Good Boy Gone Bad •Sookai•. ✔️

~11~

Már második hónapja hogy játszom a hülyét. Nagyon meg viselt az elmúlt időszakban ez az egész, főleg az első két hétben. Azzal hogy Kai emlékeit kidobtam, magamban mély sebeket okoztak. Amik időnként elkezdtek fájni. Hogy ne a lelkem fájjon, ezért tettem azt amit soha nem tettem volna ha normális lennék. De tényleg megőrültem. A lelki fájdalmam azzal próbáltak csillapítani, hogy mély vágási sebeket ejtettem al karomon. Többször próbáltam az életemnek is véget vetni, de nem sikerült, hiszen két ember nem engedte. Taehyun és Sujin.
Ők lettek a leges legfontosabbak az elmúlt időszakban. Sunak sok mindent elmondtam. Sőt... Talán mindent. Ő az én lelki támaszom. Taehyun egyre többet van Borával, vagy épp Yunával, ami nekem nem olyan jó. Heti egyszer ha átugrik. Szerencsére Tae anyukája sokkal jobban van, és már haza is engedték, Hyunnie ezért is tölt velem kevesebb időt.
Sujin amikor teheti a közelemben van, nehogy valami hülyeség eszembe jusson, és az végzetes ne legyen. Ezt sosem tudom majd meghálálni neki.
Az apámmal való kapcsolatom egyre rosszabb. Nem tekint a fiának. Sőt... Még ember számba se vesz. Ha tombolni akar, akkor itt vagyok neki én.
Anyám is fél már tőle. Nem az az ember akit én apámnak neveztem, és hittem.

A törzs helyünk, egyre jobb és jobb lett. Sokat dolgoztunk rajta. Legalább elterelte a figyelmemet.

Az iskolában sokat romlottak a jegyeim, bár Anyukám direkt szólt az igazgatónak hogy legyenek velem türelmesebbek, mert nehéz korszakon megyek keresztül. De még így is bukásra állok két tárgyból.

Huening Kai nem sokat változott. Bár nem csodálom. Ugyan úgy kezel, mint mielőtt kigúnyolta volna Taehyunt.

Március 16. Most komolyan imádom ezt a napot.
Reggel Sujin a kapunk előtt várt, mint minden nap. Miután elvégeztem a reggeli rutinom, rohantam legjobb barátosnémhez.

- Jézus Soobin! - kerekedtek ki a szemei - Téged mi lelt? Egyre szarabbul nézel ki! - ingatta a fejét - Bár nem csodálom. Március 16! - emlékeztetett.

- Ne is mond Su! - léptem hozzá, majd szorosan megöleltem.

- Taehyunnal mizu? - kérdezett rá már a sulim vele sétálva.

- Hát... Már vagy egy hete nem beszéltünk. El van Borával, vagy éppen Yunával. - forgattam meg a szemem - Pedig ma lenne a legnagyobb szükségem rá. - hajtottam le a fejem.

- Na és már megint kezdi - mondta Sujin inkább magának mint nekem - nem depiztél eleget már? - kezdett el bökdösni.

- Nem! - vettem fel a kapucnim, és amennyire csak tudtam, próbáltam a pulcsi ujjával elrejteni az al karom.

- Soo!~ - nyújtotta el az "O" betűt - kérlek ne depizz ennyitttttttt! - nyavajgott.

- Sujin! Komolyan mondom olyan vagy mint Taehyun! - szóltam rá hangosabban.

- Bocsánat oppa - hajtotta le a fejét. Legalább tisztel.

Sujin a suli kapujához érve úgy döntött egyenesen ki fog jönni velem az udvarra, mert nem volt jobb dolga, és csak a magán tanára is csak 10- kor megy hozzájuk. Ilyenkor annyira de annyira lennék a helyében.
A nagy tömeg azonnal el engedett minket. A portás nem szólt Sujin miatt, hiszen -kicsi a világ- Su anyukája itt dolgozik, szóval az ig. megengedte hogy be jöhessen.

- Arrébb mennél basszameg!? - szóltam rá (khm.. szóltam... Inkább orditottam) egy 9.- es fiúra, aki nekem jött.

- Bocsánat Soobin! - hajolt meg, majd gyorsítva a léptein elhaladt mellettünk.

- Na ezt sem Tae váltotta ki belőled - nevette el magát Sujin. Mivel tudja hogy Taehyun meg akart változtatni, de nem sikerült neki.

- Nem. Hanem inkább a fájdalom. - kezdtem el mutogatni a kezemmel, aminek hála a pulcsim ujja felcsúszott, emiatt láthatóvá váltak friss vágási sebeim.

- Soobin! - nézett a szemembe Su - Hányszor mondtam már hogy fordulj szakértőhőz, vagy pasizz be! - mondta a mondtának a második felét suttogva. Azért jó fej. Nem akarja hogy mindenki megtudja a titkom. - Az elmúlt két hónapban csak szenvedni láttalak - biggyesztette le ajkát - egyszer meg akarom ismerni az életvidám, színes Soobint. Olyat amilyen az otthonokban a képeken vagy! - nézett mélyen a szemembe.

- Imádom ezt a hozzáállást, úgy mint téged, de ez most nem segít szerencsétlen fejemen! - szegeztem tekintetem a cipőmre.

- Na muti ki is az a Kai! - fogta meg a kezem -mar az udvaron- és elindult egy irányba.

- Nem erre - néztem fel.

- Hogy mondod? - kapta rám tekintetét.

- Nem erre. Ne vigyél arra a helyre ahol véget vetett mindennek! - szidtam le, majd elindultam a másik irányba. - Ott a tömegbe. - kezdtem el mutogatni, de Sujin nem akarta meglátni a sok ember között. - Anyám ezek a nők! - csaptam a fejemre, majd oda húztam a csapathoz, be a tömegbe. - Yeonjun hyung merre van? - kérdeztem meg Beomgyutól, de ő nem válaszolt. - Istenem! Hogy lehet valaki ilyen gyerekes?! - ráztam meg a fejem. Bizony. Beommie azóta nem beszél velem, amióta Kai kitálalt neki mindent. - Kamal! - böktem meg kicsit sem kedvesen az illetőt. - Tudod merre Junnie? - nemlegesen megrázta a fejét - Faszom! Bazd ha látod szólj má' neki hogy tolja oda hozzám a büdös pofáját! - biccentett egy aprót - kösz! - vágtam hozzá, majd megfogtam Sujin kezét, és magam után húztam.

- Ő volt Kai? - nőttek tányér nagyságúra a szemei. Bólintottam - Igazán.... Helyes - bökte ki.

- Ezt nekem mondod...

Beomgyu szemszöge:

Ahogy megláttam Soobint és Sujint kijönni az udvarra, azonnal Kai reakcióját figyeltem. Hát nem volt elragadtatva. Bár az ahogy ő jelent meg unoka húgával, az sem volt fer. Mármint Soobin részéről. Régebben amikor egyszer egyszer a SooKai párosra figyeltem, azt vettem észre, hogy mind a kettő vak. Eleinte tényleg azt hittem hogy együtt vannak. Mármint ahogy Kai nézett Soobinra, és ahogy Soobin Kaira... Olyan hülyék.

Amikor Huening Kai mindent el mesélt, nem hittem a fülemnek. Nem az hogy nem jártak, mert azt még el tudom képzelni, de hogy Kai szerint Soobin nem érzett iránta semmit, azt már nem tudta nekem be magyarázni.

Nem tudom mi ütött Soobinba, de a viselkedése egyre aggasztóbb. Eleinte ez a hajfestésesdi, most pedig full E-boy. Nem tudom hogy mi váltotta ki belőle hogy emo legyen, de valakinek nagyon sikerült elbasznia az életét. Én anno nem úgy ismertem - amennyire ismertem khm... - hogy ilyen mint most. Régen élet vidám, segítőkész srác volt. Most meg ha rám néz, akkor a szemémeben nagyon is látszik a világ fájdalom. Depressziós. Látszik rajta hogy semmi nincs rendben az életében. Nem ilyen volt. Nem tudott volna a legyenek sem ártani, most meg a legártatlanabb embert is lelkiismeret nélkül halálra verne. Ez nem ő. Azt tudom. De hogy akkor ki az? Arra még nem sikerült rá jönnöm.

(1014)

Sziasztok!

Hú... Ez a rész teljesen meg izzasztott. Eleinte többet terveztem bele, de úgy döntöttem hogy majd a következő részbe bele sűrítem...
Körülbelül 2 héttel ezelőtt kezdtem el írni ezt a rész, még az 5 napos kirándulás előtt - ahol az évfolyammal "visszafoglaltuk" Erdélyt - de csak két napom lett volna rá, ezért úgy döntöttem 2 nap megírom 2 részt, és ki is rakom. Na ez nem sikerült, mert akárhányszor megírtam egy részletet, és azt - másnap - újra olvastam, az úgy nekem nem tetszett.. szóval írtam előről. És ez így ment két héten keresztül. Majd ma kb át írtam az egészet - ugyan az volt végig a lényege, csak egyszer részletesebb, egyszer meg szomorkásan írtam - és ez lett a vég eredmény. Úgy döntöttem hogy nem olvasom át, mert még várhatnátok rá egy hónapot, vagy lehet többet. Szóval bocsánat ha hibákat találtok benne, vagy ha valami értelmetlen nyugodtan szóljatok!

Egyébként nagyon köszönöm hogy többen olvassátok a könyvem! Nagyjából egy hónapja írom (lehet több is), de nem számítottam hogy "ilyen hamar" közel 100 olvasó lesz a könyvön. (Ez így értelmes?) Szóval nagyon de nagyon köszönöm hogy olvassátok, és vote-oltok. Nagyon sokat jelent.

Köszi ha elolvastad!

Üdv:
Flower~