ʙʟɪɴᴅᴇᴅ ʀᴜʟᴇs

n e g y v e n h á r o m

John miután durván kiosztott, fogta magát és elviharzott. Egy darabig fel sem fogtam, hogy egy örömteljes nap, hogyan válhat seperc alatt kész katasztrófává. A távozását követően sorozatosan tárcsázni kezdtem, de minden hívásomat elutasította, végül pedig a mobilját is kikapcsolta. A viselkedése felbosszantott, mivel bármennyire is rossz passzban van, ez nem jogosíthatja fel arra, hogy ilyen embertelen módon bánjon velem. A nővel, akit állítólag hihetetlenül szeret.

Az incidens után Florence felkeresésén tanakodtam, de végül anyát kértem meg, hogy látogasson el hozzánk. Előbbinek mégsem lett volna tanácsos elújságolni John erőszakos fellépését a körülményeket tekintvén. Anyával már rég beszéltem a problémáinkról, amit eddig nem gondoltam megosztásra szükségesnek, most azonban bármit megadnék a tanácsaiért, és hogy reményt nyújtson a kilátástalanban is.

— Ha nem mondod, hogy gond van meg sem állapítottam volna. — jegyezte meg miközben a forró teáját kevergette.

— Tényleg? — kérdeztem hitetlenkedve, miután sóhajtozva leültem mellé az asztalhoz.

— Nem, kislányom. Pocsékul festesz.

— Kösz, anya. — forgattam a szemem.

— Mi történt? — elhagyva a gúnyos hangsúlyt, a tenyerét megértően a kézfejemre helyezte.

— Florence meg akarta fosztani Johnt a láthatósági jogától. — feleltem lehajtott fejjel.

— Miért? — hallatszott az anyám kérdése, de nem volt erőm őszinte választ adni rá. — Maya, miért? — ismételte magát, ezúttal erélyesebb hangnemben.

Szégyenkezve pillantottam fel rá. Eszem ágában sem volt Johnt rossz néven feltüntetni az anyám előtt, de mégsem szépíthettem az igazságon, csak azért, hogy továbbra is szimpatizáljon a férfival.

— Durva verekedésbe keveredett Daviddel. Miattam. — vallottam be.

— Nincs okod szégyenkezni John cselekedetei miatt. Felnőtt férfi, azért amit tesz csak maga felelhet.

— Ez nem minden. — folytattam. — Florence azt állítja, hogy alkoholista, és amikor ezt előtte is felvetettem támadóan reagált. Azt mondta kordában tart mindent, de nem rég ismét agresszívan viselkedett, ami azt igazolja, hogy közel sem ura a helyzetnek.

Az alkohol említésére mintha anya is elmerengett volna egy pillanatra. Pontosan jól tudtam, hogy melyik időszakot elevenítette fel, mivel pár éve köztudott volt, hogy apa is küszködik az itallal. Inkább a születésem előtt volt ez jellemző, amikor még a fiatalságukat élték, de a családi vállalat anyagi megborulását követően szintén a whiskyben keresett menedéket a problémák elől. Magam is emlékszem, hogy anyának milyen pokoli nehéz volt túl segítenie apát a mélyponton, de tiszteletreméltóan sosem adta fel. Reméltem hát, hogy nekem is ugyanezt tanácsolja, de nem így történt.

— Csak azon lehet segíteni, aki hagyja. Néha bölcsebb az elengedést választani, főleg akkor, ha az mindkét félre pozitívan hatna. Nehéz lesz, de tudd, hogy mi mindannyian itt vagyunk neked. Apád, Frank, Scarlett, én. Számíthatsz ránk!

— Te tényleg azt tanácsolod, hogy adjam fel a Johnért vívott küzdelmet? Azok után, hogy mennyi mindenen keresztül mentünk? — háborodtam fel a lebeszélésén.

— Mennyi mindenen? — vonta fel a szemöldökét. — Maya, én magam is kedvelem Johnt, de be kell lássuk, hogy a kettőtök kapcsolata nem tesz jót neked és neki sem. Én megtettem, rajtad a sor.

— Te is apa mellett maradtál, pedig százszor rosszabbak vagytok, mint én és John.

Nem vágott vissza az offenzív reakciómra csupán felsóhajtva megcsóválta a fejét. Tisztában voltam vele, hogy csak a legjobbat akarja nekem, de úgy éreztem, hogy mégsem tudja mi is az valójában.

— Nem a mi kapcsolatunk itt a lényeg, szívem. Az anyád vagyok, nem a párterapeutád, azt mondom el, amit az ösztöneim súgnak. Mindenkinél jobban ismerlek, tudom, hogy mik a céljaid, a vágyaid. Mikor vettél a kezedbe utoljára bármilyen tankönyvet?

— Nem tudom, talán két hete.

— Látod, erről beszélek. Nyakadon a vizsgaidőszak, ahol mindig is a száz százalékot akartad nyújtani. Ne dobd el azt magadtól, amiért annyit dolgoztál. Én már az első matematika versenyedet követően is mérhetetlenül büszke voltam rád, nem nekem vagy másnak kell bizonyítanod, hanem csak és kizárólag magadnak. Johnnak is van mit tennie a saját életében, ahogy neked is. Ne add fel miatta a céljaidat.

Anya "motivációs" beszéde rögvest hatott a gondolatmenetemre. Ha elbukom a vizsgáimat minden eddigi kemény munkám kárba vész és a jövőképet is kockáztatom, amit megálmodtam magamnak. Ha John valóban szeret annyira, amennyire állítja nem lök el magától egy félreértés miatt, és tesz azért, hogy a közös életünk folytatódhasson. Anyának igaza van, egyedül nem harcolhatok mindkettőnk boldogságáért, úgy hogy közben a saját elveimet a földbe tiprom.

Hálásan megköszöntem anyának, hogy felnyitotta a szememet, és megkezdtem a John előtti életembe való visszarázódást. Először is e-mailben visszajelzést kértem a professzoraimtól az óráikon nyújtott teljesítményemről, hogy céltudatosabban álljak neki a felkészülésnek. Teljesen kiment a fejemből, hogy kevesebb mint másfél hónap választ el az utolsó, mindent eldöntő vizsgák megírásától, amiért mélységesen szégyelltem is magamat. Rövid önsanyargatást megejtve beleástam magam minden jogszabályba és törvénybe, prezentálást és beszédkészséget gyakoroltam, valamint néha-néha rápillantottam a mobilomra, hátha Johnt érdekli, hogy mi van velem. Nem érdekelte.

Mivel a kíváncsiságom nem hagyott nyugodni, és a tanulásom hatékonyságát is befolyásolta muszáj volt felhívjam Florence-et. Tudni akartam, hogy beszélt-e már Johnnal, bár ha igen, az azt is jelenti, hogy tényleg nem kíváncsi rám. A gondolataim beigazolódtak, valamint Florence azt is elmondta, hogy közölte a volt férjével, hogy egyedül nekem köszönhet mindent. John ennek ellenére mégsem hálálkodott, de még csak arra sem méltat, hogy bocsánatot kérjen. Mérhetetlen fájdalommal tölt el, hogy tényleg ennyit ért mindaz, amit együtt megéltünk. A csodálatos eljegyzésünk Párizsban, az együttléteink, a terveink, a harcunk minden ellenséges tényezővel szemben. El kell fogadnom, hogy búcsút kell mondanom Johnnak. Szavak nélkül, a lelkemben.

change on the horizont...🤫