Only One Kiss - Aidan Gallagher /Befejezett/

Chapter 10

❝Nora❞
━━━━━━━━

Felöltöztem gyorsan felkötöttem a hajamat, majd megpróbáltam sminkkel elfedni a kialvatlanság nyomait. Még mindig másnapos voltam, fájt a fejem, és csak arra vágytam, hogy igyak egy bögre forró, fekete kávét.

És szerencsémre Aidan elhívott Danteval együtt, aminek tényleg örültem, megkedveltem őt. Nem is tudtam, hogy Aidannek ilyen barátai vannak, nagyon ritkán mesélt a múltjáról.

Felkaptam a táskámat és a telefonomat, majd Aidanék házához siettem. Kopogtattam a bejárati ajtón, mire a fiú nyitott ajtót.

— Sokáig tartott — forgatta meg zöld szemeit mosolyogva. — Csinos vagy, de az előbb jobban tetszettél — húzott egy perverz vigyort ajkaira.

— Seggfej — löktem mellkasba, majd besétáltam a nappaliba. — Tudod, nem hiszem, hogy fer volt tőled, majdnem mesztelenül leteperned, fiatalabb vagyok nálad.

— Ja, mennyivel? Kettő hónappal? Az semmi — vonta fel szemöldökét, mire gúnyosan elmosolyodtam. Ekkor Dante sietett le a lépcsőn.

— Szia — köszönt. A tükör elé lépett, majd hosszú ujjait sötét, göndör tincseibe vezette, s megigazította azokat. Fehér inget és szürke rövidnadrágot viselt, sokkal jobban nézett ki, mint részeg emlékeimben.

— Szia — feleltem, s Dante elmosolyodott.
— Látod, valaki tud rendesen is köszönni — súgtam Aidannek, mire a fiú csak megforgatta szemeit.

— Na gyerünk — ragadta meg Aidan a karomat, majd kivezetett a lakásból. — Szálljatok be — mutatott a kocsifeljárón parkoló autóra, míg ő a kulcsot kereste.

— Te tudsz vezetni? — néztem rá kikerekedett szemekkel.

— Persze, hogy tudok — felelte, úgy, mintha ez magától értetődő lenne. — Tizenhat éves korom óta van jogosítványom.

Beültünk az autóba. Dante és Aidan nagyon jól elbeszélgettek az úton, látszott rajtuk, hogy régóta barátok.

Pár utcányira volt egy vegán kávézó, ‐igazából Aidan néhány nappal a találkozásunk után elmondta, hogy vegán, így meg sem lepett, hogy idehozott minket.

Besétáltunk az épületbe. Sokszor voltam itt Aidannel, barátságos hely volt.

Leültünk egy asztalhoz, majd rendeltünk, nem sokat kellett várnunk, míg megkaptuk a kávénkat, belekortyoltam az italomba, a testem és az agyam szinte szomjazott a koffeinre.

— Szóval Dante... — néztem a fiúra, mire tekintetét rám emelte. Olyan közel ült, hogy barna szemeiben láttam saját magam.
— Mióta ismered Aidant?

— Hát... — ivott a kávéjába. — Tizennégy éves korunk óta. Együtt szerepeltünk az Esernyő Akadémiában, még négy évvel ezelőtt, de nem azóta vagyunk jóban, mármint először nem igazán kedveltük egymást.

— Tényleg? — mosolyodtam el, Aidan kedves és udvarias, nehéz elhinni, hogy valaki ne kedvelné őt. A fiúra pillantottam, ám ő nem is figyelt ránk, maga elé bámúlt, valamin töprengve. — Hé, Aidan, minden rendben? — simítottam végig az alkarján, amivel sikerült elértem, hogy rám szegezze tekintetét.

— Oh, igen. Persze — mosolyodott el úgy, mint mikor először pillantottam meg őt.

— Biztos? — kérdeztem, mire bólintott. — Oké, én akkor kimegyek a mosdóba
— ujjaimat hajába túrtam, majd megpusziltam.

Nem voltam benne biztos, hogy Aidan elmondta-e Dantenak, hogy mi nem vagyunk igazából együtt, bár már nem igazán értettem, hogy miért kell még mindig színelnünk, egyre mélyebbre süllyedtünk ebben a „játékban" és ez megrémisztett.

❝Aidan❞
━━━━━━━━

— Ugye tudod, hogy neki is el kell mondanod azt, amit nekem is mondtál?
— kérdezte Dante, és persze tudtam, hogy igaza van.

— Tudom, de ez nem olyan könnyű — sóhajtottam. — Nem akarom elrontani azt, ami most köztünk van, már egyre közelebb kerülünk egymáshoz.

— Csak felemészted magad — jelentette ki, mire csak tenyereimbe temettem az arcom.

Utáltam, amikor igaza van, csak, hogy neki mindig igaza volt, és mindig jobban tudta, mit kellene tennem.

-ˋˏ ༻✿༺ ˎˊ-