Titkos Vágyak ✔

XX.

- De ne aggódj miattam Kookie, mindez már régenh volth... - sírtam fel jobban magamhoz ölelve őt.

- Sshhh...- simogatta a hátamat gyengéden. - Adj ki magadból mindent. Sajnálom, hogy ilyen dolgokat kellett átélned, neked és a családodnak. Én mindig itt leszek melletted. Ha nyomja még valami a lelkedet, nyugodtan mond. -vezette kezét tincseim közé, fejemre puszikat nyomva.

- Egyhh...undhoritó ribanch voltam mielőtt megismerthelek. - zokogtam lelkem szakadtából. Lehet ezt már nem kellett volna? Visszataszítónak fog találni?

- Jimin, nézz rám. - tettem amit mondott, szemei szerelemtől csillogtak pont úgy mint mikor engem fürkészett sötét íriszeivel a lenyűgöző bowling tehetségemet látván. - Ez mind a múlt, ne menjünk oda vissza, már mindez megtörtént. Nem lehet visszafordítani, ezt el kell fogadnunk és ezzel élni.

- Azt hittem megfogsz utálni. - csillapodott el sírásom és bűnbánóan néztem őt.

- Dehogy utállak, te vagy a legjobb dolog az életemben ami eddig történt velem. - simított arc vonalamon végig. Szeretlek Parki Jimin.- az utolsó szó...nem gondoltam volna, hogy kimondja. Kellemes csalódás de, nem túl korai? Vagy talán most jött el a megfelelő pillanat ehhez.

- Én is szeretlek téged Jeon Jungkook.- mosolyogtam rá, majd párnácskáinkat összeérintve kezdtük meg a szenvedéllyel teli, lassú érzelmes csókunkat. Mindezt egy cseresznyefa alatt. Úgy érzem ez lett a kedvenc napom.

- Ideje hazamenni. - váltunk el egymástól.

(...)

- Munkát kéne vállalnom, nem fogom tudni fenntartani a házat... - mondtam már a habok közt lubickolva, míg ő a hátamat masszírozta.

- Ahogy gondolod, de segítek bármi van, csak szólj. - puszilt tincseim közé.

- Kook, te holnap már mész iskolába, nem igaz? - érdeklődtem.

- De, sajnos igen. - szállt ki mögülem. - A hétvégén viszont csak a tiéd vagyok. Megpróbálok minél többet jönni.

- Rendben. - másztam ki a vízből én is.

Miután felöltözködtünk és fogat mostunk, gondoltam felhívom Jacksont, késő járja már, de ő még úgysem alszik. Biztos megint a gépét bújja és valamelyik játékába van belemélyedve a helyett, hogy aludna, hogy feltudjon kelni és munkába menni. Programozóként dolgozik már pár éve, elég komolyan veszi, mégis ennek ellenére is az esti játék nem maradhat el.

- Mindjárt jövök. - szóltam oda a már ágyban heverésző kedvesemnek.

- Jó, siess. - nézett ki a párna zuhatag közül.

Felkaptam a telefonomat mellőle és kisétáltam az erkélyre egy kis levegőért.

- Szia Jacks. - vette fel 3 csöngés után.

- Hmm szeja...Mochi - csámcsogott közben valamit.

- Nézhetnénk máskor...a filmeket...? Persze, ha nem baj. - mondtam bizonytalanul, valami nem oké velem.

- Van valami baj? Hallom a hangodon, hogy valami nincs rendben, mesélj. - mondta aggodóan.

- Minden a legnagyobb rendben. - mosolyogtam volna, de a szívem tájékán szúró érzés megakadályozott ebben, könnyeim potyogni kezdtek erőlködésem ellenére.

- Jimin? - szólt bele ijedten.

- Nincs semmi Jackson, ne aggódj miattam. - próbáltam nyugtatni.

- Mesélj. 

- Elmeséltem neki. Azt. - tapasztottam gyorsan kezemet a számra nehogy bármi hangot is ejtsek bőgés közben. Nem is értem igazából mi késztetett sírásra.

- Ohhh, nem voltál rá felkészülve még Jimin, de minden rendben lesz. Ne sí- gyorsan letettem a telefont, nagy sietségemben amint fordultam neki csapódtam egy mellkasnak.

- Jimin miért sírsz? - fogott arcomra.

- Nem tudom. - néztem fel rá bűnbánóan. - Megyek megmosom az arcomat. - pislogtam fel rá párat. 

Jesszusom, hogy nézek ki. A tükör romlott el vagy én? Egy megnyúzottnak tűnő összetört fiú néz vissza rám a tükörből, magamra sem ismerek. Ennyire meggyötört ez a felszínre törő emlék? Egyszer ígyis úgyis kénytelen lettem volna neki elmondani, legalább már túl vagyok rajta. Felnevettem megkönnyebbülésként ahogy realizáltam ezt. Pillanatok alatt megmostam pofimat, és bebújtam én is az ágyba. Bebugyolált engem a takaróval, majd átölelte derekamat. Úgy érzem magam, mint egy kisbaba.

- Jóéjt.

- Jóéjt.