Ketrecbe zárt angyal🔒🗝

39.fejezet

Naoko szemszöge:

Hamarosan indulunk Keiichihez, nem viszünk sok holmi hisz max egy hétig leszünk ott. Azumi kicsit idegesnek néz ki, nem mondom hogy én nem vagyok az, de ő nagyon frusztrált.
- Drágám, miért aggódsz?
- Ahj... Nao, mi lesz ha nem sikerül, akkor megtámadja az országunkat és...
- Azumi, ne is mondj ilyenekt. Biztos sikerűlni fog. Mindketten haza fogunk jönni.
- Hiszek neked kicsim. Hogy érzed magad?
- Még mindig émelygek kicsit de már kezdek hozzászokni. És kész vagy a bepakolással?
-Igen, mindent amire szükség van bepakoltam.
- Akkor megkeresem Kenshint és indulhatunk szerintem.

Elindultam Kenshin szobája felé, résnyire nyitva volt az ajtó, ezért gondoltam nem baj ha bemegyek. Még benne volt nagyban a pakolásban annyira, hogy azt sem vette észre, hogy beléptem a szobába.
- Kész vagy? - tettem fel neki egy ártatlan kérdést, mire majdnem sikított egyet.
- Felség, nagyon megijesztett. Azért van itt mert lassan indulnunk kéne?
- Igen, de ha neked kell még egy kis idő tudunk várni.
- Nem kell már mindent bepakoltam.
- Akkor induljunk.

Time skip

Már egy jó ideje ülünk a kocsiban. Szinte teljesen elgémberedtem, ennek hangot is adtam.
- Nem állhatnánk még egy pár percre? Kicsit zsibbadnak a lábaim.
- Persze kicsim. Kocsis állítsa meg a hintót! - szól előre Azumi.
- Köszönöm.
- Ugyan semmiség. Nyugodtan mond ha kszükséged lenne valamire.
- Rendben. - megállt a kocsi, és én szinte azonnal ki is szálltam belőle.
- Jobb?
- Sokkal.

Hamarosan újra a hintóban voltunk. Elindultunk. Már nem lehetünk messze a célunktól, hiszen egy kisebb falun haladunk végig, majd megpillantotta a palota tornyának tetejét. Rég jártam itt, nem kötnek ide szép emlékek. Ahogy egyre közelebb érünk a távolban kirajzolódik pár sötét alak. Egyre idegesebb leszek, szerencse, hogy Azumi mellettem van. Megérkeztünk a bejárathoz. Keiichi fogadott minket, de most nem azzal a mosollyal, mint múltkor. Most sokkal komorabb volt az arckefejezése, mintha citromba harapott volna.
- Felségek én majd csak később csatlakozom. Segítek a csomagoknál.
- Rendben, de siess.
- Igen!

Azzal ott hagytuk a kocsiban, és kiszálltunk. Férjem kezét rázott Keiichivel, én pedig köszöntem neki. Még mindig nagyon tartok tőle, pedig itt van a kedvesem mellettem. Keiichi bevezetett minket a trónterembe.
- Szóval azt kérte tőlem, hogy tárgyaljunk.
- Igen, mivel nem fogom a kezeid közé adni az én feleségemet. - nyomta meg a feleségem szót, ezzel jelezve hogy hozzá tartozom. Erre a ki jelentésre teljesen pírban úszott az arcom.
- És ezt mivel akarod megakadályozni?
- Mond el, mit akarsz, ha tudom teljesíteni, akkor megkapod és békén hagysz minket.
- Miért nem akarod odaadni nekem Naot? Hisz csak kényszerből vetted el nem?
- Nekem Nao jelent mindent. Igaz, hogy nem volt a kapcsolatunk a leggördülékenyebb, de nekem már Nao a jelenem és a jövőm.
- Hahj.. Mit kezdjek most? Csak nem vagyok annyira szívtelen hogy szét válasszalak titeket. Jó, rendben, fel fogtam ideje fel adnom a felesleges üldözést. Nao kérlek ne haragudj azért amit tettem.
- Tudod a bizalmat a legnehezebb megszerezni, de a legkönnyebb elveszíteni, viszont mindenkinek jár egy második lehetőség arra, hogy bizonyítson. Én csak annyit tehetek, hogy esélyt adok, bizonyítani neked kell.
- Igérem, hogy nem okozott csalódást.
- Remélem így is lesz.
- Gyertek el kísérlek benneteket a szobátokhoz.

Olyan szép még mindig ez a hely és szerencsére már nincs rajtunk nyomás, hogy vajon mi fog történni stb. Látom Azumin, hogy már ő is nyugodtabb, nem úgy mint mikor ide felé jöttünk.
- És hogy vagytok? - kérdezi Keiichi.
- Jól vagyunk.
Beléptünk a szobába, amint elmondta hogy mi hol van, kettesben hagyott minket.
- Én kicsi Naom szeretnél pihenni?
- Igen, nagyon is. Olyan mintha egész nap futottam volna.
- Akkor aludjunk!
- Rendben. Nagyon szeretlek téged!
- Én is kedvesem. Aludj jól.
- Te is. - megcsókolta m és már szinte 2 perc se volt én már aludtam.

Kenshin szemszöge:

Mikor meghallottam, hogy én is megyek, ö szintén nem kicsit estem pánikba. Valahogy azt érzem, hogy nem értek annyit, hogy ennyire megbecsült ember legyek. Igaz nagyon jól érzem magam. Mert végre egy hely ahol nem vesznek semmibe vagy tekintenek egy átlátszó lénynek.

Elkezdtem pakolni, már majdnem kész voltam mikor észre vettem, hogy Nao felség bent van a szobámban. Nagyon megijedtem.
Mikor kész lettem segítettem felpakolni a holmiainkat a hintó rá. Majd beszáltam a felségekhez. Olyan jó a felségeknek, megtalálták azt a társat, amely egy egész életen át védelmez majd. Nekem erre annyi az esélyem mint az, hogy piros hó esik.

Hátra maradtam, igazából nem volt sok dolgom a csomagoknál, ezért el kezdtem sétálgatni, de mivel nem ismerem a helyet, ezért ki hitte volna, hogy éltévedek. Próbálok egy ismerős folyosót keresni de hirtelen egy kemény valaminek ütköztem neki. Ha nem tudnám, hogy az út közepén biztos nincs téglafal, akkor nem mozdultam volna meg. Felnéztem és ekkor láttam, hogy én nagyon nagy bajban vagyok, hisz a király állt előttem a személyesen.
- Hova hova ilyen sietősen?
- Csak a szobámat keresem.
- Hogy hívnak?
- ....shin
- Nem értem.
-Az én nevem Kenshin.
- Illik rád.
- Köszönöm
- Szóval, hogy kerül ide ez a szépség?
- Mi?
- Rólad van szó.
- Hogy is mondjam eltévedtem, miközben gondolkodtam.
- Hova szeretnél eljutni itt?
- Igazából a szobámat keresem
- Segítsek?
- Nem szükséges.
- Rendben, akkor én most megyek. Ha bármire szükséged lenne a trón teremben leszek.
- Köszönöm a nagylelküségét.
- Örülnék ha nem csak ilyen esetekben keresnél engem.

Sziasztok, olvasóim! 😊
Sok ideje nem raktam ki rész. Remélem ez a fejezet tetszeni fog. Örülök hogy olvassátok a storyt. Nyugodtan írjatok véleményt. Ha van valami észrevétel jelezzétek. Helyesírási hibákért bocsánat!
Jó olvasást nektek! 🥰❤