Ketrecbe zárt angyal🔒🗝

20. fejezet

Azumi szemszöge:

Megint korán keltem, mint ahogy mostanság szoktam, de most kicsit jobb kedvemben vagyok, hisz hamarosan itt lesz a legjobb barátom. Úgy döntöttem, hogy segítőket fogok küldeni Naoko mellé, hogy segítsenek neki az előkészületekben. Elindultam Naoko szobája felé. Amikor odaértem résnyire nyitva volt az ajtó. Benéztem a szobába és megpillantottam jövendőbelimet a szokásos szolgaruhájában. Ott ült az ablak előtt és egy madarat tartott a kezében. Ahogy jobban elmerültem a látványban észrevettem a hátán a megszokott puha látványú szárnyait. Olyan gyönyörű képet festett, amit még maga Leonardo da Vinci sem tudna megörökíteni. Úgy nézett ki akár egy angyal.
De mint minden jónak ennek is véget kellet érni, hisz szerintem észrevette a jelenlétemet.

- Ki van ott? - kérdezt kicsit bizonytalanul.
Nagyon megrémülhetett, mert szárnyival seperc alatt körbefonta magát.
- Ne félj csak én vagyok.
- Felség? - egyből felpattant és meghajolt előttem.
- Csak szólni akartam, hogy küldök hozzád pár szolgát aki segíteni fog az előkészületekben.
- Rendben.
- Ja és ha kész vagy akkor gyere a trónteremből nyíló kertbe ugyanis ma érkeznek meg a vendégeink és te fogod őket kiszolgálni plusz ott fogsz mellettem ülni. Szóval igyekezz a munkád elvégzésével. És vegyél fel valami elegánsabb ruhát.
- Igenis királyom! Akkor ha megbocsájt én most indulnék is dolgozni.
- Renben elmehetsz.

Naoko szemszöge:

Kiléptem a szobám ajtaján és elindultam a konyhafelé.
Hisz főznőm kell valamit Hotaruék érkezésére. Az őszintét megvallva nem tetszett az az ötlet, hogy embereket tesz mellém segítőknek. Elővettem a hozzávalókat az ételhez és nekiálltam feldarabolni a zöldségeket. Egy kis húst is daraboltam, majd tésztát gyúrtam. Tavaszitekercset készitek remélem finom lessz. Az összeállítás után sütni kezdtem.

Már majdnem kész voltam, mikor az egyeik segítő meglökött és szerencsésen megégettem magam. Nem is én lennék.
- Figyelj már jobban mi van ha leforrázol.- mondta az a ki meglökött.
- Szerintem azt sem èrti amit mondasz. - gúnyolódott egy másik.
Rájuk hagytam, egy szót sem szoltam. Tálaltam az ételt. Teát is vittem. Mivel hamarosan itt vannak ezért megtarítettem és kitakarítottam a trónteremben.

Miután ott végeztem a szobámba tartottam, hogy átöltözzek. Mivel csak az a ruhám volt szép amelyik kicsit szakadt volt ezért megvarrtam és alakítottam rajta, szebb lett mint új korában.

Már idő volt így elindultam a terem felé a kezem még mindig fájt és hólyagos volt, de mivel már nem egyszer forráztam le magam így már megszoktam. A teremben már ott ült a király és az ,,apám" meg a neje. Odamentem őfelségéhez és megálltam mellette.

- Mi tart ennyi ideig. Hol vannak a vendégei uram.
- Ahoz semmi köze majd jönnek. Amúgy sem kötelező itt lennie.
- Felség kér teát? - kérdeztem.
- Igen kérek egy csészével. - elindultam a kannáért. Viszont nem tudtam elérni mert valaki megállított pontosabban nekem futott és megölelt. Felnéztem és Hotarut találtam magammal szemben. Nagyon megörültem, hogy látom egyetlen barátomat. De nem öleltem vissza, mert nem tiszteletlen lenne.
- Na mi van már meg sem ölelsz? Így kell köszönteni egy barátot? - mondta kicsit háborodottan. ( nem tudom hogy létezik e ilyen szó😅)
- Üdvözlöm önöket. - Hotarut megöleltem, Kazuhiko előtt meg fejet hajtottam.
- Foglaljanak helyett. - mutattam a helyük irányába ami közvetlen a király mellett helyezkedik el. - Kérnek teát?
- Igen kérünk. - válaszol Kazuhiko.
- Tőlünk már meg sem kérdezed te semirekellő. - csattant fel apám.
- Itt nem tanítják jó modorra a szolgákat ez felháborító. - itt pattant el valami bennem.
- Kérem ne sértegesse a királyt engem bármilyen szóval illethet, de hogy merészeli felelősségre vonni őfelségét?
- Inkább folytassuk az étkezést. - szól a király.

Megfogtam a teás kannát és elősször az uralkodónak öntöttem. Aztán a vendégeknek. És végül apáméknak. Már mentem volna vissza a helyemre mikor arra lettem figyelmes hogy zuhanok, majd két erős kar közt vagyok.

Azumi szemszöge:

Szinte vágni lehetett a feszültséget a teremben. Naoko mindenkinek töltött teát , ám mikor vissza fele jött az apja kigáncsolta. Nem tudom mi üthetett belém, de amilyen gyorsan csak tudtam futottam, hogy elkapjam. Ekkor kezén égési sérülést vettem észre, amit gondolom ő is észrevett és egyből takarni kezdte. Nem firtattam a dolgot. De nagyon mérges voltam.
- Hoppá véletlen volt, én csak kényelmesen akartam ülni.- figyelmen kívűl hagytam.
- Jól vagy?
- Igen, de ideje lenne elengednie mielőtt még félreértik a helyzetet.
- Miért értenék félre, hisz jegyesek vagyunk.
- De nem kell felvállalnia engem. Biztos találna magának egy szép nőt. Őt biztos nem szégyelné.
- Én nem szégyellek sőt most akartam kijelenteni, hogy jegyesek vagyunk. Meg alapból nem vonzanak a nők.
- Jól vagy Naoko? - jött oda Hotaru és Kazuhiko is.
- Igen, ne törődjenek velem, csak szerencsétlen vagyok és félre léptem.
- Biztos? - kérdezte Hotaru.
- Kutya bajom.- és villantott egy hamis mosolyt hisz láttam rajta, hogy fáj.
- Gyere ülj le. - vittem a helyemhez.
- De felség egy szolgát nem szabad elkényeztetni. - mondta önelégült vigyorral Naoko apja.
- Ő nem csak egy szolga hanem a jegyesem.
- Mi?! - majdhogynem ordította.

Itt lennék a kövi résszel. Remélem tetszik. Helyesírási hibákért bocsi. Jó olvasást nektek.😁 Szóljatok ha zavar amikor ideírok.😊