Ez nem te vagy!

🌻7. fejezet🌻

„- Basszus, totál eláztunk. Hülye eső!
- Én élvezem, hogy mindketten nedvesek vagyunk - jelentetti ki könnyedén. "

Az egyórás hajózás végeztével próbáltam nem túl feltűnően Daltont bámulni, amikor elindult zsebre vágott kezekkel a legközelebbi kávézó irányába. Zsani és Patrik előttünk sétált pár méterre, mi Márkkal mögöttük. Kihasználva az alkalmat Márk irányába fordultam, és megfogtam a karját, hogy ne menjen tovább, miközben hozzá beszélek.

- Márk, figyelsz? - kutattam a tekintetét, amit nehezen, de rám emelet. Aprót bólintott válasz képpen. - Én elmegyek, körülnézek. Hátha találok valami szuvenírt Tamiéknak, oké? Te menj csak vissza egész nyugodtan a szállásra Zsaniékkal. Max egy óra, és utánatok megyek.

- Rendben. A telefonod legyen bekapcsolva.

- Sosem kapcsolom ki.

- Akkor másképp mondom - forgatta meg a szemét, mintha szét unná az agyát mellettem. - Ne némítsd le magad.

- Oké - biccentettem, aztán félmosollyal az arcomon intettem egyet Márknak, és megvártam, amíg Zsaniék után indul.

Hogy megint mi baja lehet Márknak...

A kávézóba lépve Dalton egy ablak felőli asztalnál pillantottam meg. Mosolyogva köszöntem a pincéreknek, majd Dalton elé ültem.

A kávézó világos volt, a vidám színek domináltak. A falakat babakék alapon nagy színes pacák díszítették, amik feldobták a hangulatot. Az asztalok egyszerű fából készült, modern stílusúak voltak, akárcsak a székek. Barátságos helynek tűnt.

Dalton velem szemben engem fürkészett, amíg én körbenéztem. Egy másodpercre sem vette le rólam a szemét, a nézésétől pedig fészkelődni kezdtem a helyemen. Perzselt a tekintete.

- Azt hiszem, kezdhetjük a vitát - kulcsolta össze a kezeit az asztalon és sötét szemeivel komolyan nézett rám.

- Vitát? Miről maradtam le? - lepődtem meg egy kissé.

- Nem számít - legyintett a szája sarkában megbújú mosollyal. - Na mesélj, miket tudsz?

- Nem-nem. Először kérdezek, aztán mondom én.

- Legyen.

- Na szóval. Hány évesek voltatok, amikor megismerkedtetek?

- Kicsik voltunk. Én olyan 10 lehettem, és mivel ő egy évvel fiatalabb nálam, így valószínűleg 9 éves volt akkor.

- Hogy ismertétek meg egymást?

- Az anyáink barátnők voltak.

- Milyen volt Petra családi háttere? Voltak anyagi gondjaik, lelki terror otthon, stb?

- Az anyukája konyhatündér volt. Minden héten hozott át nekünk süteményt. Az apja viszont elég fura forma volt. Passzív agresszív, így mondanám.

- Példát tudsz mondani?

- Miért fontos ez? - húzta fel Dalton érdeklődve a szemöldökét.

- Indok lehet a tetteire. Majd mindjárt elmagyarázom.

- Oké..? Például, amikor az én és az ő családja együtt vacsorázott, az apja azzal poénkodott, hogy a lánya egyetemre akar menni, miközben semmi sem lesz belőle. Illetve azt is hozzátette, hogy hozzámegy egy gazdag pasihoz, akárcsak az anyja.

Dalton gyorsan beszélt, hogy minél előbb túl legyünk a kérdéseimen. Csakhogy ezután mégtöbb fogalmazódott meg bennem.

- Tehát az apja rombolta a lány önbecsülését... értem.