ʙʟɪɴᴅᴇᴅ ʀᴜʟᴇs

t i z e n ö t

Miután hazaértünk Brooklynból, Johnny rögtön leszervezett egy találkozót Brockovich-csal, és ragaszkodott hozzá, hogy együtt ebédeljünk a kedvenc gyorsbüféjében, közel az irodához.

— Mikor ér rá? — kérdeztem, miután leültünk az asztalhoz.

— Este átjön hozzám.

— Nem úgy volt, hogy együtt találkozunk vele? — kérdeztem sértetten.

— Minek? Hogy megpróbáljon elcsábítani? — kérdezett vissza. A hangjában semmi humor nem volt, teljes komolysággal tette fel ezt a kérdést.

— Ennek semmi köze a munkához. — próbáltam kiállni magamért.

— Én úgy gondolom, hogy van. — ragaszkodott az elveihez. Nagy nyugodtsággal a szendvicsét kezdte majszolni, ő bizonyára lezárta a témát.

— Hihetetlen vagy. — bosszúsan hátra dőltem a székemben. Az étvágyam is elment.

— Ő ragaszkodott ehhez a formátumhoz. Nehogy már azt hidd, hogy ennyi munka után kizárnálak bármiből is.

— De miért?

— Szerinted? A tökeiben tartja az eszét, a sok elutasítás után sértve érzi magát.

— Honnan tudod? — kérdeztem zavarodottan. Sosem mondtam neki, hogy bepróbálkozott.

— Szerinted honnan tudta meg a számod? Még tanácsokat is kért a fafejű. — nevetett.

— Jézusom, ez nagyon megalázó. — szégyenemben a tenyeremet az arcomra helyeztem.

— Nyugi, csak jókat nevettem rajta. Nem rajtad. — mondta nyugtatásképp. Még át is nyúlt az asztalon, hogy elvegye a kezemet az arcom elől.

Ahogy az újbegyei a bőrömhöz értek rögtön elindult bennem egy érzés. Igen, beindultam egy büfé kellős közepén. Az arcom is elvörösödött, de az inkább a szégyenérzet hatására, hiába nem tudhatta senki, hogy mi járhat a fejemben. Ahogy Johnny nézett rám, olyan érzés volt, mintha ő pontosan jól tudná. Zavarodottan elfordultam és minden apró dologra ráfókuszáltam ami a tekintetem ügyébe került.

— Valami baj van? — szólalt fel. Nagy erőfeszítésekkel próbálta visszafogni a széles mosolyt, ami minden áron az arcára akart rajzolódni.

Felnevettem, de valójában magamon. Ő is csatlakozott, így már ketten kacagtunk a totál semmin. Néhányan már furcsán is néztek ránk, de hiába, egyikünk sem bírta abbahagyni, muszáj volt kimennünk, mielőtt kiküldenek.

Először Johnny lépett ki az épületből én pedig követtem, de nem számoltam az ajtó küszöbével, amiben sikeresen megbotlottam. Szerencsére Blake közvetlen előttem állt, így neki estem. Az a rohadt déjà vu.

— Ez a helyzet ismerős. — motyogta nevetve.

— A múltkori a te hibád volt! — védtem magam elszántan.

Még mindig szorosan magához tartva, közelebb hajtotta a fejét a nyakamhoz és a fülembe súgott.

— Elismerem.

Az egész testem libabőrös lett, muszáj volt ellépjek tőle. Zavarodottan néztem rá, lemerem fogadni, hogy most már kész paradicsommá színeződött az arcom. Neki is feltűnt, hogy kellemetlen helyzetbe hozott, de mielőtt elnézést tudott volna kérni egy ismerős hang megszólított minket.

— Johnny! — Ray lépett mellénk nagy vidámsággal köszöntve a férfit.

— Hello Ray, mi a pálya? — lepacsiztak.