Titkos Vágyak ✔

IV.

- Egyébként egyedül élsz? - ötlött fel bennem a kérdés.

- Egyedül, szüleim basztak rám, majd tovább álltak dugni Seoulba. Gondolom gyártani a hozzám hasonló árva kölyköket. - mondta a poharat elmosva - Nem vagy éhes?

Mit ne mondjak, elég könnyedén letudta ezt, úgy tűnik nem bánkódik e miatt.

- Kicsit talán. - kordult meg a gyomrom. Mire elmosolyodott és bólintott egyet. - Visszatérve az előző kérdésem témájához, honnan van ennyi pénzed fenn tartani egy ilyen puccos lakást?

- Nagybátyám, Seoulban a Chanel parfüm cégnek az igazgatója. Nem sokat jár haza, mivel elfoglalt egy ember, ennek ellenére ket naponként beszélünk és tartjuk a kapcsolatot. Ő nevelt fel, aztán fizeti ezt a lakást nekem. - mondta miközben, sürgött-forgott a konyhában.

- Nem rossz ez így neked? - kérdeztem ezen tűnődve.

- Mármint? - nézett fel a kaja készítése közben.

- Tudod, hogy egyedül élsz már ilyen fiatalon? - feleltem a pultnak támaszkodva. Innen teljesen rá láttam kerek mostmár ruhával fedett fenekére. Ez a látvány, jelenleg mindent megér. Ezután azon kaptam magam, hogy ajkaimat beharapva fókuszálok a kispécézett testrészére.

- Hát má... - hagyta félbe.

Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy megfordult így már nem szaftos félgömbjeit néztem hanem, a nadrág alatt lévő tisztán látható farkát. Nem, nem állt neki, szimplán anakondát megszégyenítő nagysága volt. Gyorsan fel kaptam a fejemet.

- Khmm... - néztem arcára amin egy széles vigyor ült. Elkaptam vörösödő fejemet.

- Hmm...? Sz-szóval nem rossz ez neked? - tettem úgy mintha nem tettem volna semmi gyanúsat.

- Mármint , hogy a harmadik lábamat nézted vagy az, hogy egyedül élek? - fel kaptam erre a fejemet és már ajkait beharapva nézett szemeimbe. - Nos, hogy őszinte legyek veled, egyik sincs ellenemre. - fordult vissza az ételhez.

Pofám leszakadt kínomban, mégis, hogy képes ilyen nyers lenni? Inkább elhelyezkedtem az asztalnál, a tőle legtávolabbi székre.

- Nem kell félned sem én se a szerszámom nem harap, ha épp nem tartja úgy kedvem, nem kell ilyen messzire ülnöd tőlem. - hozta a tányérra készített palacsintákat, lerakta elém, majd helyet foglalt a mellettem lévő széken.

- Nem mintha félnék tőled. - jött vissza magabiztosságom - Köszönöm. - mosolyogtam rá.

- Persze. - nézte ahogy neki látok enni, nem szeretem amikor néznek evés közben. Nincs ennek jobb dolga?

- Te miért nem eszel? - furcsálltam, mivel olyan nagy beleéléssel csinálta.

- Ennyire futotta az itthon lévő cuccokból, nem sok kedvem volt a héten elmenni bármit venni, így nemis mentem. - válaszol előbbi kérdésemre.

- Tessék, egyél. - adtam neki a négy palacsintaból kettőt.

- Hmm, köszi. - tömte egyből magába. - Mondd te egyedül élsz? - mondta teli szájjal csámcsogva. Komolyan, mint valami disszociativ személyiségzavaros ember, annyi személyisége van. Vagy ez csak egyszerű hangulatingadozás volna?

- Igen. - bólintottam.

- Na nem akarsz nekem esetleg mesélni, hogy miért? - vonta fel szemöldökét. Ekkora hülyét...

- Tudod mint mondtam 21 éves felnőtt férfi vagyok, elköltöztem otthonról egy kisebb putriba és most ott élek egyedül.

- Jól van na. Mit tudom én, hogy te hol élsz mi miatt és hogyan. - folytatta a félbehagyva zabálását.

- Hallod neked hány személyiséged van? - túlságosan szúrja már ez a kérdés az oldalamat.

- Hehh? Te meg miről beszélsz? - vonta fel ismét szemöldökét - Az orvos szerint 3 van. De én nem igazán tudom. De te ezt honnan tudod, hogy több van?

- M-mi? Várjunk tényleg több van? - lepődtem meg.

- Ha látnád a fejed. - nevetett fel.

- Ahj ne hülyéskedj már. - csaptam vállon. Majd én is elröhögtem magam. Mi ez az érzés?

Jól érzem magam vele, talán túlságosan is.
Ezt felismerve arcon csaptam magam, mire sikerült befejeznem a nevetgélést. Ő meg csak tágra nyílt szemekkel nézte végig cselekedetemet. Muszáj voltam, eddig tökéletesen uraltam érzelmeimet. Mellette valahogy mintha elvesztettem volna önkontrollom. Ez mind az ő hibája, nem értem mit keresek még itt.

- Ezt mégis miért csináltad? - kérdezte meglepődötten.

- Semmi, semmi. - ráztam fejem. - Ideje indulnom, köszi mégegyszer a kaját.

- Nyugodtan maradj még, nem zavarsz. - állított meg amint felálltam.

- Dolgom van, nem azért nem maradok mert úgy érzem zavarok. - önkontroll, önkontroll Jimin...ne feledd te nem ilyen vagy. Mégis bűntudatom van, hogy így bántam vele.