Lost Memories (Jikook)

26. fejezet

Jimin

- Hoztam neked vacsorát.

- Nem kérek. Nem bírok enni.

- Belementem, hogy ne reggelizz, mert kijön belőled. Belementem abba is, hogy ne ebédelj, de most már be kell venned a gyógyszereidet, úgyhogy megeszed ezt a tányér levest, akár tetszik akár nem! - szólt rám határozottan Woo.

Undorodva húztam magam elé a tálcát és kezdtem el enni. Nem azért mert Woojin olyan rossz szakács lenne, és különben is, anyukája küldte nekem, hanem azért mert mindent keserűnek érzek.

- Holnap elviszlek a dokihoz.

- Nem megyek sehova.

- Jimin, napok óta ezt mondod. Elfogyott a gyógyszered és nem ír ki az orvos másikat, csak ha megvizsgál, mert nem tudja, hogy milyen állapotban vagy.

- A lehető legjobb állapotban. – jegyeztem meg flegmán.

7 napja annak, hogy felébredt a műtét után. 7 napja a lehető legjobb állapotban vagyok, mert nem érzek semmit. Ennél tökéletesebb nem is lehetne.

- Majd én felveszem. – szólalt meg Woojin, és automatikusan nyúlt a telefonom után.

Biztos Hobi az. Sokszor hívott, de én nem akartam vele beszélni. Nem akartam neki elmondani, hogy egy hatalmas nagy kudarc vagyok.

Második nap történt, hogy Woojin felvette a telefonom, mert én nem voltam rá hajlandó. Azóta ő informálja a többieket. Számot is cseréltek, de amikor megkérdeztem, hogy miért nem egymást hívják, engem meg hagynak békén, akkor Woo azt mondta, hogy a többiek odahaza reménykednek, hogy egyszer én fogom felvenni.

Én is reménykedtem. Feleslegesen.

- Vissza kell mennem a bárba, de holnap reggel érted jövök, és elviszlek a dokihoz. Hobi üzeni, hogy kitartás és melletted vannak.

Igen, mindenki mellettem van, csak akire a legnagyobb szükségem lenne, az nincs.

Én már másnap haza akartam menni, de Woojin erősködött, hogy várjak pár napot, hátha csak átmeneti ez az egész, talán csak az altatás és a műtét hatása, és elmúlik.

De nem.

Hogy ő hogy van? Remekül. Rohamtempóban gyógyul, az orvosa és szülei legnagyobb örömére. Hamarosan haza is jöhet.

Hogy én hogy vagyok? Nincs kedvem róla beszélni, csak aludni akarok. Aludni, mert fáradt vagyok...

- Jimin, ébresztő. Jó reggelt angyalkám.

Mintha egy harangot kongatnának meg mellettem, pedig ennél halkabban és lágyabban nem is szólhatna hozzám.

- Hány óra?

- Mindjárt kilenc. 11-re viszlek a dokihoz. - magyarázza Woojin.

- Miért akarsz mindenáron odavinni? Csak hagyj aludni még egy kicsit.

- Azért mert aggódom érted, akár tetszik, akár nem. És hiába fogsz így viselkedni, engem nem fogsz elüldözni. Szóval fel is adhatod már most.

- Nem akarlak elüldözni.

- Tudom. – ül le mellém Woo az ágyra. – Menj, fürödj le szépen, öltözz fel és induljunk. Még venni akarok valami reggelit neked.

Fáradtan keltem fel az ágyból és lépkedtem a szekrényemhez, hogy ruhát keressek.

- Jimin. – szólalt meg halkan Woo. – Holnap hazajön.