7.// a hazugot hamar utólérik

136 7 0
                                    

Josephine Gomes
Szombat
Nagyon jól elvoltam George-val. Mióta a barátnője vagyok azóta minden más. A héten szerdán, csütörtökön és pénteken a modell ügynökségnél voltunk bent fotózásokon.

Ma már végre szombat van, vagy is végre pihenhetünk. Kiderült, hogy még egy f1es pár is eljön Dubaiba, még pedig Alex és Lily. Nagyon aranyosak voltak együtt.

A vasárnapi napra szerveztek egy bulit, vagy is holnapra. Kikészítettem a ruhát amit felszeretnék, majd venni a bulira. Egy baba kék ruhát választottam, aminek spagetti pántja volt és rám simult.

George mosolyogva lépett be a szobába. Az edzéséről jött vissza, nagyon izzadt volt. Lekapta a pólóját, majd elfoglalta a zuhanyzót.

Kiválasztottam a mai napi ruhámat is. Egy virágos nyári ruhát választottam, hozzá pedig befontam a hajam. Egy kalapot tettem a fejemre, és bepakoltam a fehér táskámba minden olyat amire szükségem lesz.

A mai napra azt terveztük, hogy elmegyünk a Burj Khalifaba, meg kihasználjuk a hotel ajánlatait. Amint George kész lett kézen fogva indultunk le a masszőrhöz. Miközben mentünk le bekopogtunk Pierrekhez. Grace nyitott ajtót és látszott rajta, hogy nagyon kapkod. Őszintén már meg sem lepődök rajta.

Egy tíz percet várhattunk rájuk amikor kiestek az ajtón. Nagyot néztünk George-val.

-Látom egy egész évbe telt! Gúnyolódtam velük.

-Haha, humorzsák! Nézett rám a barátnőm.

-Indulhatunk? Kérdezte türelmetlenül George, majd el is indultunk.

A masszázs nagyon kellemes volt. A jaccuzziba ültünk be utána, ahol egy pár órát eltöltöttünk. Délután volt amikor elhatároztuk, hogy kijövünk, átöltözünk és eszünk.

Az étterembe rengetegen voltak. A pincérek nem győztek rohangálni. Sokat kellett várni mire az egyik megjelent az asztalunknál, hogy fel vegye a rendelésünk.

Mikor már beesteledett, elmentünk a Burj Khalifához ami egyszerűen lenyűgöző volt. Kaptunk fagyit is aminek úgy örültünk, mint az öt évesek.

Hulla fáradtan kullogtunk vissza a hotelünkhöz. Holnapra ki kéne pihenni magunkat hiszen holnap bulizunk! Már alig várjuk.

George Russell

-Lányok! Mennyetek fel a szobába, mi még beszélgetünk egy kicsit Pierrel.

-Rendben. Mondták a csajok. Megvártuk míg elmennek, hogy biztosra ne hallják amit beszélgetünk.

-Holnap, a buliba... kezdtem bele a mondatomba nehez. - Félek, hogy Alex megmutatja neki a videót! Az a helyzet, hogy igazán megkedvelltem és van egy olyan érzésem is, hogy szerelmes vagyok belé...

-Azta haver! Tudod milyen Alex! Biztos, hogy elmondja neki.

Egész este ezen gondolkoztam, hogy mi lenne ha nem mennénk el a bulira és akkor még lenne időnk együtt. Egyre jobban féltem sőt rettegtem. Egy borzasztó álmatlan éjszakám volt emiatt.

Reggel amint felkeltem megláttam, hogy Jo már fent van és telefonozik.

-Jó reggelt. Tette le a telefonját, majd oda bújt hozzám.

-Neked is jó reggelt. Adtam neki egy puszit.

-Hé szívem!

-Igen? Nézett rám két szép szemével.

-Mi lenne, ha kihagynánk a bulit?

-Miért?

-Hát csak nincs kedvem menni... hazudtam.

-Hát jó akkor megyek egyedül! Állt fel az ágyról.

-Ne! Álltam fel én is. Felé magasodtam a kezemet pedig az arcára helyeztem. -Nem szeretném, hogy egyedül menj!

-Ott lesz Pierre meg Grace is, nem leszek egyedül!

-De én azt sem szeretném, hogy csak velük menj!

-Jó, akkor jössz te is! És nincs vissza út!

Na basszus! Innen már nincs menekvés...

Véred is kék Where stories live. Discover now