A fiú, aki a napfényben él (Fred Weasley fanfiction)

Féltékenység

Dracoval kettesben indultunk el a Nagyterem felé, amikor már lassan közeledett a vacsorának az ideje. Hosszasan mesélt nekem arról, hogy a következő meccsen muszáj lesz legyőzni a Griffendél csapatát. Ezzel pedig maximálisan egyet is tudtam érteni. A legjobb úgy lenne, ha Harry Potternek aznap rendetlenkedne a gyomra, ezért a mosdóban töltené a napot. Úgy nyert ügyünk lenne, mert kétlem, hogy tudnának nála jobb fogót beállítani a kis csapatukba.
- Denem! - szólított meg engem egy hang.
Hátra fordultam, mire láttam, hogy Neville tartott éppen felénk. Neville talán száznyolcvanhárom centi magas lehet, tehát Draconál magasabb, de az ikreknél alacsonyabb. Ahhoz képest, hogy anno milyen csúnya kisfiú volt... valamivel már helyesebb felnőtt lett. A haja rövidebb, az arca pedig férfiasabb, mint volt.
- Tudnánk beszélni? - kérdezte félve.
- Miről beszélnél pont te, Longbottom... Denemmel? - lépett közelebb Draco Nevillehez.
- Majd én intézem - mondtam Draconak, majd biccentettem az udvar felé Nevillenek, hogy kint fogunk beszélni.
Utoljára még visszafordultam és egy határozott bólintással jeleztem Draconak, hogy ura vagyok a helyzetnek. A testvéremben körülbelül azt a benyomást keltettem, mintha le akarnám szúrni Nevillet majd, amiért hozzám mert szólni.

- Erre! - kértem Nevillet, miközben a búvóhelyem felé vezettem őt.
A fiú olyan megszeppenve jött mellettem, mintha ez lenne az első napja a Roxfortban. Nem meglepő módon ő is tart tőlem.
Leültem a lépcsőre, majd pedig a vigyázzállásban álló Nevillere pillantottam.
- Neville - kezdtem. - Árulkodós vagy?
Félig felvont szemöldökkel vártam a válaszát. Nem az érdekelt, hogy mit fog mondani, elvégre hazudni bárki tud. Az érdekelt, hogy hogyan fogja mondani. A testbeszédre szerintem sokszor érdemesebb figyelni, mint más dolgokra. Neville se beszélgetett sokat Lunával, és akkor se az számított, hogy miről beszéltek. Onnan jöttem rá, hogy tetszik neki Luna, hogy állandóan őt keresi a szemével, és hogy társaságban is mindig Luna felé áll a cipőjének az orra. Figyeltem továbbá, hogy változik-e a hangsúlya és a mimikája, ha Lunával beszél.
- Nem vagyok az - mondta, én pedig láttam, hogy nem hazudik.
Elővettem a cigarettatárcámat, hogy rágyújtsak, ennek tudatában, hogy nem fogja jelenteni ezt Dumbledorenak.
- Szóval... - szívtam bele a cigarettámba. - Segítsek neked, hogy bevágódj, Lunánál, igaz?
- Honnan...? - kérdezte döbbenten Neville.
Elmosolyodtam, aranyos, hogy nem ismer engem eléggé. Az élet olyan kicsit, mint a sakk: azoknak jobban megy, akik tudnak előre gondolkodni.
- Mondhatom a haditervet? - kérdeztem, mire egy félénk bólintást kaptam válasznak. - Ha Lunával vagyok, akkor oda fogsz jönni hozzánk, azzal az ürüggyel, hogy mostanában összebarátkoztál velem. Elmondom a kedvenc könyveinek a címét. Ha azokat elolvasod, már lesz is közös témád Lunával. Sőt... elmondom majd, hogy milyen tanításon kívüli programra tudnád őt elhívni, amire biztosan nem mondana nemet.
Neville lenyűgözve hallgatta, hogy mennyire össze van rakva már most a tervem. Azonban hamar nyugtalanság váltotta fel a csodálatát.
- És mit kérsz érte cserébe? - kérdezte aggódva.
- Te is segíteni fogsz nekem - mosolyogtam diadalmasan. - Te is a griffendélben vagy... csak úgy, mint az, aki nekem tetszik. Tudni akarom, hogy beszél-e más lányokkal a klubhelyiségetekben, és ha igen akkor kikkel. Érdekel továbbá, hogy szokott-e nála más lány aludni.
Szerintem Neville szívéről egy nagy kő esett le, amikor elmondtam a feladatát. Szegényke azt hitte, hogy valami nehezebbet fogok kérni. Ez egy könnyű feladat igazából, de mivel én a mardekárhoz tartozom, így kellene, hogy valaki képben legyen az ottani dolgokkal, helyettem is. Luna se tudta volna ezt megtenni nekem, mert ő sem griffendéles. Nem bízok sok emberben, azt pedig nem akarom, hogy Fred játsszon velem, ha közben meg más csajokat is fűz.
- Ki az? - kérdezte. - Akiről tudni szeretnél...
- Fred Weasley - válaszoltam.
A sötét hajú fiú álla leesett. Határozottan nem gondolta volna szerintem ő sem, hogy Fredet néztem ki magamnak.
- Alicia Spinnet és Katie Bell - kezdte Neville. - Ők érdeklődnek Fred iránt.
Ohh szóval két kviddics játékosnak fáj még a foga Fredre. Érdekes...
- És Fred hogy áll hozzájuk? - kérdeztem, miközben az alsó ajkamba haraptam.
- Fred nem közeledett eddig feléjük - árulta el a részleteket Neville. - De Katie nagyon igyekszik.
Bólintottam, tudomásul véve, hogy Katievel vigyáznom kell.
- Lunát meg kérd majd meg, amikor már elég időt töltöttél velünk, hogy menjetek el a theszrálokhoz - ecseteltem. - Luna kedveli őket. Én nem látom őket, de tudom, hogy te igen, szóval örülni fog, ha lesz kivel meglátogatnia őket.
Neville szeme felcsillant az örömtől, értékelte, hogy ilyen jó ötletet adtam neki. Persze valahol szomorú, hogy Luna az anyja miatt, Neville pedig a szülei miatt látja a theszrálokat. Nekem a biológiai és a nevelőszüleim is élnek, és így nem láttam senkit sem meghalni, ami miatt nem látom ezeket a teremtményeket.
Megígértem Nevillnek, hogy majd összeírom Luna kedvenc könyveit is.
Összességében számunkra ez egy gyümölcsöző érdek-barátság lesz. Csak alakuljon minden a tervek szerint!

Nevillel elindultunk vissza a nagyterembe, de útközben fontos kérdés jutott eszembe.
- Mennyire kell tartanom Katietől? - kérdeztem. - Én szebb vagyok, mint ő.
Katie Bell egy barna szemű lány, akinek szintén barna a haja. Az ő hajszíne amolyan fakó barna, nem olyan, mint az enyém. Az én hajszínem egy élettel telibb barna szín, amely rezesen csillog a napfényben. Az arca egyáltalán nem szép szerintem. Lényeges különbség továbbá, hogy én szemüveges vagyok, ő pedig nem.
- Katie becsületes, barátságos, kedves és finom. Nagyon elszánt lány, továbbá, szereti a kviddicset is, ami közös benne és a kiszemeltedben. Ő nem hisz abban, hogy az aranyvérűek többek lennének a mugli születésű varázslóknál... ez pedig megint csak Weasley értékrendéjez áll közelebb - mesélt nekem Katieről Neville. - Te szebb vagy, de a férfiak tudod, sokszor beérik egy kevésbé szép, de kedves lánnyal.
Az én jellemzésem nem lenne ilyen ragyogó. Sokszor vagyok arrogáns, a sárvérűeket és a muglikat lenézem. Továbbá gonosznak tartanak, ravasznak, ijesztőnek és törtetőnek.
- Akkor össze kell szednem magamat - sóhajtottam.
- Én neked szurkolok - mosolygott Neville, mire viszonoztam a mosolyát.

A Nagyterem előtt megpillantottam Fredet és Georgot, azonban az emlegetett szamár is ott volt: Katie Bell.
- Örülök, hogy jobban vagy - mondta Frednek kedvesen, akit kiengedtek a gyengélkedőről.
Katie megsimogatta Fred felkarját, mire olyan féltékenység fogott el, hogy azt szavakba se lehetne önteni. Örül, hogy jobban van? Ő bement egyáltalán Fredhez látogatóba?
Felszegett állal vonultam Neville mellett, miközben lenéző pillantásokat vetettem a szituáció résztvevőire.
- Nyugalom - súgta Neville, aki érezte, hogy változik a kisugárzásom. A korábbi kedvesebb Denem egy pillanat alatt eltűnt és előtört belőlem az utálatosság, amivel leplezni szoktam a gyengeségre utaló érzéseimet.
- Fred... George... - biccentettem feléjük köszönés gyanánt, és már készültem, hogy megsértődve bevonulok a terembe.
A drámai viselkedésemből Neville zökkentett ki engem, aki meglökte a vállamat. Értettem, hogy azért csinálta, hogy jelezze, hogy itt most le kellene állnom beszélgetni.
Fred megkerülte Katiet és odalépett hozzám, mire Neville félre állt, hogy Fred hozzám férjen.
- Vártalak ám délután is - mosolygott.
- Nem volt elég, hogy veled töltöttem az éjszakát? - kérdeztem egy kihívó mosoly kíséretében.
Cseppet sem volt ellenemre, hogy ezt Katie is hallotta. Legalább tudja, hogy van egy vetélytársa.
- A legkevésbé sem - nézett rám ő is kihívóan.
- Srácok... - lépett hozzánk közelebb George, aki elég értetlen arcot vágott. - Ti szexeltetek?
Ezek szerint Fred nem mesélte el neki vagy azt, hogy ott aludtam, vagy azt, hogy mi nem történt éjszaka.
- Még nem - mondtam.
- Még? - kérdezett vissza kíváncsian Fred, mintha csak nem lett volna benne biztos, hogy tényleg jól hallotta-e.
- Még - kacsintottam rá magabiztosan, majd pedig elindultam a be a nagyterembe, otthagyva őket.
Neville sietős léptekkel tudott csak beérni engem.
- Ez szép volt - mondta a sötét hajú srác, majd halkabban folytatta. - Amikor otthagytad őt, még a fenekedet is megbámulta.
Önelégülten mosolyodtam el. Lehet, hogy Katie kedves, de én Grace Denem vagyok: magabiztos és szemtelen.

A Mardekár asztalához lépve, leültem a Draco és a Blaise közötti helyre. Velem szemben Astoria és Pansy ültek, mint mindig. Elég ciki, hogy mindig Dracoval szemben ülnek le, hogy láthassák őt.
- Feltűnően jó a kedved - állapította meg Pansy.
A mondandóját nekem címezte, ugyanis velem vette fel a szemkontaktust.
- Jobb nem is lehetne - ittam bele a kávémba.
- Cedric miatt? - kérdezte Astoria. - Láttam, hogy kiment ma a szobádból.
A Griffendél asztalához pillantottam, ahol láttam, hogy Fred hallgatózik, hogy miről beszélgetünk.
Felvontam a fél szemöldökömet. Lám-lám... csak nem érdekli, hogy mi volt ma Ceddel a szobámban?
- Rárakta Grace combjára a kezét... - kezdte Draco, mire hirtelen zajra lettünk figyelmesek.
A többiek is a hang irányába fordultak. Fred ejtette el a villáját, miközben Draco beszélt.
Draco megrázta a fejét, miközben gondolom valami olyasmit gondolhatott, hogy: Szerencsétlen Weasley patkány.
- És mi volt aztán? Lefeküdtetek? - kíváncsiskodott Blaise.
Ismét Fredre néztem, aki olyan feszültnek tűnt, mint, aki mindjárt felpattan és elmegy.
- Megmarkoltam erősen Grace másik combját és közöltem Diggoryval, hogy így kell ezt csinálni, mire zavarba jött és levette Graceről a kezét - mesélte Draco.
A többiek kuncogva vagy mosolyogva jelezték felénk, hogy ez egy jópofa történet volt.
- Azt én is megmarkolnám - kacsintott rám Marcus Flint.
Marcus nagyon bosszantó, ugyanis már gyerekkorom óta szerelmes belém. Ezt pedig sosem titkolta. Pedig én lennék a legboldogabb, ha nem verné ekkora dobra ezt. Ő amúgy egy sötét hajú fiú, rendezetlen fogsorral és számomra taszító atitűddel. Szóval annyira veszett az ügy, hogyha ő lenne az utolsó férfi a földön, akkor én inkább leszbikus lennék.
- Ezzel mindnyájan így vagyunk - mosolygott Blaise, mire Crack és Monstro is helyeselni kezdtek.
- Miért van oda mindenki Denemért? - kérdezte Katie Bell, a griffendéleseket talán hangosabban, mint kellett volna.
A mi asztalunknál is hallották Katie felszólalását, aminek hatására sejtettem, hogy nem bírják majd ki a mardekárosok, hogy ne áradozzanak rólam.
- Denem gyönyörű, okos, erős és kibaszott szexi - foglalta össze Blaise Katienek, hogy miért bírnak engem a férfiak.
- De nem kedves... - mondta Katie.
Ideges is lehetnék most, de tudom, hogy azért állt belém, mert nem tetszett neki az, amit Frednek mondtam vacsora előtt.
- Katie, csak a csúnya lányoknak kell kedvesnek lennie. A szépekre akkor is van igény, ha nem azok - mosolyogtam fölényesen.
A Mardekár úgy kezdett el viselkedni, mintha a kviddics világkupán lettünk volna. Körülbelül annyira őrjöngtek, hogy ezt jól megkapta a kis griffendéles lány.
Lehet ezzel a mondatommal nem lettem szimpatikusabb Fred számára, de nem is nagyon érdekelt. Én ilyen vagyok, fölényeskedő és nem mindig jóindulatú. Egészen biztos vagyok benne, hogyha rólam halálom után valaki könyvet fog írni, akkor én leszek az anti-hős figura a történetben. Na meg Draco, ő is egy negatív karakter lenne. Bezzeg Potterből biztos vagyok, hogy szentet avatnának, ha ő is szerepelne a könyvben.

A vacsora további része remek hangulatban telt, mert alapól Astoria és Pansy meglehetősen féltékenyek rám, ami miatt szoktunk konfrontálódni. Viszont akkor kedvesebbek velem, ha másokat égetek be és nem őket. Így pedig a vacsora alatt már közvetlenül viselkedtek velem.
Azért látszik, hogy ők nem elég ravaszak. Én, ha Pansy helyében lennék, megpróbálnék Draco testvérének a legjobb barátnőjévé válni, hogy Draco közelébe lehessek. Az viszont kifejezetten sajnálatos, hogy ennyi év alatt se jött rá, hogy Dracot valószínűleg egy olyan nő tudná érdekelni, akiben van tartás. Ezzel a ragaszkodó viselkedéssel nem vonzó lesz, hanem sokkal inkább bosszantó.

Vacsora után a nagyterem előtt vártam Dracora és Blaisere, akik elmentek a mosdóba. Reméltem, hogy kijönnek majd velem rágyújtani, ha már megvárom őket.
Oldalra pillantottam, mert Katiet hallottam meg, ahogyan éppen Frednek magyarázott a kviddicsről.
- Szavad ne feledd! - szakította félbe Fred Katiet, amikor meglátott engem.
- Csak nem rám vársz, Szépségem? - kérdezte vidáman Fred.
Felnéztem az előttem álló fiúra, akiben annyira szeretem, hogy ennyiszer van jókedve. Én nem vagyok annyira vidám, de az ő jelenléte legalább az én kedvemet is feldobja.
Katie mellett Alicia Spinnet is megjelent, akit még szintén veszélyforrásnak mondott Neville.
- Minden lehetőséget megragadsz, hogy hozzám szólhass? - válaszoltam kérdéssel a kérdésére.
- Valahogy úgy - mondta mosolyogva, majd pedig témát váltott. - Nem tanulnál velem holnap? Nem megy a bájitaltan.
Olyan komolyan nézett rám, hogy tényleg hihetőnek tűnt, hogy szüksége lenne egy kis segítségre.
- Szívesen segítek - mondtam őszintén.
- Köszönöm, hercegnő - mondta, majd pedig nyomott egy puszit a fejem tetejére hálából, végül pedig a fülemhez hajolt. - Ígérem meghálálom majd.
Elhajolt tőlem, és olyan szemtelenül nézett rám, hogy az már számomra is zavarba ejtő volt.
- Hogyan akarod meghálálni? - lépett közelebb hozzánk Katie, aki végig hallgatta a beszélgetésünket. A szemeiben egy nagy adag aggodalmat véltem felfedezni.
- Azt majd még megbeszélem a Hercegnővel, hogy mivel tehetnék a kedvére - mondta Fred.

Egy ismerős hangra lettem figyelmes. Ütemes léptek és egy sétabot hangját hallottam meg.
Oldalra pillantottam, mire láttam, hogy Lucius tart felém. Lucius egy hosszú szőke hajú férfi, aki, mivel Draco apja, így huszonhat évvel idősebb, mint mi. Ma is talpig feketét viselt. Mintha már az öltözéke része lenne, a komor arckifejezését is magával hozta.
Abban, hogy itt van sajnos semmi különös nem volt, ugyanis időnként meg szokott jelenni a Roxfortban. Gondolom ezúttal is Dumbledorehoz jött igazából és csak beugrott hozzánk is.
- Grace - kezdte, amikor odaért hozzám. - Narcissa hiányol téged, illetve küldött neked száz galleont.
A mellettem állók döbbenten nézték végig, ahogyan Lucius átadta nekem a pénzt egy zsákocskában. Nekik száz galleon sok pénznek számít, ezzel tisztában vagyok.
- Köszönöm, Lucius - bólintottam illedelmesen. - Írok majd Narcissának is egy levelet.
- Apám! - érkezett meg Draco is Blaise társaságában.
- Fiam, Blaise - köszönt nekik egy-egy biccentéssel.
- Hogy van, Mr. Malfoy? - kérdezte Blaise a nevelőapámat.
Lucius nagyon kedveli Blaiset, amiért tisztavérű és jó családból származik. Az idei nyári szünetben miatta volt Luciussal a legkínosabb beszélgetésünk. Emlékszem aznap egy meleg nyári délután volt, amikor a kertben olvastam. Leült mellém, sokáig hallgatott, aztán belekezdett a mondanivalójába. Arról beszélt nekem, hogy ő is a Roxfortban találkozott Narcissával és hogy nem vagyunk abban a viszonyban, hogy ilyenekről beszéljünk, de hogy ő a figyelmembe ajánlja Blaiset.
Tulajdonképpen, ha Blaise tetszene nekem, akkor mindenki boldog lenne. A nevelőszüleim is örülnének, hogy az igényeiknek megfelelő férfit választottam. Draco is mindig mondja, hogyha nem lenne közöttünk rokoni kapcsolat, akkor az ő barátnője lennék, viszont így, hogy van, így csak Blaisenek adna engem szívesen. Nyilván Draconak kifejezetten kellemes lenne, ha összejönne a szeretett testvére a legjobb barátjával.