Not so bad guy [Jungkook ff]

Part 1

Ha az ember a saját életét éli, miért nem választhatja meg a sorsát? Miért nem lehetünk szabadok, azok akik valójában vagyunk? Az a sok álruha, maszk amit magunkra öltünk a kényszer miatt teljesen felőrli a lelket. Az enyém már odaveszett. Nem maradt más, csak az üres álmodozás. Minden nap, eljátszok az összes gondolattal, amit nem tehetek meg.

- Nayeli, fejezd be a reggelidet, különben elkésel - intett felém apám. Anyám csak bólogatott, és folytatta a megkezdett pirítósát. Pedig nem is szereti, csak apa kedvéért csinálta. Miért ne ehetne azt, amit akar? Miért gond, hogy más van az asztalon, mint amit eszünk?

A reggeli után apám szokásosan elvonult megigazítani az öltönyét még munkába menet előtt, anyám pedig elmosogatott. Megfésültem még egyszer a hajam, begomboltam az utolsó gombot is a felsőmön, és bekopogtam az öcsémhez. Tudta, hogy én vagyok, a családban csak én kopogok háromszor, ha akarok valamit.

A szüleink kikísértek egészen a kerítésig. Mint mindig, megvárták, amíg elérünk az utca végére, és eltűnünk a szemük elől. Abban a pillanatban Dae beletúrt a táskájába, és elővette a kedvenc párducmintás maszkját. Mióta az a rémes tűzeset volt, úgy érzi, el kell takarnia a fejét, különben az emberek félni fognak tőle, és csúfolni fogják. Meg tudom érteni, én is így vagyok a kezemmel. A csipkekesztyűmet hoztam ma el, mert meleg időt jósoltak a tegnapi újságban, mint az előző hétre.

Az iskolába érve elköszöntem tőle, és mentem a saját osztályom felé. Hatalmas szerencsém van, hogy annak ellenére, hogy mindig csak tanulok, nem néznek beképzeltnek. Az osztályomat mindenki szereti, mert összetartó közösséggé tette őket ez a két év. Már kilencedikben is azon dolgoztak, hogy ne tudják őket szétszakítani. Furcsa, mert egy csomó idegenről beszélünk.

Legszívesebben én is oda tartoznék. Ha nem kéne rögtön a csengő után hazamennem, maradhatnék velük beszélgetni, esetleg iszogatni a sarki kávézóban. Sétálhatnánk a parton, vagy csak leülnénk a parkba zenét hallgatni. Sajnos, ezeket csak azokból a könyvekből tudom, amit a suli könyvtárában találok. A szüleim ezt az egyet fogadják el mentségemnek, ha kések. De mindig fel kell mutatnom az aznapi pecsétet, nem-e hazudok.

- Szia, van egy perced? - ült le mellém mosolyogva az egyik osztálytársam. Molly, ha jól emlékszem. Becsuktam a könyvet, amire a kérdésénél ránézett, és én is elmosolyodtam.

- Persze.

- Nem szeretnél idén te lenni az osztályképviselő?

- Hogy én? - képedtem el. Szétnéztem, nehogy meghallja valaki ezt a sületlenséget.

- Figyelj, folyton a könyveket bújod, és tudjuk, hogy nagyon okos vagy. Ráadásul tök jó fej! Plusz, mindenképp változtatni akarunk, mert ha idén is Kyo lesz a képviselő megint egy éven át ehetjük minden reggel a tojásos szendvicset.