosítva: sürgő-forgó részeg emberekkel. Ha bele gondolok, hogy nemrég én is ilyen állapotban voltam elhányom magam. Hogy hogyan lehettem akkor akkora hülye a mai napig nem tudom.

*szorosan Luther mögött lépkedve indultunk meg beljebb a nagy tömegen átgázolva a pulthoz*

- Kérsz netán egy vizet? - húzta vigyorra az arcát Luther.

Oh persze még te is szívass. Ahhoz képest, hogy Diegoval nem vér szerinti testvérek eléggé hasonlítanak bizonyos szempontokból. De ha ezt valamelyiknek elmondanák tuti ki nevetnének.

- Kedves. De nem, nem kérek semmit. - ültem le a pult előtti székre. - Biztos itt lesz egyáltalán?

- Ötös szerint igen. Szóval biztos itt lesz. - nézett körbe alaposan a sok emberen. - Csak tudod jól jönne egy kicsit a segítséged..

- Miben?

- Hát én még nem láttam Ötöst öregen.. - húzta el a száját. - De ugyebár neked fel kéne ismerned.

Hát ez igaz...sajna rossz emlékek fűződnek ahhoz a kinézethez. De akármi is várjon rám tudom mit érzek. Szeretem Ötöst és nem fog ezen változtatni egy vén papa. Bár épp a barátomról beszélek így. De nem! Nem ő az. Az az ember megváltozott mikor visszatért. Ki tudja egyáltalán mit akar ez az Ötös. Lehet nem is akar visszatérni a családjához. Hiszen az is megeshet.

- Igen, tudom... - bólintottam határozottan.

*felálltam óvatosan a székemre Luther kezét szorongatva nehogy leessek, majd a kezemmel távcsőt alkotva kémleltem a barátom idős verzióját*