Honnan tudnám?

23. fejezet

Alan

Bár sűrű volt az este – rengeteg energiámat kivette, hogy rendet tegyek otthon, mégis könnyen indult a másnap. Csak fogmosás közben jutott eszembe, hogy nem volt reggeli telefoncsörgés. Ez a felismerés egyszerre nyugtatott meg és borzasztott el; annak ellenére, hogy próbálom elnyomni magamban, a tudatom mélyén azt hiszem, azért mégiscsak tisztában voltam vele, hogy hátborzongató ez az egész, és olyan rendszeres lassan, hogy majdnem reggeli rutinná vált kinyomom a telefont – mint valami bekapcsolva maradt hajnali ébresztő, fél négy és négy között...

Izgultam a délután miatt. Tegnap pakolás közben folyton a randin agyaltam. Gyors átnéztem a költségvetésemet is, a nagy spórolások közepette talán megengedhettem magamnak azt a nyavalyás mozit. Fogalmam sem volt róla, mikor járhattam utoljára moziban. Szerintem így félig-felnőtt fejjel még nem is igazán, nem törődtem ilyesmikkel. Ha a randira gondoltam, nem tűnt opciónak a meghívás elfogadása. Egyenlő fél akartam lenni, még ha ez nevetséges és egyértelműen hazugság is. A mozijegyen kívül talán egy popcorn, ha belefért, az interneten utánajártam a büféáraknak is... rablás!

Az is egyértelmű volt, hogy a külsőm teljesen reménytelen. Már kora reggel leharcolt állapotban voltam, hát még majd hat óra munka után... Előkotortam a szekrényből a legelfogadhatóbb ruhadarabokat – fekete csőszárú farmer az ülepénél teljesen szétkopva, a farzsebét még a pénztárcám nyújthatta ki, és egy sötétkék hosszú ujjú ing, aminek még épphogy élénk volt a színe. Az ing lelógott hátul annyira, hogy a nadrág hátsóját eltakarja, kizártnak tartottam, hogy begyűrjem, kiemelve ezzel a másik ruhadarab hibáját, vagy a girhességemet. Szánakozva, egyszersmind idiótán rámosolyogtam a tükörképemre, mert annyira röhejes volt a saját magát illegető tükörképem, hogy nem tudtam kordában tartani az arcizmaim. Úgy éreztem, jól fog sikerülni a délután.

Lisa tegnap kiselőadást tartott a randizás szabályairól, beszámolt egy csomó saját randi-élményéről, amiről lemaradtam, lévén, hogy már mind az egyetemen történt. Én csak egyszer, még elsős koromban, a tragédia-sorozat előtt voltam kávézni egy fiúval... csupán egy másik élet maradékának tűnt az élmény, annyira távolinak éreztem.

Igazából Michaelről sütött a tapasztalat pasizás terén, nem is akartam magam álltatni egy percig sem. Ahelyett, hogy arra koncentráltam volna, hogy ez a tény mennyire ijesztő, inkább ebben a tapasztalatban kerestem kapaszkodót; biztos tudni fogja kezelni az összes lehetséges ciki szituációt. Eddig jól ment neki.

***

Sam szabadnapos volt, így a másik üzletvezető koordinálta a napot, de nem igazán bántam. Tartottam tőle, hogy a rendőrség esetleg már fel is kereste Samet, vagy az üzletet Michael bejelentése miatt. A nyitós műszak után egy kicsivel érkeztem, így egyedül öltöztem. Ha lehetett, mindig így igazítottam az érkezést. A frász kerülgetett, mikor hatan-heten összezsúfolódtunk az öltözőben, és a többiek csapkodták a szekrényeket és ordítoztak fél karnyújtásnyira egymástól. Pont, mint a suliban tesióra előtt.

Óvatosan egy kint hagyott vállfára akasztottam az ingemet és úgy tettem be a szekrényemben – vasalás híján így sem volt kifogástalan, de próbáltam vigyázni rá.

Akkor pánikoltam először, mikor a húsraktárba akartak beosztani. Ha egész nap a nyershúsok között leszek, nincs az a parfüm, vagy dezodor, ami megszabadít a szagtól.

- Átvállalok két általad választott műszakot vagy két raktározást, amit te nem akarsz vállalni, ha ezt most elcseréled velem. – A kolléganőm, Chloe először fel se fogta, hogy hozzá beszélek. Csak miután már vagy három perce bámultam meredten – nem akaródzott még egyszer könyörögni, noha a húsraktár felidézésétől csak belekezdtem volna ismét, de végül észbe kapott.