𝚂𝚣𝚎𝚗𝚟𝚎𝚍é𝚕𝚢𝚎𝚖𝚗𝚎𝚔 é𝚕𝚟𝚎

19.fejezet

Nagyon izgalmas volt a hétvége, ezért jó hamar el is telt. Mind a ketten Landoval dobogón álltak így volt rendesen öröm. Vasárnap este jöttünk el a hotelból, ahol a recepciónál találkoztam Carlossal, de nem szóltunk egymáshoz. Nagyon fájt a szívem, mivel szerettem őt. Úgy, mint egy barátot, de ezek szerint ő többet érzett.

A repülő utat végig aludtam. Pont akkor ébredtem fel, amikor már készültünk leszállni. Bezzeg Daniel végig fent volt. Bár egy ilyen nagy siker után én sem tudnék aludni. Ahogy mentünk a ház felé betekintést nyerhetem a Los Angelesi életbe. Annyira örültem volna, ha már küldték volna az e-mailt az egyetemről, hogy felvettek, de szerintem már nem is fognak.

A tengerpartól nem messze álltunk meg egy ház előtt, ami kívülről is és belülről is lenyűgöző volt.

-Tetszik? -fordult hátra hozzám Daniel a lépcső előtt állva.

-Elmegy! -vontam meg a vállamat.

-Ugye most csak viccelsz? Egy tengerparti házra azt mondod, hogy elmegy?

-Persze, hogy csak viccelek! -léptem oda hozzá. -Pont a legnagyobb joker nem ismeri fel a viccet? -röhögtem el magam.

-Persze, hogy felismertem csak nálad nem lehet tudni! -fel fogta a csomagjaimat és elindult az emelet felé én meg a házat csodálva mentem utána. -Meg is jöttünk a lakosztályához hölgyem! -nyitott ki egy ajtót a jobb oldalán.

-Köszönöm! -mosolyodtam el és a kezébe nyomtam egy dollárt.

-Hát, azért ennél többet reméltem! -nevetett fel. -Nagyon nehezek voltak a csomagjaid! -rakta a kezét a hátára.

-Nem azok voltak nehezek. Te örögedtél meg! -veregettem vállba és be is léptem az át meneti szobámba.

-Ez fájt! -kapott a szívéhez. -Azért, mert „egyesek" 24 évesek még attól egy 31 éves még nem öreg! -lökött oldalba.

-Jó. Ne haragudj! -helyett is foglaltam az ágyon és el is terültem rajta.

-Csak nem fáradt vagy? -ugrott fel mellém.

-Azért, mert aludtam az ide utón az nem jelenti, hogy ki pihent is vagyok! -fordultam felé.

-Csak nem le fárasztottak a munka helyeden? -röhögött fel.

-Éppenséggel de. Van egy fiatal srác, akivel állandóan késében voltunk minden honnan meg van egy nála 10 évvel idősebb, aki szeret mások idegére menni. Még a legjobb barátja is elgondolkozott azon, hogy nyírja ki! -nevettem fel.

-De vicces kedvében van valaki és Michael tényleg ezt mondta? -nézett rám.

-Nem áll szándékomba elmondani miket szoktunk mondani a hátad mögött!

-Oh. Igazán? -fordult a hasára. -Akkor szedjem ki belőled? Van ötlettem! -eresztett egy szokásos mosolyt.

-Álmaidban! -fel fogtam a fejem alatti párnát és hozzá vágtam.

Azzal a lendülettel fel is ültem és a bőröndömhöz léptem, hogy elő kotorjam belőle a telefonom töltőjét bár az sem segítene rajta, mert már szar az aksija így muszáj lesz vennem egy ujjat.

Én nagyon nem tudtam délután aludni, ami Danielre nem volt igaz, mert ki dőlt, de persze, hogy az én át meneti ágyamban. Igaz övé az egészház így ott alszik, ahol akar. Addig le vonultam a kanapéra és olvastam az egyik elhozott könyvemet. Épp az utolsó fejezett fejeztem be, amikor össze túrt hajjal és komáson jött le a lépcsőn.

-Csak nem fáradtt volt a kisbaba? -mosolyodtam el miközben becsuktam a könyvemet.

-Nagyon vicces vagy! -intett hátra és be is ment a konyhába, ahova követtem, mivel fogalmam sincs, mikorra tervezi a fotózást.

-Hogy tervezed a dolgokat? -kérdeztem, ahogy leültem a székre.

-Úgy gondoltam ma sétálunk egyet a városba és majd holnap lenne a munka! -közben bele kortyolt a kávéjába.

-Rendben. Nincs ellen vetésem. Úgy sem siettek a családomhoz, mivel tuti rám sóznák a munkát. Főleg a nővéremet ismerve!

-Remek. Akkor addig még én meg iszom öltözz fel és utána indulhatunk is! -emelte meg a bögrét.

-Oké. Főnök! -álltam fel a székből.

-Ha az lennék nem csak ennyi munkád lenne! -nevette el magát. Nem válaszoltam semmit csak beintettem neki.

Gyorsan felöltöztem, mivel nem öltözködtem nagyon át csak felvettem egy másik pólót és ennyi. Pont egyszerre érkeztünk meg az ajtó elé.

-Eddig tartott meg inni egy bögre kávét? -kérdeztem ki kerekedett szemekkel.

-Nem mindenki olyan, mint te, hogy le önti, mint ha felles lenne! -közben lökdösött ki az ajtón.

Már jó ideje sétáltunk a városba és nagyon megtetszett az itteni élet. Igaz nem különbözik a New Yorkitól, de a tengerpart szépsége igen. Épp beszélt hozzám valamit, amikor megtorpantam egy épület előtt és arra fordulva néztem azt. Ez volt, azaz egyetem, ahova jelentkeztem.

-Miért bámulod ennyire? -lépett mellém Daniel kizökkentve a gondolat menetemből.

-Ide jelentkeztem még jóval azelőtt, amikor felvettek hozzátok! -néztem fel rá.

-Akkor gondolom nem jutottál be?

-Eddig még nem! -sóhajtottam fel. -Mindennap még most is reménykedek benne, hogy majd küldenek e-mailt, de már kezdem fel adni!

-Ne add fel! -fogta közre mind két vállamat hátulról. -Biztos felvesznek csak nem most jött el még annak az ideje!

-Igazad van! -néztem hátra és az egyik kezemet rá helyeztem az övére.

Még egy darabig álltunk ott, de nem messze volt egy part rész és le ültünk a homokba és csak néztük a lemenő nap utolsó sugarait.