Chapter 23

382 41 2
                                    

Five átkarolta a lány csípőjét, s így tartotta még mielőtt Hope összeeshetett volna. A fiú mindkét karját mély vágások borították el, melyből ömlött a meleg vére, majd végig folyt az izzadságcseppekkel borított bőrén, végül ujjai végén gyűlt össze, mely oly bizsergető érzés volt.

Kezeit ökölbe szorított, koncentrálni próbált, ám semmi, az ismerős kék fény nem jelent meg, túlságosan fáradt volt, s túl sok minden kavargott gondolataiban, hogy erejét használni tudhassa, viszont nem jutott más az eszébe, szinte lehetetlen volt onnan máshogy észrevétlenül kijutni.

Méghozzá nem is egyedül volt, s Hopeot nem hagyhatta magára, ahhoz túl fontossá vált számára, gyűlölte ezt az érzést. Régebben bárkit hagyott volna csak, hogy ő élhessen, most mégis a lányért aggódott, nem eshetett baja, hiszen megígérte neki, hogy az akadémián biztonságban van... bár tévedett.

Gyorsan körbenézett, ám hiába, nem volt semmi fény, csupán egy mindent elnyelő sötétség a szűk folyosón.

— Hope, jól figyelj arra, amit most mondok neked! — Megragadta a lány vállait, majd magával szembe fordította. — Szét kell válnunk, te megkeresed a kifelé vezető utat, én... én pedig elterelem az őrök figyelmét. — Ujjait Hope állá alá helyezte, majd közelebb húzta magához, s hevesen a lány ajkainak esett. — Az akadémián találkozunk... nemsokára!

— Nem! — Hope megrázta a fejét, majd elindult abba az irányba, hol az Intéző hangját -bár igencsak halkan- hallották, vélhetően most mindenki ott tartózkodik, hiszen egy árva lelket sem találtak az épületben. — Mindent együtt csinálunk, ha te végzel az Intézővel, akkor én is! — Erre Five már nem felelt, csupán megforgatta szemeit, s a lány után indult.

Szinte észrevehetetlenül suhantak végig a kihaltnak tűnő folyosón, mint ahogyan macska készül lecsapni áldozatára. A hőség, s nyirkos levegő lassacskán elviselhetetlenné vált.

Hope jól tudta, hogy gyenge megölni bárkit is, hiszen sok vért vesztett, mely most tócsákban állt „börtöne” betonnal borított padlóján, mégsem hagyhatta magára Fiveot, hisz pont miatta került a fiú is ilyen helyzetbe.

Lassan tette egyik lábát a másik után, bár szemei előtt a világ elhomályosodni látszott, fülei csengtek, s minden testrészében elviselhetetlen fájdalmat érzett, mégsem mutatta ki, gyűlölte, ha valaki gyengének látja, ha valaki sajnálkozva tekint rá, mint egy nyúlra a farkasok közt, mintha ő nem lenne elég erős ahhoz, hogy bárkivel bármikor végezzen.

Bár látszatra törékeny, ám ritkán fél, pontosabban egyetlen személytől képes rettegni. Kevesen tekintettek alacsony termete, nagy barna szemei, s édes kacaja mögé, hol egy bátor, kitartó személyiség lakozik.

Hope mélyen elmerülve gondolataiban azon töprengett, hogy vajon Five félt-e valaha, hiszen annyira érzelemmentesnek mutatja magát, s csupán vágyai irányítják, a lány tapasztalatai szerint mindig az ilyen emberek szokták éjszakánként könnyes szemeiket álomra hajtani, s csendben marcangolni magukat azon töprengve, hogy vajon mit ronthattak el.

— Minden rendben? — Súgta a fiú az előtte lépkedő Hope fülébe, majd kezét a lány vállára helyezte, ezzel kizökkentve gondolatmenetéből, mire megrázva fejét próbálta magát visszatéríteni a való
világba.

— Persze... minden! — Húzott ajakira egy erőltetett mosolyt, majd ujjaival végigsimított Five puha bőrén. ’Nem Five, semmi sincs rendben! Hogyan lenne? Nem juthatunk ki innen élve’ -gondolta magában a Hope, ám nem érezte, hogy ezt a fiúval is meg kellene osztania.

Ekkor egy halk kattanást hallottak meg a hátuk mögött, egyből felismerték mindketten, egy pisztoly hangja volt.

— Basszus! — Motyogta el az orra alatt a fiú. Ösztönösen felemelték kezeiket a magasba, majd lassan megfordultak. Egy öltönyös férfi állt meg előttük, kezében szorosan tartotta a fegyvert, mit egyenesen Five fejéhez szegezett.

Látszott a férfin, hogy kezdő volt, talán még embert sem ölt. Ujjai remegtek, ahogy a két fiatal halk, de szapora lélegzetvételét hallgatta, s ő most ezt a két életet készül kiontani.

Az ő szemeiben talán több félelem tükröződött, mint Five és Hope szemeiben. Egyértelmű... nem lett volna képes végezni velük, amit a fiú is észrevett, s ezt saját előnyévé kovácsolhatja, ha okosan cselekszik, bár az ő halántékához volt szorítva a fegyver, mégis a rettegés nagy ívben elkerülte, ajkaira halovány mosolyt húzott, pontosan tudta, hogy mi jön ezután...

Az, aminek annyi éven át az életét áldozta, mi váltságdíj volt szabadulásáért cserébe a világ vége után, s mi már lénye réstévé vált... a gyilkolás. Igaz, már rég nem ölt meg senkit, undorodott attól a

Fivetól, aki életeket vett el, mégis minden egyes nap ott motoszkált benne a vágy, a vágy a vér szaga után, látni, hogy ő döntött az áldozata életéről, s miatta szenved, mintha ez lenne hatalma jelképe.

°☆☆°












°☆☆°

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Egy tönkretett gyermeki lélek (TUA fanfiction) /Befejezett/Where stories live. Discover now