Dallamok szárnyán

Újra együtt

Újra együtt

A várakozás cseppet sem volt idegtépő és unalmas Luna számára. Alice-szel hamar megtalálták a közös hangot, mint már oly sokszor. Alice megkérdezte, hogy áll a versenyekkel meg az edzésekkel, aztán már nyílt is a lakás nehéz ajtaja.

Luna a hang irányába kapta a fejét, ahonnan beszédfoszlányok szállingóztak be a nappaliba. Felállt, és vadul kalapáló szívvel megindult az ajtó felé. Megállt, mert megpillantotta Őt.

Barna haja nedves volt és elveszítette göndörségét. De mosolya csak úgy sugárzott, már a lakás látványától is. Izmos karjával leemelte válláról sporttáskáját, és a földre helyezte cipője mellé, aztán felnézett, és megpillantotta barátnőjét. Szeme felcsillant, mosolya még szélesebb lett. Elindult Luna felé, és a lány ugyan így tett. Mikor elérték egymást, Matteo jó szorosan magához húzta barátnőjét.

Hosszú percekig álltak ölelkezve. Matteo fejét a lány vállán pihentette, és beszívta a lány illatát. Édeskés fahéj aromája töltötte meg az orrlyukait. Luna is ugyan így tett, beszippantotta Matteo esőáztatta illatát.

Ebben az ölelésben több érzelem volt, mint egy szenvedélyes csókban. Ki tudták fejezni szeretetüket egymás iránt, míg percekig álltak az Urquiza lakás előszobájában.

– Annyira hiányoztál – suttogta Luna.

– Te még jobban nekem – mondta Matteo, aztán megszakította az ölelést, és maga felé fordította Luna fejét. Belenézett azokba a gyönyörűen csillogó, zöld szemekbe, közelebb húzta magához a lány arcát, és szájon csókolta.

Luna arcát halvány pír öntötte el, miután véget ért a csókjuk. Nem szokta meg, hogy Matteo rokonai előtt csókolózzanak, és emiatt kínosan érezte magát, de aztán körbe pillantott, és látta, hogy rajtuk kívül nem volt senki az előszobában.

– Szeretem, amikor elpirulsz. – Luna ezen elmosolyodott, és megtámasztotta fejét Matteo mellkasán.

– Csak azért szereted, mert nagyon ritkán látod – nevetett fel boldogan a lány. Egy mélyről jövő kacaj, tele örömmel.

Mióta távol voltak egymástól, Luna napjai úgy váltak egyre szürkébbé. Csak azok a röpke pillanatok éltették, amíg a telefon képernyőjén láthatták egymást. Máskor viszont úgy érezte, hogy hiányzik egy része. De most ez a darabka visszatért távoli útjáról, és Luna újra teljesnek érezte magát.

– A mosolyodat is szeretem – tetőzte Matteo az előbbi megnyilvánulását.

– Elég Chico fresa. Még a végén nem hívhatlak így – kacagott a lány.

– Majd hívhatsz Caballerónak – mondta Matteo hegykén, és kihúzta magát.

– Tudod mikor leszel lovag.

Matteo csak a fejét csóválta a lány megjegyzésén, de aztán elnevette magát, és Luna is csatlakozott hozzá. A felhőtlen boldogság újra visszatért mindkettőjük életébe.

– Menjünk beljebb! Már biztosan nem értik, mi tart ennyi ideig.

Az előszobából a nappaliba léptek, ahol már a kanapén ültek a többiek. Matteo és Luna helyet foglaltak egy-egy a dívány szürke színéhez passzoló fotelben, amelyek azzal szemben helyezkedtek el. Közöttük egy pici, barna dohányzóasztal töltötte ki a teret, ahol minden újonnan érkezőt egy gőzölgő csésze tea várt.

– Matteo mesélj el mindent! Eddig olyan szótlan voltál – kérte Bia, aki kíváncsian várta unokatestvére beszámolóját a turnéjáról.

A szoba összes tekintete a srácra terelődött. Matteo óvatosan lejjebb csúszott a fotelban, aztán végigfuttatta tekintetét az érdeklődőkön.

– Mire vagytok kíváncsiak?

– Mindenre – vágta rá Bia izgatottan.

– Akkor is, hol kezdjem? – értetlenkedett Matteo, aki tudta, hogy ezzel fel fogja bőszíteni unokatestvérét.

– Az elején mondjuk – forgatta meg a szemét Bia.

– De az első koncerttel, vagy az odaútra is kíváncsiak vagytok. Vagy a helyszínre? – Elgondolkodó kifejezést vágott, de barna szeme, amely huncutul csillogott, felfedték Bia számára is, hogy mire megy ki a játék.

– Ne csináld már! – röhögött hangosan a barna hajú lány, miután rájött, hogy unokatestvére végig csak húzta az agyát.

Ezután Matteo részletesen beszámolt az egész turnéjáról. Az országokról, a szállásokról, az emberekről és magukról a koncertekről is mesélt jó hosszan.

Luna egy idő után közelebb húzta fotelét Matteóéhoz, így megtudták fogni egymás kezét. Összekulcsolt ujjaikat felhelyezték a fotel karfájára, és ott pihentették egymásba fűződött ökleiket.

Luna úgy érezte, hogy a fellegekben jár. Az az űr, amelyet a fiú hagyott maga mögött, egy szempillantás alatt szertefoszlott, amint Matteo újra a közelében volt. Luna soha nem gondolta, hogy ilyen nehéz távol lenni valaki olyantól, akit ennyire szeret, de most a saját bőrén tapasztalhatta ezt meg. Rájött, hogy nem csak a filmek túloznak. Sőt megértette azt is, hogy Nina – saját legjobb barátnője – min ment keresztül, amikor a barátja Oxfordba ment tanulni, ő pedig itt maradt Buenos Airesben.

A délelőtt, délutánná változott, miközben Matteo még mindig csak mesélt és mesélt. Annyi izgalmas dolog történt vele ezalatt a három hónap alatt. Élete első európai turnéját tudhatta a háta mögött, ami ha nem is változtatta meg az életét, rengeteg tapasztalattal gazdagította a fiatal énekest.

A kis család, Lunával egyesülve asztalhoz ült, és együtt megebédeltek. Hiába szabadkozott Luna, hogy őt otthon biztosan várják már, Alice hajthatatlan volt.

A nap sugarai előbújtak a sötét felhők mögül, bevilágítva az étkezőt. Az eső végre valahára elállt, és már csak a hatalmas tócsák mutatták, hogy itt néhány perccel ezelőtt még ítéletidő tombolt.

Eljött a búcsú ideje Luna számára. Megköszönte az ebédet, Matteót megölelte, akitől egy búcsú csókot kapott a feje búbjára, aztán elköszönt mindenkitől, és hazafelé vette az irányt.

A madarak vidáman csicseregtek a faágakon ugrálva, jelezve, hogy elvonult a rossz időjárás, és egy ideig nem jön újabb. Luna a pocsolyákat kerülgetve, átugrálva szedte a lábát hazafelé. Boldog volt, hiszen újra együtt lehetett szerelmével.