5

505 51 14
                                    

-Na remek, törölték a járatot!- ütött idegesen a kocsira. Szegény nem ezt érdemli. Mármint az autó.
-Úgyse mentem volna sehová sem.- vontam vállat nem törődötten.
Idegesen felszusszantott és a dús hajába tépett.
-Hát nem érted az isten szerelmére, csak téged akarunk megóvni, bassza meg!- elég vörös lett a feje a normálhoz képest, én pedig már megszoktam hogy halvány a bőre színe.

Megszólaljak, vagy inkább ne kockáztassak?

-Igen, úgy gondoltátok Yoongi-val, hogy egy köteg pénzzel a kezemben óvva leszek minden bajtól.-most én voltam ideges ő pedig csendben hallgatott a kocsinak dőlve.
Vártam, míg ő a okos kis fejében elgondolkozik amit a fejéhez vágtam, bár kétségkívül elég lassú a felfogása.
-Nincs több időm ehhez.-morogta.-Hát legyen, egy feltétellel lakhatsz nálam.-mutatta fel az újjàt.
Most mi a francról hadovál ez? Ki akart nála lakni?
Ezzel én biztos nem leszek egy fedél alatt.
Lehet a seggében is pisztolyt tart, meg aztán azon is ki voltam akadva, mennyire félreértette azt amit mondtam az imént.
-Én nem akarok veled lakni, egy szót sem mondtam erről.- ingattam a fejem.
-Hah, és hol fogsz aludni, egy padon?-vonta fel a szemöldökét hitetlenkedve.
-A bokor sokkal elviselhetőbb mint te.-mondtam ki kerek perec amit gondoltam.
-Ne légy szemtelen, de mindenáron bokorban szeretnél aludni, keresünk neked az udvaron, és még meg is ágyazok, csak neked.-szűkítette össze a szemeit, úgy nézett le rám.
-A humorérzékedet valamiféle kínai piacon vetted?-szúrtam oda.
-Egy ideig biztos, hogy nálam laksz majd, kész kínszenvedés lesz.-nézett az égre.
Nyíljon már meg felette, drága jó isten!
-Azt mondtad ára van annak hogy nálad lakhassak, mi lenne az?-kíváncsian figyelem ahogy beharapja az ajkát.
Egy fejjel magasabb ez a pali, mindjárt kitöröm a nyakam mert minden pillanatban fel kell nézzek rá.
-Minden nap főzz és moss rám, legyen tiszta a lakás, csak ennyi.-vállat vont.
Felnevettem.
-Ez komoly, ember?-hüledeztem.
-Halálosan.-bólint.
-Házi asszonynak nézek én ki, vagy esetleg rá van írva a homlokomra?-álltam elé.
Elgondolkozott.
-Hmm, megnéznélek szoknyában és kötényben ahogy ott ringatod a csípődet, de minden esetre nem látok semmit a homlokodon.- mosolyodott el féloldalasan, majd később meg is pöccintette a homlokomat.
-Remek, egy hülye barommal leszek összezárva, aki háziasszonynak néz. Talán szemüveg után kéne nézned.-horkantottam fel
-Hé, ez a "hülye barom" tetőt kínál a fejed fölé.-pöckölte meg a halántékom.-Légy egy csöppet hálásabb.
-Az nem változtat semmin.-idegesen lecsaptam a kezét amiért megpöckölt már sokadjára.

burgundy; jikook©Where stories live. Discover now