Mikor már az eszméletvesztés küszöbén ácsorogtam, meghallottuk telefoncsörgést, tudotosult bennem, épp ez mentette meg az életemet, a rám váró halál most csalódottan int búcsút nekem.
-Ki lehet az? Miért pont ilyenkor.-morogta és elment, hogy felvegye a készüléket.
Visszavettem magamra a zuhanyzás előtt levett ruháimat, mindent hátrahagyva, olyan gyorsan rohanni kezdtem, volt vagy öt percem, de még ez sem volt elég arra hogy ne kapjon a fél kézzel.
Mikor lettek ilyen jó reflexei?
Még ő békés baj csevejt folytatott a vonal túlsó oldalán állóval, én rángatóztam, ki akartam rángatni magam a karjaiból.
-Engedj el!-a fejem tiszta piros lehetett a sok erőlködéstől, viszont nem akartam feladni csak úgy.
-Bocs Kai, le kell tennem mert a kutyám rosszalkodik és sehogy sem tudom lenyugtatni.-hanglejtése csöppet gúnyos volt, melytől még jobban felment bennem a pumpa, erősen a lábára akartam taposni, ám ő arrébb húzta. A fene!
Amint tudosult bennem, a telefont már rég lerakta, gyomorszájon vágtam, talán egy kicsit össze is görnyed, csakhogy hamar regenerálódott, és mintha mi sem történt volna, jobb kezemet megragadta, és olyan erősen rántott magához, amitől a homlokomat erősen belevágtam a mellkasába. Fogaim is összekoccantak mire fájdalmasan felkiáltottam.
-Ez fájt!
-Nem kéne annyit mozgolódni, mint egy veszett kutya.-szólt hallkan, de azért én is halljam.
Egy ideig hallgatott, túlságosan régóta volt szótlan, ezért rávettem magam, hogy felnézek az arcára.
Elmélázott pókerarc, szomorú ábrázat. Szégyenlősen az arcára a fogtam, tapintása sima volt mint a tükör, szőrzetét egyáltalán nem lehetett kivenni, bőre szinte makulátlan volt.
Ezzel csak annyit akartam elérni hogy ne bántson többet, sokkal izmosabb és sokkal nagyobb termetű mint én, nem én nyerném meg a küzdelmet.
-Te mit művelsz?-csak a szeme és a szája mozogtak, test a szoborrá dermedt, szemei ugyanolyan búsak.
-Olyan puha.-a szám szinte magától mozgott nem is én irányítottam.
-Micsoda?
-Az arcod.
Távol lépett tőlem, mintha megégettem volna. Szó nélkül megrázta a fejét ezzel jelezve valamit amire azóta se tudok rájönni, aztán otthagyott engem az előtérbe. A belsőm rózsákat bontott amelyek csak úgy vöröslöttek, szívem rendszertelen dobogása felébresztett valamit bennem, és ez mondattá formálódott a tudatalattim központjában.
