Figyelemelterelés [Jakehoon]

Kilencedik fejezet: Vendégek

Jake szemszög:

Fintorogva figyelem apát, miközben Ő önmagát meghazudtolva sürög-forog az étkezőben és a konyhában egyaránt. Gyerekként sokszor merengtem el, hogy milyen is lenne apával együtt élni. Arról álmodoztam, hogy iskolából hazajövet szépen megterített asztal, és a még forró ételek várnak majd. Anya sosem volt a főzés híve, általában mirelit kajákon vagy gyorséttermi cuccokon éltünk. Kicsiként hittem apámban, reménykedtem, hogy mellette szebb életem lenne. Talán pont ez az oka annak, hogy hatalmasat csalódtam benne. 

Amikor apa helyreállt anyagilag, nem jött értem. Nem rángatott ki anya kicsit sem egészséges környezetéből, nem próbált meg apaként viselkedni. Küldött pénzt, néha írt egy levelet, postázott pár ajándékot, és ennyi. Sosem főzött nekem, pedig most egy ki tudja hányadik közös vacsorára készül az idoljaival. Mint kiderült, apa szereti megvendégelni a saját bandáit. Ma az Enhypen jön, hogy megünnepeljék az első daluk megalapulását. 

Nyolc terítéket tesz ki, de nem akarok velük enni. Nem akarom megkóstolni apa főztjét, melyről oly' sokat álmodoztam régen. 
- Nekem ne teríts - töröm meg a csendet, ezzel felhívva magamra a figyelmét. - Nem szeretem azt, amit főztél - hazudok, pedig pont a kedvencemet csinálta. - Rendelek magamnak valamit. Ideadod addig a kártyád? 
- Persze, ott van a tárcámban - mutat a pulton lévő, fekete bőrre. Rideg arckifejezéssel veszem ki az egyik kártyáját, mellyel a nappaliba vonulok. Még nem ismerem a koreai futárcégeket, így a legszimpatikusabbat választom ki közülük. Pár perc alatt megrendelem a kívánt cégtől a kedvenc ennivalómat, így eldőlök a kanapén. Nem fogok segíteni apának, ügyetlenkedjen csak egymaga. 

Belegondolva, ma még nem is láttam a testőrömet. Lehet, hogy annyira kiakasztottam, hogy kilépett a cégtől? Mindegy, ez annyira nem zavar engem, sőt, nekem csak jó volna. Valaki szinte ráfekszik a csengőre, mely miatt apa kikiabál, hogy nyissam ki. Erre ügyet sem vetve kezdek telefonomon játszadozni, kis idő múlva pedig hallom, hogy nyitódik a bejárati ajtó. Egyik lábam már csak megszokásból is átvetem a másik felett. A tagok mind a nappaliba jönnek köszönni, de figyelmen kívül hagyom őket. Nincs jó kedvem, nem fogok jó pofizni. 

Valaki a lábaimat kinyújtja, majd ráül combjaimra, mindezt egy pillanat alatt. Meglepődve, ugyanakkor mérgesen tekintek a felettem lévő Jungwonra, ki még számomra is pillekönnyű súlyú. Ő csak mosolyogva néz le rám, de tekintetéből talán rosszallást tudok leolvasni. 
- Mi bajod van? - szólalok meg, Ő pedig sóhajtva néz a többiekre. Én is feléjük pillantok, Hoon mérgesen bámul, Heeseung és Hyungmin talán szánakozva, a többiek pedig értetlenkedve. Apa nincs itt, gondolom Ő még mindig a vacsorával bajlódik. Hyungmin meg minek jött ide? Örültem ha nem látom.

Jungwon elhasal rajtam, feje pedig kurva közel van az enyémhez, így pirulva fordítom oldalra a fejemet. Jungwon most beindult rám, vagy mi a franc? 
- Jay féltékeny lesz - hallom meg Sunoo hangját, mire még inkább elvörösödök. Hé, én nem is tettem semmit! Jungwon fülemhez hajol, lehellete csiklandozza a bőrömet, így kissé megborzongok. Oké, kezdem kiszolgáltatottnak érezni magam. 
- Látszódtak a vágásnyomok - súgja hallójáratomba, mire íriszeim kikerekednek, és még ajkaim is elnyitom egymástól. - Gondolom nem akarod világgá kürtölni. 
- Thanks - felelek, mire mosolyogva helyezkedik el újra ülő helyzetbe. 
- Ahj, nagyon éhes vagyok, menjünk enni! - tereli el a társaságot Heeseung. 

Mikor mindenki kimegy, Jungwon leszáll rólam. Mi a francért vettem fel rövidnadrágot? Oké, itthon mindig ezt hordom, apát sem zavarja, de eszembe juthatott volna, hogy a vendégek előtt ezt nem kéne. 
- Ugye tudod, hogy ez nem megoldás? - érdeklődik Jungwon, miközben felhúz. Mégis mit tudna Ő? Nem éli az életemet, hogy tudja miért húztam azt a sok szart. 
- Megnyugtat - felelek nemes egyszerűséggel. - Amúgy sem a te gondod.
- Nem is nekem kell elmondanod - rázza meg fejét. - Csak ne tartsd magadban. Biztos van valaki, akiben megbízol. Egy legjobb barát, anyu - Nem hagyom, hogy befejezze a mondatát, mert félbeszakítom. 
- A legjobb barátom meghalt, anyának meg épp elég maga után a hányást feltakarítani - fintorgok el, miközben az undorító emlékekre gondolok. Rengetegszer találtam meg reggelente a saját hányásában feküdni, mert totál részegre itta magát. Vagy rengetegszer jött haza teljesen spermás ruhával, hajjal, mert így kereste az asztalra valót. Anya egy szégyenfolt az életemben.
-Nem tudtam - hajtja le fejét Won, mire felhümmögök. Nyilvánvaló. Legalább ezt nem fecsegte el apa.