𝚂𝚣𝚎𝚗𝚟𝚎𝚍é𝚕𝚢𝚎𝚖𝚗𝚎𝚔 é𝚕𝚟𝚎

15.fejezet

Nem tudom, hogy halódtatok erről a katasztrófáról, de meg szeretnék itt is emlékezni azokról, akik akkor ott életüket vesztették. Hatalmas bátorság volt akkor a tűzoltókban így számomra ők igazi hősök, akikről hasonló hősöket sohasem fognak alkotni. Életüket adták a bent raggat emberekért. Meg nem beszélve, azokról, akik a két repülőben ülve nézték végig a halálukat. Végig nézve az erről készült sorozatott, ami a valóságot mutatta meg nagyon el gondoltató az egész. Ajánlom, azoknak, akik kíváncsiak rá, de csak az erős idegzetűek nézzék meg, mert borzalmas kép sorok is vannak benne. Nem tudom, hogy interneten meg található-e, mert én a Tv-ben néztem a Nat Geon. Még a vírus előtt volt szerencsém ki utazni és az emlékművet meg is látogattuk és körbe sétálva olvasni meg annyi áldozat nevét...szavakkal le sem lehet írni azt az érzést.

Ez a fejezet, ezért játszódik New Yorkban. Én így szeretnék nagy részben megemlékezni a történtekről.

Nyugodjanak Békében!

Másnap már korán keltünk és korán mentünk. Mivel még van pár napom a versenyig, ezért felmentem a nővéremékel New Yorkba. Daniel pedig haza utazott a saját családjához. Hát, ha már itt tartunk a csókunk óta ugyan úgy beszélgetünk egymással, mint ha mi sem történt volna. Nem azt mondom, hogy baj csak azt hittem majd beszélni akar róla, de hála az égnek nem így lett.

Ahogy felértünk és alig léptem be a lakásba már az ikreket a nyakamba sózták, mivel mindenkinek volt valami dolga így sok mindent nem tudtam velük csinálni, ezért levittem őket a Central parkba. Mihelyst beléptünk a játszótérre Liam azon nyomba a homokozóba kötött ki és Mia is nagyon akart menni utána, szóval úgy fest homokozni fogunk.

-Szép gyerekei vannak! -csatlakozott hozzánk egy anyuka és a lánya, akivel nagyon eljátszott Liam. Na, igen tipikus férfi.

-Nem az enyémek. A testvérem gyerekei! -fogtam fel az ölembe Miát.

-Oh. Elnézést!

-Semmi gond. Mindig az én gyerekeimnek nézik őket! -mosolyodtam el kedvesen.

-Akkor ezek szerint magának még nincs?

-Még nem, de remélhetőleg egyszer igen!

-Biztos lehet benne, hogy lesz önnek is családja. Ahogy látom még fiatal és gondolom élni szeretne?

-Hát egy darabig igen meg az álmom után futtok most perpillanat!

-Esetleg megkérdezhetem mi lenne az?

-Természet fotós szeretnék lenni!

-Az remek munka. A fiam ismerőse is az. Ha jól emlékszem Los Angelesben járt egyetemre, hogy melyikbe arra már nem emlékszem!

-Igen. Tudom. Én is oda jelentkeztem még tavasszal, de sajnos egész nyáron nem írtak! -sóhajtottam fel. -De úgy vagyok vele, hogy akkor majd jövőre!

-Ön milyen pozitív személyiség. Én, ha az ön helyében lettem volna már rég feladtam volna!

-Nem vagyok az a típus, aki hamar feladja. Szeretek küzdeni a célomért! -vontam meg a vállamat.

-Jó hallani, hogy vannak még ilyen emberek. Sok szerencsét kedvesem! -mondta és a lányával együtt elindultak, mivel már nagyon beborult az ég így mi is elindultunk.

Ahogy sétáltunk vissza a lakás felé közben hívott Zak a hétvégével kapcsolatban így egyik kezemben Miát fogtam a másikkal pedig Liam kezét a telefonomat meg a vállammal tartottam a fülemhez. Amikor végzett a feladataim felsorolásával gyorsan el is raktam a telefonomat nehogy valaki gyorsan lenyúlja. New Yorkban minden lehetséges.

-Mehetek veled? -nézett fel rám Liam még álltunk a piros lámpánál.

-Hova akarsz velem jönni? -guggoltam le hozzá.

-Nézni a kocsikat! -közben játszott az ujjaimmal. 

-Ha az anyád nem mond nem-et akkor felőlem jöhetsz!

-Köszi keresztanyu! -ölelte meg a lábamat.

-Szívesen, de még ne éld bele magad! -fogtam meg a kezét, mert végre zöldre váltott a lámpa és sétáltunk is tovább a célunk felé.

Mikor végre, épségben megérkeztünk le is pakoltam gyorsan a cuccainkat meg át öltöztettem mind a kettőjüket és csináltam is nekik kaját, amit meg is ettek rögtön ahogy kész lett közben pedig írtam tesómnak, hogy nem baj, ha velem jönne Liam, amire rögtön jött a válasz, hogy nem és ha akarom még egy hetet velem is maradthat.

-Van egy jó hírem! -néztem rá mosolyogva.

-Igen? -fel is csillant rögtön a szeme.

-Velem jöhetsz kocsikat nézni!

-Szupi! -ugrott a nyakamba. -Mikor megyünk? Mikor megyünk...-ezt még jó sokszor el is mondta.

-Ha minden igaz ma megyünk el hozzám Londonba onnan meg egyenesen Monacoba!

Szerintem ezek nem nagyon érdekelték, de azért vázoltam a programot. Ahogy befejezték mind a ketten ki is dőltek azonnal én meg rá vetettem magam a kanapéra és persze írtam Zak-nek, hogy nem baj, ha viszek magammal társaságot. 5 percre rá írt, hogy dehogy baj. Ezzel le tudva épp készültem filmet nyomni a Tv, amikor rám írt Carlos és hát ebből nem lett film nézés.