Az a fránya Sirius Black!

4.fejezet: Marlene

Felmentünk a Griffendél klubhelységébe, és leültünk a fotelekbe. Legendás lényekből máris kaptunk leckét, egy tekercs házidolgozat a furkászról. Az első napon.

- Szerintem jobb ha most nekiállunk, a végén fel fog halmozódni a sok beadandó - emélkedett Lily.

- Egyetértek. Különben is RBF év van, most mindenki agyon fog minket hajszolni - mondta Sophie, és elővett egy pergamen tekercset és tollat.

- Rám ne számítsatok, randim van Frankkel. Este jövök! - dobott nekünk csókot Alice, majd kisietett a Kövér Dáma portréján.

Mi hárman végül nekiálltunk. Sophie lett kész leghamarabb, így a végén be tudott segíteni pár mondattal. Látszott rajta, hogy nagyon okos és szorgalmas.

Már majdnem végeztünk, mikor beléptek a klubhelységbe azok a lányok, akik leültek Siriusékhoz a tónál. Ott volt a szőke szépség, akit Black megcsókolt, egy hullámos, barna hajú lány és egy alacsony, rövid hajú boszorkány. Ránk pillantottak, majd elvonultak a hálókörletek felé. Sophie épp Lilynek segített, ők nem foglalkoztak a lányokkal.

- Ők kicsodák? - kérdeztem, mikor már hallótávolságon kívül voltak.

Lily felkapta a fejét, és utánuk nézett.

- A szőke Marlene McKinnon, a hullámos Dorcas Meadowes és az alacsony Mary Macdonald - sorolta.

Nem tudtam, hogy érdeklődjek róluk feltűnés nélkül. Lilyék nem néztek vissza az ajtótól, nem látták már őket a parton. Szerencsére Sophie véleményt alkotott.

- Mary és Dorcas jófej, néha beszélgetünk, vagy Maryvel együtt tanulunk a könyvtárban. De nem értem miért lógnak ennyit Marlenevel - csóválta a fejét.

- Marlene is tud jófej lenni - vette védelmébe Lily. Az volt az érzésem, hogy ő bárki mellett kiáll, és nem szívesen mond rosszat az emberekről.

- Miért, milyen ez a Marlene? - puhatolóztam.

- Hát.. - kezdte Lily elgondolkodva. - Nekem az első Roxfortos éveimben ő volt a legjobb barátnőm. Aztán elkezdett olyanokat mondani, hogy nem érti miért utasítom vissza folyton James Pottert, nem vicces már, hogy így kéretem magam. Erre persze összevesztünk, eltávolodtunk, ő elkezdett más társaságokba járni, pasizni, meg bulizni. De talán jobb így - vont vállat végül.

- Akkor biztosan - mondtam, és eltettem a tollamat. Készen voltam a beadandóval, azt is belecsúsztattam a táskámba.

- Ha minden igaz Andrew Rogerssel kavar éppen - tette hozzá Sophie.

Vagy nem, reagáltam magamban. Az elhangzottakból egyáltalán nem tűnt szimpatikusnak a lány, de világossá vált milyen is Black ízlése. Legyen szép és könnyen kapható.

- Felmegyek a bagolyházba, elküldeni egy levelet - álltam fel, és nyúltam a táskámért.

- Veled menjek? - kérdezte Lily.

- Nem, odatalálok, de azért köszi - intettem nekik, és kiléptem a portrén.

Viszonylag könnyen megtaláltam az utat, egyszer fordultam csak rossz irányba, de egy festmény aztán útba igazított. Hasznosak ezek, a Beuxbatonsban leginkább csak illegetni tudták magukat, naphosszat igazgatták a hajukat, a ruhájukat és nevetgélve sugdolóztak.

Beléptem a baglyokhoz, és Rafaelt kezdtem keresni a szememmel. Csakhogy nem voltam egyedül. Ilyen nincs. Sirius Black ült az egyik ablakban, hátat a falnak vetve. Kifelé nézett, majd érkezésemre az ajtóhoz kapta a fejét.

- Megara - mosolyodott el.

Ez nem létezik, hogy mindenhol ebbe az alakba botlom az egész iskolában. Majd visszajövök később, döntöttem el, és megfordultam.

- Ne menj el! Küldj levelet nyugodtan, nem zavarok - szállt le az ablakpárkányról.

Egy pillanatra farkasszemet néztünk.

- Neked sem kell elmenned. Nem tart soká - válaszoltam, mire karba tett kézzel nekidőlt a falnak.

- Melyik a tiéd? - pillantott fel a madarakra.

Körbenéztem, hamar megláttam Rafaelt az egyik sarokban. Intettem neki, mire körözött egyet felettem és leszállt az ablakra, Sirius mellé.

- Szép - simogatta meg a fejét, mire Rafael hozzábújt. Áruló, üzentem neki a tekintettemmel.

- Hát a tiéd? - kérdeztem, és közben rákötöttem a levelet a baglyom lábára.

- Nekem nincsen.

- Akkor mit csinálsz itt? - vontam össze a szemöldököm.

- Szeretek itt lenni. Jó a kilátás, meg minden.

Nem tudom mennyire volt őszinte, bár titkos randihelynek nem feltétlenül a leghigénikusabb választás. Inkább szó nélkül hagytam, és útjára indítottam Rafaelt. Siriussal együtt néztünk utána. Visszaült az ablakpárkányra, mindkét lábát kilógatva a toronyból. Már indulni készültem, mikor kihúzott a zsebéből egy kis dobozt.

- Felezünk egy csokibékát? - kérdezte Sirius hátrapillantva.

Elgondolkodva néztem rá.