Not so bad guy [Jungkook ff]

Part 28

Nem tartottam be maximálisan az ígéretemet Nayeli-nek. Bántott, sőt kínzott a tudat, hogy ott hagytam abban a házban, azzal a nővel, egyszerűen kikészített. De mindenképp nyomozást kellett folytatnom annak érdekében, hogy sehol se csúszhasson meg a tervem.

Először ki akartam találni, miért is kellett az álszüleinek két gyerek, akikkel nem úgy foglalkoztak, mint kellett volna. Biztos nem szeretetből fogadták be a kómában levő lányt, és a megégett kisfiút. De akkor miért? Sajnos erre Lee nyomozó se tudott válaszolni, viszont elárult egy nagyon érdekes dolog. Nayeli-nek van egy zárolt számlája, amihez csak akkor tud hozzájutni, ha betöltött egy bizonyos életkort. Ráadásul valami olyan is szerepelt a feltételek között, hogy házastársi viszonyt kell folytatnia valakivel.

A legundorítóbb dolognak ezt tartottam, mind közül. A kényszerítést. Nem tudom, milyen szülei voltak, de ők se voltak százasok. Ehhez kötni egy számlát? És ha szüksége lett volna rá? De a dühöm azonnal elszállt, mert így minden értelmet nyert. Ran, hogy miért akarták odaadni valakinek akit nem szeretett, és miért tartották ott, ilyen szoros keretek között. Azonban ahogy ezen gondolkodtam, a poharam összeroppant a kezemben, és a szilánkok beleálltak a tenyerembe.

Ezt használták ők ki, egy gyászolni sem tudó lányt, akinek fogalma sem volt semmiről. Hazudtak neki, becsapták őt, és mindenek felett még bántották is. Azt viszont sehogy sem tudtam összerakni, hogy honnan tudtak erről a számláról. Lee szívességet tett nekem, mikor utána nézett, de a rendőrségnek sok helyre van bejárása. Lehet a szülei ismerték őket valahonnan?

A következő dolog, amin agyalni kezdtem, az az volt, hogy is fogom beadni a gyámhatóságnak ezt az egészet. Mikor odaértem nem volt nehéz elkezdeni, de kicsit talán sokat is mondtam. A nő, aki fogadott nagyon rendes volt, félrehúzott, mert elég kényes volt a téma, mikor arra tért ki, hogy tudom e mit jelent az, ha elveszik őket onnan. Persze magamra vállaltam ezt, szívesen befogadom őket, pláne úgy, hogy Nayeli nemsokára nagykorú lesz. A kiskölyköt pedig szimplán csípem, hatalmas forma, és megérdemelne egy normális gyerekkort.

Miután mindent megbeszéltünk, megígérte, hogy utána fog járni, de ez eltart egy ideig. Tudtam, hisz utána olvastam a dolgoknak, ezért sem voltam nyugodt. Viszont mivel érezte, hogy veszélyben vannak, megsürgette a papírmunkát.

Tudtam, hogy lesz bizonyíték. Nayeli háta, a rácsok az ablakon, ezt nem fogja tudni hamis papírokkal vagy mással elintézni. Viszont ahhoz, hogy én magamhoz tudjam venni őket, először meg kellett győződniük az igazamról. Sokkal egyszerűbb lett volna most aláírni mindent, hogy mikor végre elviszik onnan azt a nőt, Nayeli-nek és Dae-nak nyugtuk legyen. Így is lesz mit feldolgoznia.

- Ragaszkodom hozzá - hajoltam előre az asztalon. - Ott akarok lenni. Nem kell látniuk, nehogy arra fogják, hogy befolyásoltam őket. De a lány össze van verve, sőt, lehet már rosszabb. Ott kell lennem. Nem fog bízni magukban.

- Rendben, de amíg nem szólok, nem láthatja meg Önt senki abban a házban - bólintottam.

***

Egy örökkévalóságnak tűnt, amíg eljutottunk a szemléig. Nem aludtam napok óta, és azt hiszem enni se nagyon ettem, bár volt, hogy Jimin megtömött. Ám mikor ott álltam a ház előtt, és vártam, hogy végre fény derüljön az igazságra, nem tudtam semmire se gondolni. Az ablakot kémleltem, de nem reménykedtem, hogy megláthatom Nayelit. Imádkoztam, hogy ne legyen baja, végső elkeseredettségemben pedig már az is megfordult a fejemben, hogy él e még. Ki tudja az anyja hogy vezette le rajta azt, hogy a férjét. elvitték.

Ám fél óra várakozás után, mikor a nő kilépett a gyámügyes csajszival, széles vigyorra húztam a számat. Nyertem. Végre nem kell félnie.

- Gondolhattam volna, hogy te voltál - állt meg előttem és nézett fel rám gyilkos tekintettel.

- Magának okozta. Ugye nem gondolta komolyan, hogy ha én nem vagyok ez másnak nem tűnt volna fel?

- Ezt még megbánod-

- Jó-jó haladjunk, ebédszünetem lesz - kezdte el tolni a kocsi felé a nő nagy sietve. Visszanézett rám, és kacsintott egyet. - A mentősök mindjárt itt lesznek, a kisfiú nincs eszméleténél. A lány viszont igen, sokkos állapotban, addig menj fel hozzá.

- Köszönöm - hadartam, és már futottam is. Először Dae-t néztem meg, az ő szobája volt közelebb, és megrémisztett a tény, hogy nincs magánál. Nem láttam a fején sérülést, de ő is össze volt verve. Kórosan lefogyott, nyilván a gyengeségtől nem ébredt fel. Átemeltem az ágyába, és betakartam, amíg a segítség ide nem ér.

Nayeli szobájának zárja fel volt feszítve, gondolom az a férfi segédkezett ebben, aki a gyámügyesekkel jött. Lassan benyitottam, és szétnéztem a szobában. Állt a levegő, alig bírtam lélegezni. Nayeli az ágy előtt ült, maga előtt támaszkodva. Leguggoltam elé, de nem mertem megérinteni se. Nem mintha hagyta volna, mikor meglátott megijedt, mint aki észre se vette, hogy bejöttem, és arrébb rugdosta magát. A lába alig mozgott, ha jól emlékszem arra mondta, hogy szerinte eltörött.

- Ne érj hozzám - motyogta halkan. Szemei ködösek voltak, nem gondolkodott tisztán.

- LiNa - csúsztam közelebb hozzá, és fogtam meg gyengéden az arcát, hogy rám nézzen. - Én vagyok az. Jungkook. Vége van. Szabad vagy.

- Ennek sosem lesz vége. Visszajönnek. Megtalálnak. Én..

Nem hallgattam tovább, magamhoz öleltem és elkezdtem simogatni. Próbáltam olyan gyengéd lenni amennyire csak lehetett, mert nem tudtam, mégis hol tudnám megérinteni, ahol ne fájna neki. Annyira sajnáltam szegényt, de végre maga mögött tudhatta. Onnan nem szabadulnak egykönnyen, és még ha mégis így lenne, nem hagynám, hogy újra bántsák őket.

A mentősök hamar kiértek, én viszont addig nem hagytam magára őt, sőt, nem is engedtem el. Mivel én voltam ott egyedül, megengedték, hogy beüljek mellé, amíg be nem értünk a kórházba, ott viszont elváltak útjaink, mert rengeteg vizsgálaton át kellett esniük. Közben a rendőrség, és a gyámügyesek is hívogattak pár kérdéssel, azt hittem kibaszom a telefonom az ablakon. De mire mindent elrendeztem, bemehettem LiNához. Még mindig nem volt teljesen magánál, de már sokkal jobb színben volt.

Leültem mellé, és megfogtam a kezét.

- Nyugodtan aludhatsz. Vigyáznak rád, és holnap reggel itt leszek veled.

- Nem akarok felkelni.

- Tessék? - kérdeztem vissza.

- Ezt csak álmodom. Téged, hogy nincsenek velem, hogy itt vagyok - hunyta le a szemét. Átültem az ágy szélére, és a homlokomat az övéhez nyomtam.

- Most csak aludj. A mai naptól kezdve, mindig, mikor felkelsz egyre jobb lesz az életed. Ezt megígérem neked.