Első tánc

25 | Csizma és topánka

Hűvös reggelünk volt, pedig az időjárás előrejelzések szerint csak egyre melegebb lesz.
Odettehez indultam. A lassan szokásossá váló programunkat végeztük: ő mellettem legelészett, néha az orrával megbökve a kezem, miközben én az előadásunkat tanulmányoztam. Sage vázolta fel nekünk még azon a bizonyos napon, amikor elcsórtuk azt a lovat. Szerencsére annak nem lett következménye, de így sem nyugodt lelkiismerettel feküdtem le, mert beszélnem végül nem sikerült Aaronnal.

Délelőtt és délután letudtam a balettet, közte ma nem lovagoltam, mert szinte elsorvadtak az izmaim, de ha valaki rápillantana a keresési előzményeimre YouTube-on, akkor csak díjlovaglás tippek és tanácsok videókat találna.
Ezen a csodálatos, de hűvös szerdai napon is Odettel zártam. Csiszolni még bőven volt min, de egyre jobban nézett ki, és ezt én mondom most, mert láttam a videót róla.
A Királyfi a megszokottnál furcsábban viselkedett, de ezt betudtam annak, hogy az agyára megyek mostanság. Aztán csak akkor kaptam észbe, amikor a korábban befejezett edzésem (ami szintén miatta volt) után battyogtam hazafelé a hátsó karámoktól.
Sage egy lány karját simogatta a kapuban, majd óvatosan megcsókolta. A fiú válla felett átlátva pár vörös tincset véltem felfedezni, majd amint a fiú ellépett teljes rálátást kaptam a lány arcára. Sokkolva álltam, majd elmosolyodtam.

Kedvesek, még most van idő tippelgetni, hogy ki volt az! Én egyenlőre ezt titokban tartom, elég lesz majd a fiút számon kérnem.
(Csapassatok egy kommentet!)

Sietve indultam el a lakás fele, nem szerettem volna, ha a lány, vagy még rosszabb, a Királyfi és az én tekintetem találkozna.
Fiona pizzát készített, és ezúttal hárman majszoltunk az asztalnál: a szakácsnő és mi ketten, a szüleink gyertyafényes randira mentek. Nem volt szívem elrontani az evés csodálatos pillanatát, elvégre én sem szeretem, ha megzavarnak ilyenkor. Vártam a tökéletes pillanatra, és arra, hogy milyen fejet vág majd Sage.

Kicsit később, amíg emésztettem és a késői kajakóma dolgozott volt időm gondolkodni is. Mi van, ha rosszul láttam. Végigpörgettem magamban a történteket, és nyugodtan konstatáltam, hogy volt rajtam szemüveg és azokat a vörös tincseket nem lehet összekeverni sem.
Mégis úgy voltam vele, hogy valami trükkhöz kell folyamodnom.
- Hé Sage! Képzeld, az egyik osztálytársam volt olyan kedves, és elküldte nekem az összes órai anyagot.
Erre felemelte a fejét és olyan bambán nézett rám, nem értve, hogy mi történik.
- Meg kéne köszönnöm Clairenek! Vagy megköszönöd te? - mondtam.
- Honnan tudod? - meg sem próbálta tagadni, hogy az osztálytársammal jár. A csendes, fura Claire-rel. Azzal a lánnyal, aki már kétszer is megvédett, és végre összeállt a kép, hogy miért tudott ennyit Sageról. Egy darabka mégis hiányzott. Honnan ismerik egymást?
- Láttalak titeket. Gratulálok.
- Tehát akkor nem zavar, hogy mi...?
- Nem, egyáltalán nem. Egyedül egy valami birizgálja a csőrömet, azt a nem létezőt. Honnan ismeritek egymást?
- Hú... - szisszent egyet. - Claire régen Apunál lovagolt. - itt nyitottam volna a számat, hogy meglepetten konstatáljam, de csendre intett. - Amint elhíresült rólunk az osztályodban, hogy járunk, ő felismert engem és azonnal értesített, hogy mostanában nagyon rosszul festesz az iskolában, meg, hogy aggódik érted.
- Ezt a pletykát én is hallottam. Vicces nem? Mármint nem vagyok az a tipikus pletykák középpontja. Amúgy.... Igazán rendes tőle.
- Ja. Meg aztán megnyugtattam, hogy csak két pasi van a dologban, meg egy pár balettcipő és egy ló.
- Te mindent elmondták neki? - akadtam ki.
- Nyugi. Tök jókat beszélgettünk.
- Beszélgettetek? Én a kilenc évem alatt egy szóváltást tudtam kicsikarni belőle!
- A sármom és a modorom nagyon vonzóvá és barátságossá tesz.
- Simogassam én is az egódat, vagy én nem vagyok erre elég méltó? - röhögtem fel.

Egy fagyos csütörtök reggelre ébredtünk, de az idő hamar megváltozott. Amikor én keltem, akkor már csak egy-két fok hiányzott a húsz fokhoz.
Régen aludtam ennyire sokáig, de most megérdemeltem. A dolgozókon kívül senki nem volt a lovardában szinte. Anya a városban volt, míg Daniel a lovait futtatta.
Kómásan és üres hassal Odette karámjához siettem. Kíváncsi voltam, hogy vár-e rám.
Persze ez volt a tündérmese forgatókönyv. A szürke paripám azzal a fekete csődörrel, Pabloval veszett össze. Régen nem bántották egymást, Odette figyelmét lekötöttem én, Pablo embert pedig nem bánt, csak azt az egyetlen siket paripát. A hűvösebb idő miatt boxba rakták, és csak most engedték újra legelőre egész napra.
Nem örültem neki. Megfogtam a kötőfékem és elindultam azzal Odette felé. Elkezdtem elhajtani a feketét. Amint az továbbállt, megsimogattam a lovam nyakát és odaadtam neki a répadarabot, ami a zsebemben volt.
- Jól van kicsim. Maradt három napunk gyakorolni. - mondtam, mintha hallaná. Bámultam a lovat, majd a lovakat, az traktort, meg úgy mindent, mert elvarázsolt ez a hely. Százegyedszer is akár. Szemem az égre tévedt és láttam magasan a napot.
- Magasan?! - csúszott ki a számon. Eszméltem, hogy el fogok késni az edzésről és ezért futva indultam el összepakolni a cuccomat.

- Joa! Adsz egy kis vizet? - dünnyögtem neki. A nagy sietségben azt otthon hagytam.
- Nekem is elfogyott. - sajnálkozott.
- Lányok! Csendesebben! - intett a színházi segéd, ugyanis mától a helyszínen gyakoroltunk. Most éppen nem az én részem volt. Most valami olyan jelenetet gyakoroltak, hogy Peter, akit Marco játszik, beleszeret abba a gazdag csajsziba Párizsban. Kezdtem beleőrülni a történetbe mostanra.
- Hogy áll a tánc. - kérdezte mellőlem a barátnőm.
- Jól? - szóltam félig kérdezve. - Az orrunk előtt gyakorolják.
- Nem, nem ez. A Lovas.
- Ó! - nevettem fel halkan. - Díjlovaglás.
- Legyen az a neve akkor.
- Jól. Egyre jobban. Eljössz? Mondd, hogy eljössz megnézni!
- Nem tudom.
- Joa. Kérlek! - néztem rá boci szemekkel.
- Félek, hogy, ha azon az állaton látlak és boldog vagy, akkor elveszik a varázsa az utóbbi éveknek. Nem balettozol majd többé, messze is lakunk egymástól, én pedig majd látlak lovagolni, boldognak lenni.
- Joa. Lehet, hogy pár dolog megváltozik, abbahagyom a balettot, vagy, hogy valami gyenge iskolába leszek elhelyezve, mert elrontottam a felvételit, amit teszem hozzá innen már nem bánok, de a mi barátságunk örök, oké?
- Sajnálom, hogy meg kell szakítanom ezt a csevelyt, de indulnod kéne Colette, te következel. - szólalt meg valaki a hátam mögül, mire hátracsaptam a fejem és rögtön levágtam arról az arckifejezésről, hogy Anita, aki eddig végig bízott bennem, és segített a fő szerephez jutni, most mindent hallott és a tekintetéből nézve most csalódott bennem.

Első tánc
25. rész