Inkább csókolj meg! /YoonMin+18/

19. Epilógus

Megkeresem Taemint!
Amikor a szavak elhagyták a számat, Suga megdermedt. A sminkes lány szintén, amikor Yoongi úgy nézett rám, mint egy tömeggyilkos és egy kivégzőtiszt szerelemgyereke. Be kell valljam, egy lépést hátráltam amikor elhessegette maga elől a tiltakozó dolgozót, és felém lépdelt. Nem volt hová menekülnöm, fenn akadtam egy kanapé háttámlájában és lehuppantam a szélére. Suga már a lábam között állt, teljesen felém magasodva.
Ha nem kaptam volna frászt az előbbi pár másodpercben, most a szájára hajoltam volna, és addig tépem a puha és dús ajkakat, még ki nem rángat a szobából, és fel nem ken egy eldugott zug, vagy mosdó falára. Imádtam a dühös Yoongit, nála szexibb lény nem volt ezen a világon. Ritkán lépett be az életünkbe, de ha találkoztunk, én fájó fenékkel, és véresre harapott ajkakkal botorkáltam ki az ágyból. Sugával a dühös szex volt a legjobb, amit valaha átéltem.
Akaratlanul megremegtem a közelségétől, a parfümje még mindig bódító hatással volt rám, az arca vékony volt, mert az utóbbi időben sokat fogyott a túlhajszoltságunk miatt, de semmit nem vesztett varázsából. A vörösesbarna haj nagyon jól ált neki, és a hullámos göndörség csak még kívánatosabbá tetette. A nyitott ing alatt sima izmok domborodtak, az én kezem pedig felemelkedett, hogy az ujjbegyeim végigsimíthassanak a puhaságon, egészen a gyomráig.
– Elég! – parancsol rám összeszorított fogakkal, majd megragadta a kezem, és a saját combomra szorított. – Mit akarsz attól a patkánytól? – kérdezte szikrázó szemekkel.
Pont ma, pont ezen nem akartam vele összeveszni. Legjobb lett volna, ha csak ellógok az öltözőből, a nagy felfordulásba észre se vették volna.
Éppen két előadás közötti szünetet tartottunk, az intró után, az Airplane pt.2 jött, majd RM Love Yorself remixe, aztán Fake Love intro, majd az IDOL. Hosszú és kemény fellépés volt a mostani, nem tudom, hogy jött ez a szervezőknek, de elmehetnének a francba, amiért ezt kitalálták. Ez a 2018-as MAMA maga volt a tömény káosz. Az Expo zsúfolt volt, hiszem majdnem kétszer annyi előadó tömörült össze ugyanazon a helyen mint tavaly. Nekem pedig maximum 20 percem lehetett lerendezni Taemint.
Lassan egy éve nem találkoztunk. Amikor reggel megláttam a színpadbejáráson, nem éreztem semmit, tényleg semmit, csak sajnálatot. Nem tettem túl magamat az árulásán, de azt se vagyok hajlandó eltűrni, hogy levegőnek nézzen. Beszélni akartam vele, azt szerettem volna ha tisztázza magát. Leszarom ha bocsánatkéréssel állít elő, már nem jelentene semmit. Majdnem tönkretette a barátaim és Suga életét, nem tudom ezt valaha meg lehet-e bocsájtani. Ha csak engem veszélyeztet volna, nem lennék rá ennyire dühös, de Suga életét, és a családom karrierjét is dugába akarta dönteni. Erre még nem volt bocsánat, és lehet, soha nem is lesz.
– Beszélnem kell vele – mondtam Suga szemébe nézve. A sötétbarna íriszek értetlenségtől és dühtől csillogtak. Összeszorította a száját, hogy nem valami bántó csússzon ki rajta, és én ezt rettentő módon értékeltem.
– Veled mennyek? – kérdezte az én legnagyobb meglepetésemre. Még levegőt venni is elfelejtettem.
– Ne nézz így rám! – csattant fel –, tudom hogy a barátod volt. Nem vagyok akkora tapintatlan barom, hogy semmibe vegyem a tényeket.
Össze kellet préselnem az ajkaim, hogy ne lássa, mennyire ellágyultam tőle. Az érzéseimmel vitatkozva dőltem a mellkasára és támasztottam homlokomat a forró bőrnek. Suga elengedte a kezem és hosszú ujjaival a combjaimat kezdte simogatni.
– Hiányzik neked – suttogta a hajamba.
Pedig már azt hittem, nem tudsz jobban meglepni. Meggyötörtnek éreztem magamat a szavai miatt. Ebben a pillanatban nagyon elesett voltam, zavarodott és sérülékeny. Szóval átlátott rajtam, jobban mint én magamon. Soha nem ismertem volna be azt, amit most nekem szegezett, tényleg hiányzott.
Évekig barátok voltunk, léptünk fel együtt, összejártunk, buliztunk együtt, megértettük egymást...
Nyűgös sóhaj csúszott ki a számon, és még jobban a lábam közé húztam Yoongit, megkapaszkodtam a csípőjében és a mellkasára bólintottam.
Kezeit felvezette az arcomra, két tenyerébe fogva az állam, kényszerített, hogy a szemébe nézzek. Nagyot nyeltem a féltő szemek pillantása alatt.
– Ne maradj sokáig, 15 perc múlva kezdünk. Ha nem vagy a színpad mellett időben, akkor... – gyorsan körbepillantottam a szobában, hogy tiszta-e a terep. Forró csókkal vettem el a fenyegetés élét, imádtam még ezt is, de most nem volt rá szükségem. A puha ajkak békével töltöttek el, ellazultam a kezében, és a harmónia a mi köztünk volt, tökéletes löketett adott hogy feltuningoljam a bátorságom, amire most nagyon is szükségem van Taeminel szemben. Féltem hogy ellágyulok ha bocsánatot kér, és mindenre fátylat borítok, ha beszélni kezdünk. Halk sóhajjal szakadt el tőlem, és minden gondtalanság, felszabadultság és színtiszta vágy semmivé lett, ahogy elengedte az arcom és ellépett tőlem.
– Menny, még meg nem gondolom magam, és nem kötözlek egy székhez – Lehet hogy fenyegetésnek szánta, nekem azonban megremegett tőle a gyomrom és fülled képet kezdték megtölteni az agyam, ahogy az ágyunk fejtámlájának vagyok kötözve az általam vett királykék bársonyszalaggal – amit még ki se próbáltunk – selyemkendővel a szememen. Megborzongtam, végignéztem vágyaim tárgyán.
A szövetnadrág tökéletesen állt rajta, a karcsú combok megfeszültek az anyag alatt, amikor a pillantásom az ágyékán futott végig. A fehér inge a köldökéig nyitva volt, és eszméletlen csábító volt a birtokló, és bosszús tekintett.
Közelebb léptem hozzá, de nem értem hozzá egy ujjal se, a vállunk összeért amikor elhajoltam mellette, és elvettem a lila zakómat a mellettünk álló fogasról. Csak egy pillanatra hajoltam a füléhez.
– A szalag a bőröndömben van, és inkább az ágyat választom – suttogtam közvetlenül a füle mellett. Elégedett mosollyal az arcomon indultam meg a kusza folyosókon idolokat kerülgetve. Bárcsak láttam volna az arcát, már bánom hogy elszalasztottam.