•Pulóver•

338 28 13
                                    

•••
Dream erre nem mondott, sőt, valószínűleg nem is akart volna semmit mondani, jobbnak látta, ha csendben fogadja a "bók"-ot.
Egy picit még élvezték a csendet, melyben akár a saját vérkeringésüket is hallhatták volna, majd közösen, gesztikulációkkal megbeszélve pattantak ki az ágyból, hogy elkészüljenek.
Clay elővette bőröndjéből egyik meleg, mosolygós arccal ellátott zöld, saját márkás pulcsiját, majd lehelyezte az egyik székre. Elsietett a fürdőszobába, a baromi erős mentolos fogkrémével alaposan átsikálta -eddig is tökéletes- fogait, majd tervei szerint vette volna fel pulcsiját, mikor azt nem találta helyén.
Jobbra pillantott, majd észrevette az alacsony fiút, ki próbálja áthúzni fején a bő pulóvert. Végül sikerrel járt, így bár kócosan, de büszkén leste magát a tükörbe. A ruhadarab körülbelül háromszor nagyobb volt rá, ugyanis Clay méreteihez volt tervezve, aki be kell vallani, magasabb és izmosabb is nála.
George megérezte, hogy figyelik, így ijedtében oldalra fordította fejét, majd szembetalálkozott tekintete Dream-ével, ki elismerően mosolygott le rá.

-Clay- Én..-próbált valamit összemakogni George, bár mint láthatjátok, nem jött össze neki lányos zavarában.
-Aranyos vagy.-közeledett lassan Clay a mostmár még nagyobb zavarban lévő fiúhoz, majd összeborzolta sötét haját.
-Nem vagyok aranyos! Csak felpróbáltam, hogy kényelmes-e, mert lehet, hogy Én is veszek.
-Na, és kényelmes?
-Igen.
-És leveszed?
-Nem.
-Miért nem?
-Mert nem.-tettette tudatlanságát George, pedig belül pontosan tudta, hogy azért nem szeretne megválni a ruhától mert meleg, kényelmes és Clay illatú.

A szőke megforgatta szemeit, majd karjaiba húzta a barna íriszűt, állát rátéve az alacsonyabb fiú feje tetejére. George nagyot szippantott, így még közelebbről és még jobban érezhette Dream aromáját, mely hihetetlenül meg tudta nyugtatni Őt.
Mivel tükörrel szemben álltak, Clay ismét elővette telefonját, csinált egy tükrös szelfit magukról ahogy ölelkeznek, majd kitweetelte, egy ":)"-t hozzátéve.

-Oh, jut eszembe!-vált el rájövetelében Dream-Fel kell hívjam Sapnap-et, szegénynek mindig ígérgetem.
-Videóhívásban hívd!

A telefon háromszor csengett-mint általában-, majd egy kesze-kusza hajú, fáradt Nick jelent meg a képernyőn, kinek mély hangja jelezte, hogy most kelhetett fel.

-Megőrültél, Clay? Hajnal van és kivételesen jól aludtam.-mérgelődött Clay lakótársa, amire Dream szólt is volna vissza valamit, viszont hamar leállította Őt George.
-Sapnap! Szia!-hajolt közel a telefon kamerájához a britt fiú, majd gyorsan integetni kezdett.
-George! Nagyon ott lennék most veletek, srácok.
-Azt elhiszem, de legalább nem kell hallgatnod, ahogy George alattam nyög minden nap.-mosolyodott el sunyin a szőke fiú, majd kihívóan pillantott George-ra.
-Akkora egy idióta vagy.-bólogatott jobbról-balra az említett fiú, majd ismét Sapnap felé fordult.-Nem szoktam ilyeneket csinálni, azt elhiheted.
-Azt lehet, hogy nem, de Dweamy Weamy pulcsiját azért felveszed.
-Honnan-
-Dream kitette Twitterre.-vakarta meg tarkóját Nick, majd elküldte a kép linkjét George-nak.

A sötét hajú fiú kikerekedett szemekkel bámulta a képet, melyen úgy tűntek, akár egy szerelmes pár. Clay kellemes mosolya, George, ahogy belebújik az amerikai mellkasába, az amerikai keze, ami kecsesen átöleli az Ő derekát.
A másik két fiú is csendben maradt, hiszen George elfehéredve bambult a kijelzőre, mint akit megbabonáztak.

-George, jól vagy?

A fiú hirtelen visszacsöppent a valóságba, majd hangulatot váltott, és odasúgta legjobb barátjának:

-Ezt még vissza fogod kapni.

A három srác még egy darabig beszélgetett, tárgyaltak a mai programokról, Dream fényezte magát, hogy korán felkelt és kávét csinált George-nak majd arról is, hogy Sapnap unokatestvére mennyire odavan George-ért. Bár mondjuk ki nem?
Végül Nick-nek mennie kellett, hiszen csak szeretett volna még egy-két órát aludni, így a két fiú befejezte a készülődést. Dream magára vette egy másik pulóverét, rá sötétzöld kabátját, majd így tett George is annyi különbséggel, hogy Clay pulcsiját viselte, rá pedig fekete bélelt kabátját.

Az angol fiú beírta telefonján található GPS-be az Oxford-Street-et, hiszen ez az utca van végig kivilágítva karácsonyi égőkkel melyről George áradozott, majd ketten kiléptek a havas utcára, hogy ketten megvalósítsák George egyik álmát.

A tűz, melyet elindítottál bennem | dnf fanfictionWhere stories live. Discover now