𝚂𝚣𝚎𝚗𝚟𝚎𝚍é𝚕𝚢𝚎𝚖𝚗𝚎𝚔 é𝚕𝚟𝚎

21.fejezet

Reggel fáradtan és megalázottan ébredtem. A gondolatim csak a tegnap este történteken cikáztak oda-vissza. Szégyelltem magam, amiért ez történt. Nem hiába nem beszélek Carlossal, mivel ezt akartam elkerülni, ami tegnap köztem és Daniel között történt.

Egyedül én voltam fent így minimális hangot kibocsátva mentem vissza a szobámba és onnan a fürdőbe, ahol a csukott ajtónak támasztottam a hátam és le is csúsztam rajta egészen a padlóig, ahol csak ültem és bámultam a plafont. Muszáj lesz ma haza mennem a családomhoz, mivel sejtem, hogy ha maradnék mik történének még. Szerencsére a telefonomat behoztam magammal így neki is álltam egy kora délutáni gépet nézni, ahol még van hely és mázlimra találtam is egyet.

Sokat voltam a fürdőbe és már kezdtem éhes lenni, ezért gyorsan magamra kaptam valamit és el is indultam a konyhába, ahol már ott volt ő is.

-Jó reggelt! -köszöntem először, mivel hátal ált nekem. Próbáltam a hangomban elrejteni a megbánás és a szégyen érzetett és hála a sok éves tapasztalataimnak főleg a megbánás terén nagyon is sikerült.

-Neked is! -eresztett egy halvány mosolyt. Hát rajta nem lehetett azt látni, mint amit én érzek így nem volt nehéz kitalálni, hogy ő ebből semmit sem bánt meg. A kezemben egy szendviccsel ültem le az asztalhoz és mivel próbáltam addig megjátszani magam míg itt vagyok, ezért muszáj voltam megszüntetni a néma csendet.

-Úgy kb. 3 óra múlva indul a gépem New Yorkba, szóval már néztem magamnak egy taxi társaság telefonszámát! -haraptam bele a reggelimbe.

-Ne butáskodj ki viszlek meg ha gondolod el is kísérlek! -ült le velem szembe és folyamatosan tartotta szemkontaktust.

-Nem kell kivinned meg elkísérned sem! -mondtam a lehető legkedvesebben és ezzel legalább sikerült a hangomban elrejteni a kétségbeesést.

-Hát rendben, ahogy gondolod! -állt fel a székéből és elég gyanúsan nézett rám, de nem kérdezett rá inkább felment az emeletre. Rá pár percre mentem én is, hogy összepakoljak és eltűnjek innen.

Elég gyorsan elrepült az idő és már landoltam is New Yorkba. Ahogy megérkezett a taxi hozzám még Los Angelesbe elköszöni elköszöntünk egymástól, de éreztem rajta, hogy sejti miért mondtam mind a két felkérésére nem-et, de nem bonyolódott bele egy beszélgetésbe így békésen elmehettem. Újfent taxit hívtam, hogy egyenesen haza vigyen a családomhoz, ami a forgalomnak köszönhetően elég hamar odaértem és a kis családom már a parkolóban vár. Alig szálltam ki a kocsiból, amikor a két keresztgyerekem oda rohant hozzám.

-Hiányoztál! -mondták mind a ketten, ahogy felvettem őket a karjaimba.

-Ti is nekem kis manók! -öleltem magamhoz őket a lehető legszorosabban. A bátyám ki vette a taxi csomagtartójából a csomagjaimat és hiába elleneztem, de még ki is fizette az utamat.

Mikor felértünk a lakásba mindenkit egyesével köszöntöttem egyedül a nővérem maradt utoljára, akitől ahogy elléptem már is intéztem egy kérdést.

-Később majd elmegyünk ketten sétálni?

-Persze, de történt valami? -kérdezte gyanakvóan.

-Nem. Persze, hogy nem csak beszélgetni akarok veled úgy, mint regén! -löktem oldalba egy kamu nevetés közepette.

-Aha! -nézett rám érdekesen és már vitte is a kezében lévő ebédet az asztalhoz, amit körbe ültünk. Már nagyon hiányoztak a családi ebédek meg a beszélgetések. Egyedül apu hiányzott innen meg persze a nagyszüleim, de az apám jobban hiányzik. Mikor mindennel végeztünk el is indultunk Vikivel a parkba, ahol csak ketten voltunk a család nélkül.

-Akkor miről akartál beszélni? -fordult felém menet közben.

-Elkövettem egy rossz hibát! -tördeltem az ujjaimat és fejben próbáltam össze rakni a forgatókönyvet, hogy közöljem vele kevésbé sokkolóan.

-Mit csináltál? Meg öltél valakit? -próbált poénkodni, de nem jött össze neki. -Mond már Mollie kezdesz megijeszteni! -ült le az egyik padra.

-Tudod mondtam tegnap előtt, hogy majd jövők csak Los Angeles felől, mert tettem egy szíveséget Danielnek. Igen és hát ugye végeztünk a fotózással meg mindennel és este be jött hozzám, hogy lenne-e kedvem medencézni és események követék egymást és...végül lefeküdtünk egymással! -a végét egy sóhajtás közepette ejtettem ki a számon, de hiába próbáltam körülményes lenni, amikor a mellettem ülő nő nem úgy fogta fel, mert hanyatt esett a ledöbbenése miatt.

-Jól vagy? -léptem fellé és felsegítettem a földről.

-Igen csak nehéz fel fognom a dolgokat! -ült vissza a padra a fejét fogva. -Szóval, ha jól értem te és ő összefeküdtetek? -nézett fel rám.

-Igen, ha eddig ez nem lett volna egyértelmű!

-Te és egy sportoló? -nézett ki kerekedett szemekkel rám.

-Igen, de most ne ezen legyél kiakadva inkább segíts, hogy hogy oldjam meg amit elcsesztem!

-Először is hagy dolgozom fel ezt a témát, mivel ismerve téged és a nagy sport iránti szeretettedet, hogy egy olyannal töltőtél el egy éjszakát, aki biztos rendesen megdolgoztatót! -nevetett fel, amit csak egy csúnya nézéssel jutalmaztam. -Rendben. Sajnálom, de miért akarod ezt helyre hozni? Hiszen az esküvőn láttam rajta, hogy néz rád és nem hiszem, hogy egy éjszakára kellettél neki!

-Nem tudom, mint gondoljak Viki. Egyszerűen nem akarok kapcsolatot senkivel sem! -csapkodtam közben a levegőben. -Elég volt nekem anno Brian meg az is elég volt, hogy Carlos az egész világ szemeláttára csókolt meg. Jó igaz, hogy csak később derült ki, de akkor is. Én nem akarok semmit sem Daniel-től, ahogy senkitől sem! -ültem vissza mellé és csak a kezemet bámultam.

-Figyel! -csúszott közelebb hozzám és felemelte a fejemet, hogy rá figyeljek. -Ebben csak magatól tudsz segítséget kérni, mivel nekem más véleményem van erről és szerintem tudod is mi így inkább találj ki valami megoldást, mielőtt olyat mondanék tanácsként, hogy nem beszélnél velem 1 évig, de ha bármi másra szükséged van akkor itt leszünk mindannyian! -magához húzott és megölelt, amit viszonoztam.

-Köszönöm! -fúrtam a vállába a fejemet. Ültünk még ott egy darabig és csak beszélgetünk másról, de már hiányoltak minket a többiek így vissza mentünk.