✅Tale of our Destiny. [MinSung reaper ff]✅

Tizenhetedik fejezet

-Ugye most nekem is fejbe kéne vágnom téged, mint ahogy te tetted velem? - kiáltott fel Minho, mikor meglátta a telefonját békésen nyomkodó szőkét.
-Csak nyugodtan hyung - villantott rá egy édes mosolyt Felix.
-Mitől van ilyen jó kedved? - vonta fel az egyik szemöldökét az idősebb. - Nem hozott még ítéletet feletted a tanács?
-De igen - felelte titokzatosan a pici.
-Hát akkor? - pislogott semmit sem értve Lee Know. - Ittál vagy mi van veled?
-Ugyan azt az ítéletet kaptam, mint te hyung - vigyorodott el szélesen a kis szeplős.

-Hogyan? - képedt el Minho és még a száját is eltátotta csodálkozásában. - Félre ne érts  Felix, örülök neki, hogy nem dobták a lelked a pokol kutyáit elé, de a te vétked papíron sokkal nagyobb mint az enyém - adott hangot az aggályainak a kaszás.
-Mivel sokat lógok veled rád fogták, hogy fiatal vagyok, könnyen befolyásolható és tőled láttam rossz példát - vonta meg a vállát Lixie, mire Lino szemei tányér méretűre nőttek.
-223 éves leszel pillanatokon belül az istenit - hápogta teljesen lesokkolódva.
-Így van! Tehát mutass nekem jó példát - öltötte ki a nyelvét szemtelenkedve, mire az idősebb tarkón vágta - NAAA, HYUNG! - nyafogott Felix az ütés helyét dörzsölgetve.
-Örülj, hogy csak ennyit kaptál! - kiáltott rá Minho, majd magában tovább zsörtölődött, mint egy zsémbes vén ember. - Ezt nem hiszem el... Még, hogy fiatal és könnyen befolyásolható?!

-Hyung... - sóhajtott gondterhelten a kisebb. - Szükségem lenne a segítségedre! - mondta és a hatás kedvéért még a kölyökkutya szemeit is bevetette. - Changbin azóta nem beszél velem, de sokszor látom, hogy sír és nem tudom mit tegyek... Tudom, hogy hiányzom neki, de fogalmam sincs mit csináljak - vallotta be megtörten. Olyan elveszettnek és elesettnek tűnt, hogy Lee Know szíve azonnal meglágyult a látványától.

-Jelenj meg előtte egy olyan pillanatban, amikor épp nem az egereket itatja - tanácsolta az idősebb. - Beszélj vele mindenképp, mert nem akarlak ijesztegetni, de ő még Jisungnál is rosszabb állapotban van és bármennyire is makacskodik, szüksége van rád - bölcselkedett tovább Minho, majd bátorítólag vállon veregette a picit. - Tudom, hogy megfogod oldani és minden rendben lesz! Én hiszek benned Felix - mosolygott rá őszintén.
-Köszönöm - szipogta meghatottan a kis szeplős, majd szabályosan Minho karjaiba vetette magát és úgy pislogott fel rá hatalmas, könnyes szemeivel. - Szeretlek hyung!
-Jaj ne nézz már így rám, az ég áldjon meg - mérgelődött Lino és kezeivel eltakarta Felix lélektükreit. - Én is szeretlek... - forgatta meg a szemeit, majd megpaskolta a fiú fejét.

Felix elengedte hyungját és mosolyogva nézett csillogó szemeibe. Elmondhatatlanul hálás volt az idősebbnek, hiszen hosszú évek óta már, hogy a szárnyai alá fogadta és gondoskodott róla. Nem sűrűn mutatta ki az érzéseit, de Felix tudta, hogy Minho mennyire szereti őt. Nem is legjobb barátok voltak, hanem már sokkal inkább testvérek.
-Megyek megkeresem Changbint - sóhajtott fásultan a kis szeplős. - Talán már készen áll arra, hogy beszélgessünk... Kívánj sok sikert hyung! - intett édesen vigyorogva Linonak, majd aprókat szökellve elhagyta a kaszások központját.
-Sok sikert Lixie - nézett utána az idősebb. - Kérlek hozd helyre, amit elrontottál...

Az ausztrál tudta, hogy hol kell keresnie a szerelmét és kicsit meglepte őt, hogy ismét a napraforgó réten talált rá. Ez reményt ébresztett Felix szívében, hogy talán nincs minden veszve, talán helyre tudja hozni a dolgokat, talán tudják folytatni...