Figyelemelterelés [Jakehoon]

Tizennegyedik fejezet: múlt 3

Elnézést kérek a hosszas kimaradásért. Ígérem, hogy amint lezajlik minden érettségim, újra hozok nektek heti több részt is.

Visszaemlékezés folytatása

Jake akkoriban bármit megtett volna az anyukájáért. Nyílt titok, hogy abban az időben ő volt az egyetlen biztos pont az életében. Lehet, hogy nem tudta kellőképpen támogatni, hogy nem tudta a szeretetét megfelelően kimutatni, de az anyja legalább mellette volt minden egyes nap. Jake már hét évesen tudta, milyen jelentős fontosságú a pénz. Na, nem értette a bankjegyek értékét, de azt még ő is észrevette, hogy mindent a pénz irányít. Még ételt is csak abból tudsz venni, és az egészséged is pénzbe kerül.

Gyerek volt, nem csoda tehát, hogy úgy gondolta, majd ő megoldja a problémákat. Dosie elment otthonról, ő pedig úgy gondolta, itt a legmegfelelőbb alkalom. Magára vette vékony kis dzsekijét, és kisétált a házból. Az ajtót kissé ügyetlenkedve zárta be, hogy senki ne mehessen be a házba. A kulcsot a már jól bevált helyre rejtette. Még az anyukája mutatta neki, hogy oda kell tenni ilyen  esetekben. Nem lábtörlőt használtak, mint sokan mások. Az albérlet ezen folyosójának a végén van egy nagy, zöld szobanövény. Az egyik takarásban lévő ágra kell felakasztania a kulcsot. Mondjuk nem mintha bárki is be akarna menni hozzájuk, hogy kirabolják őket.

Jake a saját kis tempójában sietett kicsiny városuk központja felé. Az a hely tele van emberekkel, így ideálisnak gondolta. A lámpákra odafigyelt, közlekedésnél mindent betartott, amire az anyja nevelte. A szökőkutak mellett elhaladva figyelte az embereket: zajos tinédzser társaság, éttermek teraszán étkező emberek, egy öreg néni, aki a galambokat eteti. Jake szerette ezt a kis parkot. Még a sok ember ellenére is minden békésnek hatott. Elért ahhoz a szökőkúthoz, ahol a hajléktalanokat szokta látni. Jake szíve az itteni emberek láttán mindig összeszorult.

Jake anyukája egyszer elhozta ide enni a fiát, pont amikor a hatodik születésnapját ünnepelte. Nem gyakran esznek gyorskaját, tekintve, hogy elég drágák.   Mégis, valami ilyesmivel akart szolgálni fiának, ha már tortát sosem tudott neki venni. Jake akkor a gyrostál mellett döntött, anyukája pedig kért magának egy gyrost pitában. Nem túl ünnepi étel, de annál finomabb. Épp mielőtt enni kezdtek volna, elment mellettük egy hajléktalan, aki pénzt kéregetett a járókelőktől. Jake édesanyja gondolkozás nélkül állt fel, és adta oda neki a még meleg pitát. Jake ekkor még nem értette. Az anyukája viszont elmagyarázta neki, hogy segíteni másokon mindig jó dolog. Tisztán emlékszik Jake az akkori szavakra, amiket Dosie mondott neki: "Ha egyszer jó körülmények között élsz majd, sose felejts el segíteni rajtuk! Ne pénzt adj nekik, hanem ennivalót, meleg ruhát."

Attól a naptól kezdve Jake nagyon is sajnálta az odakint élőket. Neki még ha szegényesen is, de volt hol laknia, kapott rendszeresen enni, nem panaszkodhatott. Mégis, most muszáj volt pénzt szereznie, hogy az édesanyja meggyógyulhasson. Leült egy üres részre, a magával hozott bögrét maga elé tette, és mély levegőt vett. Gyerekként nem volt szégyenérzete, nem érezte kínosnak a helyzetet. Sokszor látta már, hogy a felnőttek valamivel elbűvölik a közönséget, és ezért kapnak pénzt. Ének, tánc, hangszeren való játszás. Díjazták a tehetségest, vagy aki legalább próbálkozott. Jake bátran kezdte énekelni az óvodában tanult gyerekdalokat, mindet, ami csak eszébe jutott. Nem értette miért mutogatnak rá, ahogy azt sem, hogy miért röhögik ki. Viszont mindenki  - aki pénzt tett a pohárba - előtt meghajolt.

Egy középkorú férfi lépett elé, aki Dosienál körülbelül tíz évvel idősebb lehetett. Rátette nagy, vaskos tenyerét a gyerek fejére, kinek meglepődésében a szava is elhalt.
- Pont úgy nézel ki, mint Dosie gyereke - jelentette ki a felnőtt, Jake pedig nagyokat pislogott. Nem túl jó az idegenekkel való kommunikációban. - Jake vagy?
- Maga ismeri az anyukámat? - érdeklődött elhalt hangon Jaeyun. Nem volt színpatikus számára ez az idegen. Viszonylag kigyúrt test, tetovált karok, züllött külső, ördögi mosoly.
- Persze. Ő a kedvenc kurvám - vigyorgott az ismeretlen.
- Hé, ne hívd így! Anya szerint ez csúnya szó! - pattan fel mérgesen Jake. A felnőtt felnevet, ez pedig csak még jobban idegessé teszi a gyereket. Jake megérzése ekkor azt súgta, hogy fusson el, de képtelen volt mozdulni.
- Miért ne? Hisz az. Vagy ó, nem is tudtad? Anyád csak azért nincs veled otthon, mert más pasikkal kéjeleg - jelenti ki a férfi. Látva Jake értetlenkedését felsóhajt. Végülis, egy gyerek még azt sem tudja mi van neki középen, nem hogy még fogalma legyen a testi élvezetekről. - Mindegy, hagyjuk. Dave vagyok - mutatkozik be végül. - Mit keresel itt? A koldulás nem játék, kölyök.

Dave Dosie rendszeres vendége. Egészen pontosan Dosie a kedvenc prostija. Egyik este a nő pénztárcájában látott egy képet Jaeyunról, így ismerte most fel. Dave mindig mást dolgozik, de szülei havonta pénzelik, így nem fél szórni a pénzt egy-egy alkalomért. Nem akar rendesen elköteleződni, gyűlöli az érzelmeket, neki csak egy élő szexbábú kell. 
- Pénzt akarok adni anyának, hogy elmehessen az epeműtétre - vallja be Jake. Dave megvilágosult arckifejezést mutat, de ez  aligha a kialakult helyzetre irányul. Jól ismeri az epés problémákat.
- Ez megnyugtató. Ezért hányt a múltkor, nem pedig azért, mert még egy hozzád hasonló pokolfajzatot készül a világra hozni - vigyorog tovább. Dave lehajol, a némi pénzzel teli bögrét átnyújtja egy hajléktalannak. Ráfog a gyerek vállára, és elindul vele hazafelé. - Ne aggódj, majd én kifizetem anyád műtétjét - jelenti be, már előre eltervezve a jövőt. Magához láncolja a kedvenc játékát.