Figyelemelterelés [Jakehoon]

Nyolcadik fejezet: Iroda

Bocsánat a kimaradásért. Több tételt kell tanulnom, mint reméltem. Illenve a részt nem volt időm átolvasni (amint tudom ezt pótolom), mert így is lyukas órában írtam.

Jake szemszög:

Talán nem is olyan meglepő, ha azt mondom, már megint csak alvást színlelek. Este Hoon ölében ténylegesen aludtam, meglepő módon pedig nem volt semmiféle rossz álmom. Nem ébredtem fel sírva, nem voltam egyből lehangolt. Viszont tényleg képes volt azt mondani a bár igazgatójának, hogy nekem még csak fel sem állt... Próbáltam megmagyarázni a dolgokat, mire azzal jöttek, hogy nyögéseket sem hallottak a szobából. Mondanom sem kell, hogy nem vettek fel. Mindennek a tetejébe pedig testőröm mindent elmondott apámnak, aki rendesen kibukott kora reggel. Főleg, hogy semmit sem aludt az este, mert  engem várt haza. Apa még ha igyekszik is, nem tud hirtelen apaszerepet ölteni magára, reggel pedig elrángatott az irodájába, azzal az indokkal hogy ő fog ma szemmel tartani, mert Hyungminnak aludnia is kell.

Így hát most itt vagyok az apa irodájában lévő kanapén, hol  alvást színlelek a fal felé fordulva. Semmi kedvem jópofizni apával és a különböző alkalmazottjaival. Újra nyílik az ajtó, ezúttal pedig egy meglepően hangos társaság tér be. Illedelmesen köszönnek apámnak, aki közvetlenül, vidám hangon viszonozza ezt. A hangokból ítélve a beérkező csapat felém közeledik, s a szomszédos kanapéknál helyezkedhetnek el.
- Ő Jake? - érdeklődik valamelyikük, mire apám felől egy mély sóhajt hallok. Most szívesen bemutatnék annak, aki ezt megkérdezte.
- Igen. Tényleg, Hoon, köszönöm a tegnapit! Hyungmin mondta, hogy te segítettél végül - magyarázkodik apa, de minek? Ó, várjunk csak, akkor ők most az Enhypen...
- Szívesen tettem - hallom meg az említett hangját kísértetiesen magam felett. A következő pillanatban pedig már meg is érzek egy kellemes anyagot derekam körül. Pulcsinak tippelném, és érzem is rajta ugyan azt a parfüm illatot, mint este. Ez a srác túl kedves ehhez a romlott világhoz.

Érzékelem, hogy Sunghoon a fejem mellett lévő karfára ül, így próbálok még észrevehetetlennek tűnni. Hajam szerencsére pont takarja íriszeim, így nem láthatja apró pislogásaim. A srácok és apa elkezdenek mindenféléről beszélni, köztük egy vámpíros-vérfarkasos témáról. Jézusom, mint egy elbaszott alkonyat sztori! Utáltam azt a filmet, pedig minden részét rendszeresen megnéztem anyával. A három főszereplőtől egyenesen irtózok, főleg, hogy Bella kurvára élettelen egy karakter. Az egyetlen személy akit még bírtam is az Alice, és talán még a párja, de ők túl kevés jelenetidőt kaptak. Mondjuk az igaz, hogy a vámpíros téma nem túl elterjedt a kpop köreiben. Ettől függetlenül nem mondanám, hogy ez a világ legjobb története. Mondjuk a srácok kiállásával biztos, hogy a kpop fanok imádnák a koncepciójukat. Mind olyan tökéletesen néznek ki, mint a vámpírok.

Hoon puha ujjait megérzem hajtincseim között, mely kellemes bizsergéssel tölt el. Sunghoonnak van párja? Mert ha igen, akkor neki lehet a világ legjobb dolga.
- Az első dal dalszövegében még vannak gondok. A szöveg megvan, de néhány helyen szóváltozás kell, mert nem jön ki a ritmusra - magyarázza apa, majd elindít egy zenealapot. Halkan kezd énekelni az egyik srác, tippem szerint Jungwon. Meglepő módon nem hamis, pedig először hallhatja a dalszöveget. Hamar kibukkan az egyik hiba, mire a zenealap is leáll. A srácok egymás szavába vágva kezdenek ötletekkel dobálózni, de nekem is van egy tippem. Többféle variációt kipróbálnak, de egyik sem válik be. Halk nevetés tör ki belőlem szerencsétlenkedésük halatán, s ha már úgyis lebuktam, felülök a kanapén.

Szemeim azért sérti a hírtelen jött fény, így hunyorogva nézek végig mindenkin. Meglepő módon Heeseungra földre kényszerült ülni, pedig engem is simán arrébb paterolhatott volna. Jungwon viszont ötletesebben megoldotta a dolgot, ő könnyedén beleült Jay ölébe. Sunghoon kissé riadtan pillant rám, mire mosollyal az ajkaimon kócolom össze selymes haját. Még a halálom előtt szívesen megismerném Sunghoont.
- A kifejezés amit kerestek a mong ma run gal jung. Elpróbálom - intek apámnak, aki szerintem fel se fogja amit mondtam, de elindítja az alapot. Kicsivel a nehézkes sor előtt csatlakozok be a dalba. Nem feszengek, nem izgat az, hogy hányan is hallanak épp. Hegedűs korszakomból volt több száz fő előtti fellépésem is, így nem vagyok egy izgulós fajta ilyen esetekben.

Mindenki elámulva figyel amikor befejezem az aktuális részt, szöveg híján viszont nem tudok tovább menni. Apa nyitott ajkakkal állítja le az alapot, s engem kezd bámulni. Kissé talán meghatódott arckifejezést ölt, amit nem tudok hova tenni.
- Jake? Mióta vagy ilyen muzsikális? - érdeklődik, mire felhorkantok. Sértő a kérdés. A sport mellett a zene volt az, ami mindig is érdekelt engem.
- Nem tudtad? Pedig az első hegedűelőadásomra meghívót is kaptál - jelentem ki ridegen, pedig tudom, hogy ez fáj neki. Nekem is fájt, amikor a szüleimre vártam, de senki nem jött el. Amikor én voltam az egyetlen gyerek, akihez nem mentek oda a szülei virágcsokrokkal a kezükben. És én voltam az a gyerek is, akinek a ballagásakor egy ajándék se virított a kezébe, mert akkor sem jött el senki. Az emlékektől kissé bekönnyezek, így idegesen törlöm le arcomon folyó könnycseppjeim. Idióta érzelmek.