A fiú, aki a napfényben él (Fred Weasley fanfiction)

Reggeli találkozó

Tipikus szombat este lévén a társaságom a klubhelyiségben lebzselt, elvégre senkinek sem volt jobb dolga ilyenkor. A háttérben, nem túl hangosan szólt a zene, hogy halljuk egymást azért még.
A legtöbbeknek a kezében alkohol is volt, hogy kicsit kiengedjük a hét után a gőzt.
- Jöttök inni? - kérdezte tőlünk Pansy.
- Naná! - vágódtam le Pansy mellé a kanapéra.
Már ebben a pillanatban tudtam, hogy szánt szándékomban áll lerészegedni. Egy kicsit el akartam felejteni tulajdonképpen minden problémámat, és önfeledten akartam szórakozni. És legfőképpen nem akartam arra gondolni, hogy lehet, hogy most Fred Katievel ül a klubhelyiségükben, miközben a lány őt simogatja.
Mellém ült Draco és egy helyet még fenntartottunk Draco mellett Blaisenek. A sötét bőrű fiú először nekem adott vagy három deci whiskeyt, utána pedig Draconak. Miután kiszolgált minket, csak utána ült le ő is. Kicsit lusta dolog, de általában, ha iszunk a többiekkel, akkor nagy poharakba töltünk inni, hogy kevesebbszer kelljen felállni és újra tölteni azt.
Azért is szeretek ezzel a társasággal inni, mert amikor eleget ittam, akkor már mindnyájan sokkal szimpatikusabbak. Sokan elég hűvösek vagyunk és nem túl közvetlenek, ami kellő alkoholmennyiség után meg szokott változni.
- Egészség! - koccintottunk többen egyszerre.

Ital italt követett, aminek hatására egyre oldottabbá vált a hangulat.
- Láttátok, hogy Lavender Brown mostanában Ron Weasleyre nyomul? - dobott be egy témát Astoria nővére, Daphne.
- Én azt hittem, hogy Grangerrel fog összejönni Weasley - mondta Draco, mire meglepődtem.
Én is azt gondoltam, hogy ez így lesz, de nem tudtam, hogy Draco is így vélekedett.
- Brown legalább aranyvérű, jobb választás, mint Granger - mondta Blaise, akivel egyet tudtam érteni.
Ha ezt a griffendélesek hallanák, szerintem lefordulnának a székről, hogy ez a társaság másképpen választ párt. Tényleg a legtöbbünknek igenis számít a párkeresésében a másik vérének a tisztasága. Kicsit olyanok vagyunk, mint a mugli világban a rasszisták. Rosszul hangzik? Az is.
Nem ilyen emberek lennénk valószínűleg, ha nem nevelték volna belénk ezt a szüleink. Egy négy éves kisgyerek barátkozna vértől függetlenül bárkivel, mert az ő agyát még nem mosták át.
- Csak olyan hülyén nyomul Ronra - kezdtem el kifejteni a véleményemet. - Ez a gyerekesség meg ez a cukinak szánt, erőltetett becézgetés... szánalmas.
- Miért, Denem? Te hogyan hajtanál rá valakire? - kérdezte Pansy, de most semmilyen rosszindulat nem volt a hangjában.
- Denem nagyon érdekes nő - válaszolt helyettem Blaise. - Szerintem marha szemtelen lenne és kihívó, ha tetszene neki valaki. Kinézem belőle azt is, hogy húzná a srác agyát, hogy még jobban magába bolondítsa.
- Flörtöltem már veled, hogy ezt ilyen jól tudod? - kérdeztem természetesen viccből. Tudom, hogy sosem kezdtem ki Draco legjobb barátjával.
- Csak ismerlek, Denem - mosolygott Blaise.

Amikor már kellőképpen részeg lettem, addigra a zene még hangosabb lett, a bútorok pedig arrébb lettek tolva. Erre azért volt szükség, mert az emberek már táncolni kezdtek. Táncolni? Az erős túlzás. Sokkal inkább vonaglani. Nem pörgős zenék mentek. Az énekesek hangjai mélyek voltak, a dalaik pedig eléggé erotikusak. Persze hozzánk inkább ez illik, nem pedig nyálas előadók nyálas számai.
- Draco, táncolunk? - kérdeztem tőle csillogó szemekkel.
- Legyen - fogta meg a kezemet és odahúzott engem a klubhelyiség közepére.
A nyaka köré fontam a karjaimat, ő pedig a derekamra simította a tenyereit. Belépett a két lábam közé az egyik lábával, majd pedig mozgatni kezdtük a testünket a zene ütemére.
Draco és én is olyan csúnyán leittuk magunkat, hogy nem igazán törődtünk azzal, hogy mindenki elkezdett minket bámulni. Tökéletesen megfeledkeztem a Freddel kapcsolatos félelmeimről is.
Csak annyit éreztem, hogy nagyon melegem van, nagyon sokat ittam és hogy Draconál jobb táncpartnert el sem tudnék képzelni. Olyan régóta táncolunk már együtt, hogy összeszokott párosnak számítunk.
-Baszki! - kezdte Marcus. - Ha nem testvérek lennének, biztos lennék benne, hogy közük van egymáshoz.
Ha külső szemlélőként látnám ilyenkor magamat Dracoval, akkor lehet én is azt hinném, hogy van közöttünk kémia. Holott nyilván az érintése teljesen semleges. Teljesen mindegy, hogy ilyenkor a keze néha a derekamon van, máskor a csípőmön vagy a hajamban... ez mind nem számít.
Táncoltam volna én különben szívesen mással is, csak tudom, hogyha mással táncolnék így, annak nem lenne jó vége. Nem részemről, én nem másznék rá utána a másikra, inkább csak a másik fél akarná valószínűleg, hogy a szobámban folytassuk az éjszakát. Persze én ezt megértem, hogy férfiként táncközben se lehet semleges érzés, ha nem vagytok testvérek, az ami a táncunk vége felé történt.
Draco megfordított engem, hogy háttal álljak neki és úgy mozogtunk, hogy tánc közben a fenekem az ágyékához ért. A látvány kedvéért megfogta a két kezemet is, amiket ő irányított. Végigsimítottam emiatt a melleimen és a derekamon. Evidens volt, hogy Draco azért mozgatta a kezeimet, mert ő nem tudott volna így hozzám érni.

Először Pansyt invitáltam, hogy jöjjön oda hozzánk, mire nemsokára csatlakoztak hozzánk mások is. Draco állt mögöttem, előttem Pansy, előtte Astoria, Astoriával szemben pedig Blaise. Így ötösben összesimulva mozogtunk egy sort képezve a zenére.

Összességében ez egy kifejezetten jó este volt. A mi házunk bulijai a legjobbak mindig. Mindnyájan jól tudtuk magunkat érezni együtt, csipkelődés és vita nélkül. Kicsit szórakoztató a gondolat különben, hogyha állandóan részegek lennénk, akkor ez egy tök jó társaság lehetne.

Viszont most nem buliztunk hajnalok hajnalig, mert mindenkinek hosszú volt ez a hét. Sorra mentek vissza az emberek a szobáikba, míg végül, mi, a keménymag is így tettünk.
Szokvány szerint először én mentem a fürdőbe, ahol most csak egy józanító langyos vizes zuhanyt vettem. Ezután lemostam a sminkemet és megmostam a fogaimat, majd visszamentem a szobába.
Draco az ágyán, terpeszben ülve könyökölt a két térdén. Csak meredten bámult maga elé a szürke szemeivel, ugyanis részeg volt és fáradt.

Én ma sem vártam meg Dracot a lefekvéssel, hogy visszajöjjön a fürdésből. Hagytam, hogy elnyomjon engem az álom, miközben hallgattam, hogy a fürdőszobából kiszűrődik a zuhanyból folyó víznek a hangja.

A szokásostól eltérően ma nem arra keltem, hogy Draco próbál engem felébreszteni. Arra ébredtem, hogy valaki kopog a szobám ajtaján. Kimásztam az ágyból és mezítláb sétáltam el az ajtóig.
Lenyomtam a kilincset óvatosan, hogy Dracot ne ébresszem fel, majd pedig kitártam az ajtót.
Legnagyobb meglepetésemre Fred állt az ajtóban, kabátot viselt és a griffendéles sála volt a nyakában. Az ő sáluk bordó és a sárgának egy sötétebb árnyalatában pompázik. Ezzel szemben a mardekáros sál zöldszínű és szürkés.
- Jóreggelt, Hercegnő! - mondta vidáman, majd pedig végig nézett rajtam és tisztán láttam rajta, hogy zavarbajött.
Egy fehér csipkés tangát viseltem összesen, illetve egy mélyen dekoltált fehér, átlátszó trikót, ami csak a bordáim aljáig ért le.
- Minek köszönhetem a hajnali látogatást? - kérdeztem, miközben nekidőltem az ajtófélfának.
- Mondtad, hogy a napfelkeltét szereted jobban. Gondoltam megnézhetnénk - mondta, majd pedig megemelte a kezében tartott termoszt. - Hoztam neked kávét is.
A termosz is egy mugli dolog tulajdonképpen, ami arra jó, hogy melegen tartja a benne lévő italokat. Teát, kávét, de akár kakaót is érdemes lehet benne tartani a hideg napokon.
- Ez aranyos - mosolyodtam el. - Felöltözök akkor.

Fred úgy döntött, hogy a klubhelyiségben várja meg, amíg magamra kapok valamit. Levettem a fehér trikómat, majd pedig felvettem egy fekete melltartót. Gyorsan kikaptam a szekrényemből egy fekete kötött pulóvert, amit egy fekete nadrággal párosítottam. Nadrágból mindig a feszesebb darabokat favorizálom, ugyanis a bőszárú nadrágok a legkevésbé sem tetszenek nekem. Elhiszem, hogy vannak csajok, akiken pompásan fest, de az nem én vagyok.
Felvettem egy fekete zoknit, majd pedig a cipőimet.
A kabátomat leakasztottam az akasztóról, ami Draco kabátja mellett lógott. A szőke fiúnak nem írtam levelet arról, hogy elmentem. Mivel kettőnk közül én vagyok az iszákosabb, így gyanítottam, hogy az is lehet, hogy csak az ebédre fog majd felébredni. Őt egy kicsit megviseli az ivás, így... hogy nem olyan rutinos, mint én. Lucius nem lenne rám büszke, amiért nagyon meg tud nálam szaladni az italozás, de amiről ő nem tud, az nem is fájhat neki. Ő azt gondolja, hogy nőként egy italt ihatnék csak meg, hogy ne legyek még csak spicces se.

Becsuktam magam mögött az ajtót és kimentem Fredhez, aki a kanapénkon ült. Elég szokatlan volt őt a Mardekár klubhelyiségében látni. Mondjuk hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tudnám megszokni, hogy ott ül és rám vár.
- Mehetünk - jelentettem ki.
- Buli volt este? - kérdezte, miközben felállt a kanapéról.
- Bizony - válaszoltam, majd mesélni kezdtem, miközben elindultunk. - Cedric ki is borult volna rendesen, ha látja.
Értetlenül nézett rám, mire tudtam, hogy tovább kellene magyaráznom a dolgot.
- A mardekáros bulikban mindig Dracoval táncolok - magyaráztam a vöröskének. - Cedric pedig féltékeny Dracora, de olyannyira, hogy tegnap szinte feltételezte, hogy több közünk is van egymáshoz.
- Miért mindig Malfoyjal táncolsz ezeken a bulikon? - érdeklődött.
Fred olyan közel sétált hozzám, hogy szinte súrolta a felkarja a vállamat.
- Vele tudod, minden könnyű. Odabújhatok hozzá, táncolhatok vele, aludhatok vele, sétálhatunk kézen fogva, mert sosem akarna többet - válaszoltam meg a kérdését.
- Ennyire zavar, ha valaki többet akar tőled? - kérdezte.
Éreztem, hogy saját maga miatt kérdezi ezt. Tulajdonképpen úgy tűnt, hogy a kérdésével azt próbálja belőlem kiszedni, hogy az ő érdeklődése is zavaró-e a számomra.
Spórolhatnék neki is és nekem is időt, azzal, hogy a képébe vágom, hogy tőle nem zavar, ha próbálkozik. Ez viszont túl egyszerű lenne, én pedig húzni akarom még az agyát.
- Ennyire zavarna inkább, ha a mardekárból próbálkozna valaki - válaszoltam frappánsan.
Fred számára, így nyitva maradt a dolog, hogy lehet, hogy a maradék három házból lehetne jelentkező. Innentől már az ő baja, ha nem veszi észre, hogy másnak nem hagynám, hogy megfogja a kezemet vagy megpusziljon.

A csillagvizsgáló toronyig sétáltam a fiúval. A kastélynak ez a legmagasabb pontja, szóval kiválóbb helyet nem is választhatott volna arra, hogy együtt nézzünk napfelkeltét. Ilyen magasságból gyönyörű lesz majd a látvány, ha végre felkel a nap.
Fred felém nyújtotta a termoszt.
- Tessék - adta át.
- Köszönöm - vettem át tőle úgy, hogy hozzáérjek a kezéhez. Az érintésemre meglepődéssel reagált egy pillanat erejéig, de utána rám mosolygott.
- Ezt direkt csináltad? - hajolt hozzám közelebb.
- Talán - mosolyogtam rá sejtelmesen.

Nemsokára az egyik kezemben a termosz volt, míg a másikban már a napom első cigarettája égett. Határozottan nem ez a legegészségesebb reggeli, hogy cigaretta és kávé, de ez ma így alakult.
- Nehéz gyerekkorod volt? - kérdezte, hogy jobban megismerjen.
Nyilván voltak dolgok, amiket tudtunk már egymásról, mert mégiscsak egy iskolába járunk. Én is tudom, hogy neki nagyon fontos szerepet töltenek be az életében a testvérei, ő is tudja, hogy nekem Luna és Draco a mindenem. Láthatta azt is az elmúlt években, hogy az én két fontos személyemmel nem vagyok hűvös vagy gonosz. Természetesen régebben is váltottunk néhány szót, mert tudja, hogy én szeretem a vicceiket. Azonban a gyerekkorunkról például nem meséltünk egymásnak.
- A nevelőszüleim elég szigorú emberek, sok mindent vártak el tőlem - meséltem. - Sok mindent sikerült teljesítenem, de sok mindent nem. Összességében szerencsés vagyok, hogy felneveltek engem és hogy sosem szenvedtem hiányt mellettük. Szeretek velük élni, szeretem a bálokat is, amiket rendeznek. Talán az volt csak furcsa, hogy nem volt ilyen bensőséges, családias a viszonyunk. Draconak nehezebb élete volt, mert vele szemben több volt az elvárásuk, mégiscsak ő a fiúk, én pedig nem vagyok az ő gyerekük. Velem nem is voltak sosem nagy céljaik, csak annyi, hogy válasszak jól férjet, majd a Roxfort után.
- Gondolom az ideális férj szerintük egy gazdag, aranyvérű férfi, aki nem véráruló - mondta.
Csak sajnos Narcissa arról sosem beszélt, hogy az élet nem ilyen egyszerű. Nem dönthetjük el, hogy kibe szeretünk bele, hanem egyszerűen csak megtörténik, mi pedig aznap majd csak annyit tehetünk, hogy sodródunk az árral.
- Pontosan - bólintottam. - Ha Lucuis látná, hogy éppen cigarettázom, miközben egy vérárulóval beszélgetek... kitagadna.
- És mégis mind a kettőt megteszed - jegyezte meg, de szemmel láthatóan imponált neki, hogy kissé lázadónak számítok ezekkel a húzásokkal.
- Az élet túl rövid ahhoz, hogy ne élvezzem a társaságodat és a cigarettát... csak azért, mert nem erre neveltek - mondtam, majd Fredre pillantottam. - Neked jó volt a gyerekkorod?
Elmosolyodott, ahogyan a gyerekkorára gondolt.
- Nagyon - felelte. - A szüleim nagyon rendes emberek. Mi mindnyájan nagyon közel állunk egymáshoz, igazán családias a viszonyunk. Néha kiakasztom anyát, amikor ellopom apám autóját vagy Ront, amikor őt vicceljük meg, de sosem haragszanak rám túl sokáig.
- Autó? - kérdeztem kíváncsian.
Kicsit furcsa, de nő létemre nagyon érdekelnek az autók. Olyannyira, hogyha mugli lennék, akkor biztosan autókat szeretnék szerelni. Sokat olvastam róluk, hogy hogyan működnek és hogy hogyan kell őket megszerelni. Élesben is szereztem tapasztalatot, ugyanis nyaranta, amikor Lunánál voltam, akkor éjjel volt, hogy egy olyan helyre látogattunk, ahol olyan autók vannak, amikre már nincs szükség. Ilyenkor Lunával beszélgettem, miközben autókat szereltem. Persze Draconak és a nevelőszüleimnek se szóltam erről soha, mert tudtam, hogy ők kiakadnának emiatt.
- Egy elvarázsolt repülő autó - magyarázta, majd mire észrevette, hogy csillogó szemekkel hallgatom őt, elmosolyodott. - Érdekelnek az autók, Szépségem?
- Nagyon - feleltem lelkesen. - Tudok is autót szerelni.
Egy pillanatra döbbenten nézett rám, elvégre nem hiszem, hogy ezt kinézte volna belőlem.
- Ha egy pár lennénk, most megkérném a kezedet - mondta lenyűgözve, mire közelebb léptem hozzá.
- Ha egy pár lennénk, igent mondanék - néztem fel a tőlem magasabb fiúra.
Zavarodottság jelent meg az arcán, ami miatt megkerült engem és inkább a korlátra könyökölt, mindkét karjával.
Rosszat mondtam volna? De hisz... ő fogja meg állandóan a kezemet. Vagy... tegnap történt valami közte és Katie között és elkéstem?
Kétségbeesetten cikáztak a gondolataim.

A távolban megpillantottuk, hogy a nap elkezdett felkelni. Aranyló fények jelentek meg a távolban, ahol az ég már nem volt sötét.
- Nem tudok kiigazodni rajtad - mondta halkan, miközben meggyújtottam a második cigarettámat, mert nagyon idegesnek éreztem magamat.
- Mi kapcsán? - néztem rá értetlenül.
Levette a tekintetét a tájról, illetve a korláton való könyökölését is befejezte. Kihúzta magát és felém fordult.
- Tegnap nem tudtam aludni, mert csak te jártál a fejemben. Ezt George is észrevette és próbált lebeszélni engem rólad, hogy esélytelen, hogy érdekeljelek. Úgy, meg aztán pláne halottügy szerinte, hogy Cedric se tetszik neked, aki jobban néz ki, mint én. De én pedig szentül állítottam, hogy néha úgy érzem mostanában, mintha lenne nálad esélyem. Persze Georgie szerint ezt is csak bebeszélem magamnak, miközben nem veszem észre, hogy az csak nem akarsz engem megbántani, de igazából nem mutatkoznál egy magamfajta fiúval - zúdított rám mindent.
Egy pillanatra döbbenten néztem rá, annyira hirtelen ért engem ez a nagy, őszinte kirohanás.
- George ezt most rosszul látja - mondtam szűkszavúan.
- Tessék? - kérdezett vissza, mint, aki attól fél, hogy nem jól hallotta.
Beláttam, hogy ideje nekem is őszintének lennem.
- Az érzéseid kölcsönösek - mondtam.
Zavartan tűrt egy hosszabb vörös tincset a füle mögé, amit a szellő az arcába fújt.
- Csak nem reggeli sétára indultunk? - törte meg egy komor hang a pillanatnyi csendet.
Oldalra pillantottunk, mire megláttuk Piton professzort, aki ma is talpig feketében volt, mint mindig. Az arca komor volt, csakúgy, mint a hangja. Itt már tudtuk Freddel, hogy bajban vagyunk.
- Elnézést, Professzor - kezdtem, de Piton félbeszakított.
- Talán nem elég fárasztó Önöknek az iskola, amiért ilyen korán van erejük itt lenni? - kérdezte hűvösen.
- Sajnálom, Professzor - néztem a magas, fekete hajú férfi, sötét szemeibe. - Az én ötletem volt.
Fred már közbe akart szólni, hogy ő vigye el a balhét, ha már ő hívott engem. Nyilván nem akarta, hogy esetleg én kapjak büntetőmunkát a szabályszegésért.
Egy hűvös pillantást vetettem Fredre, jelezve, hogy ne szólaljon meg. Piton nem kedveli a diákokat túlzottan, de a griffendéleseket még annyira se. Én legalább az ő házába tartozom, arról nem is beszélve, hogy nem azt mondom, hogy kedvel engem, mert ő nem kedvel senkit. Pusztán csak talán én vagyok a legkevésbé utált diákja. Ugyanis én jó voltam a korábbi tantárgyából is, a bájitaltanból, illetve jelenleg ő a sötét varázslatok kivédése tanárunk is, amiből szintén jól teljesítek.

Lemondóan sóhajtott egyet.
- Reggeli találkozók helyett, érdemesebb lenne, ha inkább korrepetálná Mr.Weasleyt - mondta.
- Délután feltétlenül időt kerítek rá - mondtam higgadtan.
Piton bólintott, majd pedig távozott. Minden lépésénél lobogott a fekete köpenye. Igazából szórakoztató, hogy minden tanárom sétál, ő viszont vonul.

Fred mosolyogva nézett rám, amikor Piton már hallótávolságon kívülre került.
- Ezt, hogy csináltad? - kérdezte jókedvűen.
Volt is oka, hogy vidám legyen, ha már miattam megúsztuk a büntetőmunkát és a pontlevonást is.
- Kérlek - kezdtem mosolyogva. - Grace Denem vagyok.
Természetesen McGalagony professzornál nem hiszem, hogy ilyen könnyedén megúsztam volna a dolgot. Azonban legalább vigasztal a tudat, hogyha Lumpsuck talált volna ránk, Piton helyett, akkor ő még le is állt volna velünk beszélgetni. Ahogyan nekünk, diákoknak is megvannak a kedvenc tanáraink, úgy a tanárainknak is megvannak a kedvenc diákjai. Nincs ebben semmi igazságtalan. Az én esetemben is vannak tanárok, akik kedvelnek és akik nem.