A rejtélyes megmentő (Jungkook ff) SZÜNETEL!!!

8. rész

/Yeona szemszöge/

Szokásosan, mint mindig az ablakon kifelé bámultam. Gondolataim kivételesen most nem a menekülésem körül forogtak, hanem azon amit Ő mondott nekem. 
Ki akarna nekem ártani? Nincsenek is ellenségeim. Ez akkora hülyeség. Jobbat ki se találhatott volna. Tuti hazudott, csak hogy magát mentse. Persze, még a végén ő lesz itt az ártatlan bárány.... ez nevetséges.
Viszont tényleg nagyon sajnálom, amit tettem, mert úgy érzem a tortát őszintén azért csinálta, hogy nekem örömet szerezzen, ami valljuk be elég furcsa. Talán van valami hátsó szándéka ezzel?  Vagy tényleg nem játssza meg, hanem őszintén, szívből kedveskedik nekem?  Ahhh már esküszöm tényleg nem tudom, hogy mit higgyek. Teljesen össze vagyok zavarodva vele kapcsolatban.

Na meg a csókja.... - haraptam ajkamba. Nem akarok csak egy játék lenni számára, akit akkor vesz elő amikor kedve tartja, de abban a pillanatban amikor olyan közel van hozzám, úgy érzem teljesen elgyengülök és vágyom arra, hogy hozzám érjen és megcsókoljon. Na jó, azt hiszem teljesen megbolondultam... Ha valakinek ezt elmesélném tuti idiótának nézne – sóhajtottam egy nagyot, majd mielőtt felálltam és a füzetemhez indultam volna, hogy folytassam az írást, hirtelen a semmiből megjelent egy alak. Nem nagyon tudtam kivenni pontosan hogy hogyan is nézhet ki az illető, de ahogy közeledett, egyre jobban kezdett kiélesedni személye.
Ez nem hallucináció, tényleg van ott valaki. Viszont fura, mert nagyon óvatos és kimért volt a járása, tehát nem Hozzá jött.  Úgy tűnt mintha keresne valamit vagy... VALAKIT? Lehet hogy engem?

Végre, talán van még remény, hogy kiszabaduljak innen. Gyorsan beleheltem az ablakot majd ujjam hegyével izgatottan elkezdtem írni: 'Segíts!'   De hiába, nem nézett fel az ablakra. Mi a fenét csináljak hogy észrevegyen? –uralkodott el rajtam a teljes kétségbeesés. Ha elkezdek kopácsolni az üvegen, Ő azonnal meg fogja hallani és idejön. A végén még képes és az egész ablakot bereteszeli.

- Kérlek Istenem, segíts hogy valami csoda folytán erre nézzen! - próbáltam kapálózni, hátha a mozgásom felkelti a figyelmét.  De mind hiába....Úgy érzem ennek semmi értelme, mert nem vesz észre – csúsztattam le kezeimet szomorúan az ablaküvegen, majd a párkányra rogytam és könnyes szemmel figyeltem tovább ahogyan sétálgat az udvaron.
De amikor ablakom alá érkezett, hirtelen a férfi felnézett, mire én gyorsan felpattantam és hevesen elkezdtem neki integetni. Szemöldökét összeráncolva fókuszált felém. Ismét beleheltem az ablakot és felírtam  a 'Segíts!' szót.

Arcáról az értetlenség tükröződött mire pár másodperc után mintha realizálta volna a helyzetet. Mutatta, hogy nyissam ki az ablakot, de jeleztem, hogy sajnos nem tudom. Ismét az üvegre leheltem, majd a következőt írtam : 'Kérlek ments meg! Valaki fogva tart! '

Tekintetén kétségbeesés és a rémület uralkodott el. Ezután a férfi a homokba kezdett el írni, ami alig volt látható, de valamennyire ki tudtam olvasni: 'Ne aggódj! Hamarosan megmentelek! Csak tarts ki még egy kicsit! '- nézett fel rám, majd folytatta: 'Még kell egy terv, de nem hagylak magadra! Segíteni fogok! Bízz bennem!'  
Erre egyetértően bólogattam, majd mutatta, hogy most mennie kell. – Köszönöm! – tátogtam nagyokat, majd egy pillanat alatt el is tűnt a semmibe.

Vajon ki lehet ő? És mit keresett itt? Talán tényleg miattam jött és engem keresett? Lehet egy nyomozó, akit Namjoon bátyám bérelt fel? Istenem, drága bátyám! Tudtam, hogy nem adod fel és addig keresel, amíg meg nem találsz.

Mióta meghaltak a szüleink, azóta úgy érzem még szorosabb a kapcsolatunk, mivel csak mi ketten maradtunk egymásnak. Olyan jó, hogy mindig mindenben számíthatunk egymásra. Nála jobb testvért nem is kívánhatnék. Alig várom már, hogy újra láthassam.