15. FEJEZET

1.6K 43 10
                                    

A könnyeimet törölgetve keltem fel a földről és elindultam a fürdö felé hogy egy kicsit letudjam mosni az arcom.
A tükör előtt állva nézem magam és amit ott láttam attól undorodom, mit művel velem ez a barom teljesen tönkre teszi az életem.
Velem nem fogja ezt csinálni, nem fog velem úgy báni mint egy cafkával, nem vagyok a játékszere.

Meg nyitottam a hideg vizet és meg mostam az arcom, jól eset egy kicsit a hideg lenyugtata a bőrömet. Megnéztem magam jobban a tükörbe de amint elnéztem a nyakamra azt hittem ott leszek rosszul.
Ott volt a keze nyoma a nyakamon, nem igaz teljesen tönkre tesz ez az ember, úgy gyülölöm.
Nem teheti ezt velem nem fogom hagyni magam meg fogom keseriteni az életét ugyan azt fogom csinálni mint ő velem.

Levetköztem és be áltam a zuhany alá, nem értem hogy velem miért kell így báni nem csináltam semmi olyat hogy ezt érdemlem. Elzártam a csapot és kiszáltam a zuhany alól és magam köré csavarttam a törölközőt. Oda álltam a tükör elé
és megint megnéztem a nyakammat amin kezdet elmúlni a piros folt.
Elkezdtem kibontani a törölközőt ès megszáritotam a bőrömet ès felvettem a fehèrnemümet, magam körè csavartam a törölközőt megint és vissza mentem a szobába. Kinyitottam a szekrènyt de eszembe jutott hogy nem is az èn szobámba vagyok hanem annak a seggfejnek a szobájába. Mèg szorosabban magam körè fogtam a törölközöt ès indultam kifelé, rèsnyire kinyitottam az ajtót ès ide- oda forditgatam a fejem hogy nincs e valaki a folyosón de nem láttam senkit. Kilèptem az ajtón és futottam is át az másik szobába, becsuktam magam után az ajtót ès neki dölve gondolkoztam hogy mit is vegyek fel hiszen itt nincs is ruhám. Elindultam a szekrènyhez ès kinyitotam ès láttam hogy tele van szép ruhákkal, nem hiszem el ezt hogy amikor ruhát sem hoztam magammal. Jobban megnèztem őket ès láttam hogy mèg a mèret is egyezik de ezt hogy csinálta, nem is gondolkoztam ezen inkább kivettem a legszexibb a ès felvettem magamra.
Belebújtam egy csillogós tűsarkuba ami elègè passzolt a flitteres egybe rèszes ruhához, ami valljuk be nagyon sok mindent mutatót mert az egèsz hátam kint volt a mell rèszènèl nagyon be volt vágva így fele mellem kint volt a ruha alja meg a combom közepèig èrt de nem baj ez is a tervem rèsze, most megtudja ez a barom hogy kivel is szórakozik. Megfèsültem a hajam ès hagytam kiengedve ahogy mindig is szoktam, megnèztem mèg egyszer magam a tükörben ès amit láttam azt nem èn vagyok de muszáj ebbe megjelenek ha azt akarom hogy jó sikerüljön ez az egèsz.

Kilèptem a szobából ès mentem lefelé a lèpcsön, nèztem a lábam elè nehogy megcsuszak ès zuhanjak egy jó nagyot amilyen szerencsètlen tudok lenni.
Le èrve körbe nèztem de sehol sem láttam azt a barmott csak is pár emberèt megálltam ès nèztem magam elè hogy most mi is lesz.
-Kisasszony jöjjön velem kèrem. -jött felèm az egyik gorilla, elindultam vele együtt a kijárat felè ès már ott is volt az autó a ház előtt. Lelèpketem a lèpcsön ès szerencsère leèrtem biztonságba, nyitni akartam ki a kocsiajtót de ezel megelőztek, nem is szóltam semmit csak beültem ès vártam hogy elinduljunk.
-Fönök sajnos nem tudod eljönni hogy elvigyen a kisasszonyt így  nekem szólt hogy vigyem el a cluba. -mondta ès beindította az autót ès már hajtottunk ki felé a birtokról. Csak bólintani tudtam mert nem tudtam erre mi a megfelelő válasz, jobbnak láttam ha csöndben ülök ès nèzek kifelé az ablakon ahogy eddig is szoktam.

Hamar oda is èrtünk egy szörnyű kerületbe ami tele van sok romos emeletes házak, sötèt alakok ittas emberek mindenhol amerre csak nèztèl, kezdtem megijedni de nem mutattam ki csak vártam hogy kinyisák èlőtem az ajtót, ami hamar meg is törtènt, kiszálltam ès már mentem a club felè de megfogták át alkarom ès vissza húzták. Jobbra fordítottam a fejem ès csak Arias embere volt sóhajtott egy nagyot ès nèztem rá hogy mi van.
-Kisasszony ne siessen ennyire előre mèg a vègèn elrabolják ès most kurvára nem hiányzik az hogy ez miatt a fönök golyót löjjön a fejembe, így kèrem maradjon mellettem ha mèg èlni akár. -elindult èn meg utána mentem mert nem akartam hogy bajom legyen, előre engedett ès mentünk is befelé a cluba. Fel mentünk egy lèpcsőn, már alig vártam hogy vège legyen ennek az egèsznek mert már rohadtul fáj a lábam ebbe a kurva tűsarkúba.
Megálltunk egy ajtó előtt ès bekopogot ès felèm fordította a fejèt, ránèztem ès vártam hogy mit is akar mondani.
-Marajdon itt egy pillanatra kisasszony sietek vissza csak szólok a fönöknek. -mondta ès belèpet az ajtón ès èn meg ott maradtam egyedül, már 15 perce bent van, meguntam a várakozást ès gondoltam egyet ès elindultam a pár felè. Alig tudtam eljutni a táncoló tömeg mellet elmenni mert annyira táncoltak hogy nem lehetet elfèlni de azèrt csak sikerült, leültem a bárszèkre ès vártam mikor is jön a pultos srác hogy kèszitsen nekem egy italt.
Körbe nèztem de nem tetszet semmi itt mert csak ittasok drogosokat lehetet látni ès ez szörnyű.
-Szia mit adhatok a szèp hölgynek? -kèrdezte valaki hàtra fordultam ès észre vettem hogy egy irtó dögös srác ált a pult mögött. Rámosolygott ès várta hogy mit is kèrek, egy halvány mosolyt vettem fel ès megszólaltak.
-Egy szex and a bitcet szeretnèk. -mondtam neki ès a srác már neki is ált, nèztem ahogy kèsziti de ő szerintem fèlre èrtette a dolgokat mert mèg jobban rám mosolygott ès elèm tolva az italom közel hajolt hozzám ès a fülembe kezdet suttogni.
-Tudom hogy jól nèzek ki de ennyire nem hittem volna hogy egy folytában engem nèzel baby. -suttogta ès elhúzódott tőlem de közben megèreztem az ajkait az arcomon amitől undort èreztem így elhuzodtam tőle. Meg fogtam az italom ès szálltam le a párszèkrő de amikor megfordultam nagyra nyíltak a szemeim mert Arias ott ált velem szembe ès gyilkos szemekkel nèzet rá de ahogy èszre vettem nem csak rám hanem a pultos csávora is.
-Hè baby hova mèsz? -ugorta át a pultot a csávó ès oda jött hozzám de ahogy èreztem hogy a fenekemet tapiza ami kurvára udorotam.
Csak Ariast nèztem aki már a fegyvert emelt a srácra, elindult felè a polojánál fogva oda húzta magához ès a fegyvert a fejèhez nyomta, ahogy láttam a srác teljesen bevolt szarva.
-Ezt kurvára nem kellet volna te fasz, hozzá nyultál ami az enyèm ès ezèrt MEGÖLEK, HOGY MERTÈL HOZZÁ ÈRNI TE UNDORITO BALFASZ! -órditota el magát Arias de olyan hangosan hogy èn is meg ijedtem meg sem tudtam mozdulni. -Veled meg mèg tárgyalunk ez ügyben. James vidd innen Naumit nekem van egy kis dolgom mèg. -mondta ès már kibiztositota a fegyvert, megfogta ès kicipeltek onnan de èn nem akartam elmenni segíteni akartam annak az ártatlan embernek de nem engedtek el ès sajnos ők erősebbek voltak mint èn.
-Engedjetek már el! - kiabáltak de nem hattota meg őket mert beraktak a kocsiba ès már indultunk is vissza a birtokra.
Nem akarok vissza menni oda ki tudja mit tesz velem az a barom, valaki segítsen nekem.

______________________________________________________

Folytatása következik✋❤️

Black Demon!Where stories live. Discover now