✅Tale of our Destiny. [MinSung reaper ff]✅

Tizennegyedik fejezet

-Kérlek tedd le azt a kést - suttogta Minho és minden higgadtságát megpróbálta összeszedni.
-Miért? - pislogott rá semmit sem értve a fiatalabb, mire a  kaszás egy lépést tette felé ösztönösen,  majd döbbenten végig nézett a lábain.

Tud mozogni...

Közbe tud avatkozni...

-Hyung jól vagy? - fordult a szerelme felé Jisung, majd letette a pultra a kést, a felkockázott paradicsomok  mellé. Beszüntette a köztük lévő távolságot és két keze közé vette Minho arcát, aki válaszul lassan megrázta a fejét. A pici aggódva bámulta kedvesét, de az csak a földet pásztázta és képtelen volt rá  nézni.
-Én... - szólalt meg rekedtes hangon az idősebb és végül Hanra emelte könnybe lábadt lélektükreit. - Azt hittem... - de képtelen volt folytatni, mire a mókusarcúnak leesett a tantusz.

-Baby azt hitted, hogy megint öngyilkos akarok lenni? - kérdezte csendesen, miközben megállás nélkül Lee Know arcát simogatta. Az idősebb összeszorított szemekkel bólintott egyet, majd szívfacsaró zokogás szakadt fel belőle.
-Sungie soha ne hagyj el kérlek - sírta és olyan erősen szorította magához Jisung karcsú testét, hogy a pici fájdalmasan nyekkent egyet. - Könyörgöm... Maradj örökké velem... - suttogta szerelme fülébe és karjait még szorosabban fonta Han köré.
-Shhh hyung, nincsen semmi baj - csitította szeretetteljesen a kaszást, majd nagy nehezen eltolta magától, hogy a szemébe tudjon nézni. - Most szépen megyünk és lefürdünk együtt, rendben? - mondta  kicsit erélyesebben, mialatt megpróbálta lefogni Minho karjait amikkel szüntelenül felé kapálózott.

-J-jól va-n - hüppögte csendesen, mire Jisung szíve még jobban összeszorult és lábujjhegyre állva egy apró puszit adott kedvesének. Gyűlölte sírni látni Minhot, hiszen lénye minden porcikájával csak azt kívánta, hogy az idősebb mindig boldog legyen.
-Ne sírj hyung, itt vagyok és mindig is itt leszek - mosolyodott el szeretetteljesen, majd megsimogatta a fiú selymes tincseit. - Soha nem veszítesz el!

A fiatalabb karon ragadta Lee Knowt és húzni kezdte maga után a fürdőbe. Az idősebb szótlanul tűrte Jisung minden cselekedetét, de közben azért kezdett magához térni. Egy tüdő repesztó sóhaj szakadt fel belőle és mikor a pici előre hajolt, hogy ellenőrizze a fürdővíz hőmérsékletét Minho végig simított karcsú derekán. Erre a mókusarcú vigyorogva hyungja felé fordult és karjait a nyaka köré fonta. A kaszás szüntelen Jisung csípőjét cirógatta, majd mindkét tenyerét bevezette a fiú pólója alá. Nem szóltak semmit, de azok a szerelmes pillantások többet mondtak minden szónál...

Han megragadta Lino felsőjének az alját, ezzel jelezve, hogy le szeretné vetkőztetni őt. Az idősebb rögtön vette a célzást és karjait felemelve hagyta, hogy a pici megszabadítsa a zavaró anyagtól. Majd Minho következett, ő vett le egy ruhadarabot a Jisungról és ezt egészen addig csinálták amíg mindketten anyaszült meztelenek nem lettek. Ezután Lee Know egy könnyed mozdulattal az ölébe kapta a kicsit és óvatosan egyensúlyozva beszállt vele a kádba. Egymáshoz bújva merültek el a forró habokban és mindkettejükből egy jóleső sóhaj szakadt fel, ahogy puha bőrük összesimult. A kaszás Jisung vállgödreibe temette az arcát és a külvilágot teljesen kizárva mélyeket lélegzett a fiú mámorító illatából.

Ebben az őrült világban Han Jisung volt a leghatásosabb nyugtató számára.

-Jagiya... - lihegte elfúló hangon Minho, mikor a pici gyengéden két kezébe vette az arcát és szenvedélyesen csókolni kezdte az ajkait.
-Hogyan is hagyhatnálak itt, mikor neked köszönhetően vagyok ismét egész? - suttogta hyungja szájára Han, majd édesen elmosolyodott. - Összeragasztottad törött darabjaimat, feltöltötted az ürességemet és értelmet adtál az életemnek, 'mely előtted csak fájdalmas és hasztalan létezés volt - mondta és tekintetét mélyen a másikéba fúrta.

-Sajnálom Sungie - simított végig a kicsi puha pofiján Lino. - Megígértem, hogy mindig vigyázni fogok rád és gondodat viselem, erre most te istápolsz engem mint egy kisgyermeket - mondta kissé szégyenkezve, mire Jisung mérgesen összeráncolta a szemöldökét és ezzel eszméletlenül édes dühös mókus arcot varázsolt magának.
-De hát ez teljesen rendben van hyung, ez a dolgom! - csóválta meg a fejét. - Ha elesel felsegítelek, ha zuhansz elkaplak, ha pedig sírsz akkor letörlöm a könnyeidet és addig vigasztallak, amíg jól nem leszel - mondta a végét már nyugodtabban és ajkai  apró mosolyra húzódtak. Minho arcán ismét végig folyt pár könnycsepp és meghatódva pillantott arra a fiúra, aki a világot jelentette a számára.

-Néha elgondolkozom rajta, hogy vajon megérdemellek-e téged...? - mosolyodott el fájdalmasan Lee Know.
-Igen baby - bólintott határozottan Han. - Megérdemeljük a másikat! A sors egymás mellé rendelt minket, de ha mást szánt volna nekem az ég, én akkor is téged választottalak volna - nézett komolyan az idősebb szemeibe. - Akárhány életem van még hátra, én akkor is mindent veled szeretném leélni!

A pici szavai hallatán Minho nem bírta tovább tartani magát és ismét utat engedett a könnyeinek, de végre már a boldogságtól csordultak ki a szeméből a sós cseppek.
-Fogalmad sincs róla, hogy mennyire szeretlek kicsim - sóhajtotta, majd megcsóválta a fejét és szelíden kisimította Jisung arcából a kósza tincseit.
-De van baby - vágta rá azonnal a pici és ujjaival Lee Know tarkóját kezdte el cirógatni. Mosolyogva hajolt újra hyungja ajkaira, de most sokkal lágyabban, sokkal szerelmesebben kezdte el csókolni Minhot. - Pontosan annyira szeretsz engem, amennyire én szeretlek téged... A világ mindenségnél is jobban!