➽──────────────❥
❝Egy költözés, egy fiú és egy első találkozás képes mindent megváltoztatni. Először nem is gondolnád, hogy ez mennyi szenvedéllyel, s viszállyal jár.❞
➽──────────────❥
❝𝐀𝐢𝐝𝐚𝐧 𝐆𝐚𝐥𝐥𝐚𝐠𝐡𝐞𝐫❞
━━━━━━━━━━
Csak olvass, és élvez...
— Szia — nyitott be Aidan a szobámba, az ágyamig sétált, majd leült mellém.
— Szia — köszöntem neki, ám ő erre nem felelt, csupán némán bámult maga elé. — Valami baj van?
— Igen, vagyis nem — rázta meg a fejét, majd egy mély lélegzetet véve folytatta; — Csak tudod szerettem volna beszélni veled valamiről — válaszolta komolyan, ám én félbeszakítottam mielőtt folytathatta volna.
— Én is szerettem volna valami fontosról beszélni veled — néztem aggódó szemeibe. — De nem ma. Mára valami különlegeset találtam ki. Még utoljára.
— Még utoljára? — kérdezte. — Ezt most...
— Shhh... — tettem mutatóujjamat telt ajkaira. — Ezzel most nem foglalkozz! Gyere, mutatok valamit — fogtam meg kezeit, majd ujjainkat összekulcsolva kivezettem a szobámból, ahogy a házból is.
Szerencsére senki sem vette észre, hogy Aidannel kisurrantam, így egyszerűbb. Tényleg szerettem volna a hátralevő néhány órát a napból vele tölteni.
❝Aidan❞ ━━━━━━━━
— Mikor érünk már oda? — kérdeztem a lányt. Elég régóta ismerem Norat ahhoz, hogy tudjam; gyakran képes őrültséget a fejébe venni, amit aztán minden áron meg is valósít.
— Nemsokára, de maradj csendben — utasított — már késő van hozzá, hogy az utcán kiabálj — pillantott rám hátra fordulva, mire csak feltartottam kezeimet, jelezve, hogy megadom magam.
Majdnem fél órája sétálhattunk, mikor megállt egy ház előtt. Egész nagy volt, és még kívülről is látszott, hogy modern.
Fehér falai voltak, hatalmas üvegablakok fekete kerettel, s fehér függönyökkel. Rendezett volt az udvara, bár a sok tuja miatt erre elég kevés rálátás nyílt.
Az ablakon betekint láttam, hogy az egész házban sötétség uralkodik, így azt feltételeztem, hogy senki sincs ott.
— Ki lakik itt? — kérdeztem a velem szemben álló Norat.
— Nem tudom — vonta meg a vállát, majd megfogta a hátizsákját, s a kerítés túloldalára hajította. — Gyere, segíts átmászni! — lépett közelebb a fekete, fém kerítéshez.
— Te be akarsz törni idegenekhez? — ragadtam meg a vállát, majd magammal szembe fordítottam. — Teljesen elment az eszed, Nora Beth? Van róla fogalmad, hogy mi történne, ha kiderülni, hogy az éjszaka közepén ilyeneket csinálok... veled?!
— Elég vicces elképzelni — nevette el magát. — Ne aggódj, biztosan tudom, hogy most nyaralnak azok, akik itt laknak. Én pedig nem először csinálom ezt — lendületet vett, majd egyik lábát átlendítette a kerítés felett, s néhány másodperccel később a puha fűben landolt. — Jössz?
— Ezt még meg fogom bánni — sóhajtottam, majd követtem a lány példáját. — De ha elkapnak; én mindent rád fogok.
— Milyen lovagias — mosolyodott el. Közelebb léptem hozzá, s elsimítottam kék szemébe lógó vörös tincseit, sokkal csinosabb volt, mikor mosolygott, s nem rejtőzött el. Arcán enyhe pír jelent meg, mint mindig, mikor zavarban volt. És én ezt imádtam benne a legjobban. — Gyere — ragadta meg a kezem, majd hátra vezetett.
• • •
— Most komolyan — pillantottam Norara. — Medencézni szeretnél?
— Persze. Miért ne? Nyár van — felelte, majd felkapcsolta a lámpát, amivel azt érte el, hogy minden világos rózsaszín, lila és kék fényben úszott. — Na, mit szólsz hozzá?
— Nagyon... megleptél, de tetszik — feleltem mosolyogva. Hirtelen Nora levette a felsőjét, nem volt rajta melltartó, amitől annyira megdöbbentem, hogy csupán lefagyva nézni őt voltam képes.
— Hé, ne bámulj ilyen feltűnően — vágta hozzám a blúzát, majd elfordult. Levette a szoknyáját is, így már majdnem teljesen meztelenül állt előttem, néhány méterre.
Ritkák voltak azon alkalmak, amikor így láthattam őt, tehát alaposan végig mértem. Megigazította a haját, s a vízbe ugrott. Levettem az ingemet és a nadrágomat, majd követtem őt.
❝Nora❞ ━━━━━━━━
— Akkor már nem haragszol rám? — kérdeztem tőle a víza alatt átkarolva nyakát, míg ő kezeit a csípömön pihentette.
Soha sem láttam Aidan Ruha nélkül, így eléggé zavarba hozott a közelsége. Vizes haja a vállára omlott, hosszú szempillái összetapadtak a víztől, ami tökéletes keretet adott zöld szemeinek. Ujjaimat végigvezetettem a nyakláncán.
— Nem, már annyira nem haragszok, de ígérd meg, hogy ez a mi titkunk marad... — fúrta tekintetét az enyémbe, mire bólintottam — ahogy ez is — ajkait hirtelenen az enyémhez szorította.
Először meglepett, de élveztem, gyengéden csókolt, és érzékien, ő irányított, de figyelt rá, hogy nekem is jó érzés legyen.
Ez egy olyan pillanat volt, amiben szívesen elvesztem volna, de aztán ráeszméltem, hogy talán mégsem kellene ezt csinálnunk, így elhúzódtam tőle.
— Elég késő van, azt hiszem ideje mennünk — bújtam ki szorításából, kimásztam a medencéből, majd a ruháimhoz siettem.
Egy utolsó pillantást vetettem Aidanre, szemit lehunyta, kezeit pedig ökölbe szorította, elfordultam, hogy ne kelljen látnom őt, s felöltöztem.
A hazafelé vezető út végig kínos csendben telt. Egyikünk sem érezte úgy, hogy meg kellen szólalnia. Gyűlöltem magamat, amiért ezt a napot is sikerült tönkre tennem Aidannel...
-ˋˏ ༻✿༺ ˎˊ-
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
