Ez nem te vagy!

🌻9. fejezet🌻

Dalton

Kellemetlen érzés kerített maga alá, ahogy faképnél hagytam Korit. Fogalmam sem volt, hogy még mindig neheztel rám azért, amit a múltban követtem el. Persze, tudom, hogy fájt neki, akárcsak nekem, de nem hittem, hogy ekkora nyomot hagyott volna benne. Viszont nem fér a fejembe ez az egész. Milliószor, ugyan szóval nem, de tettekkel bocsánatot kértem. Na meg, nem csak én vagyok hibás. Tény, a csajjal való smárolás az én saram, de Kori is vétett hibákat kapcsulatunk alatt, amik nekem nem estek jól. Nem értem, hogy ezek miért lettek elfeledve... Ő nem kért bocsánatot, én megtettem. Hol az igazság?

A naplementét bámulva sétáltam le a tengerparthoz. Egy rövidnadrág volt rajtam csupán, a nyári, fülledt este miatt nem bírtam volna el több ruhadarabot sehogy sem.

A csillagok követték a lemenő napot. Az eget bámulva ültem le egy napágyra, és a csendet élvezve elmélkedtem. Visszaemlékeztem az időszakra, még középsuliból. Az első vitánk utáni békülésre, mikor tudtam, hol kell keresnem Korit, hogy megbeszéljük a dolgokat. Volt egy közös helyünk, ami csak a miénk volt. Egy park, távol az otthonainktól, az iskolától, az ismerősöktől. Egy hely, ahol csak mi ketten voltunk, és a szerelmünk.

Lassan lehunytam a szemem, és csak erre az emlékre koncentráltam. Újra akartam élni.

Leülök Kori mellé a padra. Megérintem. Meglepetésemre nem húzódik el.

- Haragszol rám? - nézek az arcára, amit annyira nem szeret. Folyton azt mondja, utálja az arcát, a (szerinte) csúnya bőrét. Sosem értettem egyet, a szememben ő gyönyörű. Vonzó a számomra, a belső értékeivel egyetemben.

- Nem tudom, mit érzek, Dalton.

Annyira jó hallani a nevem a szájából!

- Nem akarom, hogy gebasz legyen közöttünk. Főleg ne Misiék miatt.

Összekulcsolom a kezeinket, mire Kori végre a szemembe néz. A tekintete szomorú, ami engem is elszomorít.

- De mi van, ha Misinek igaza van? Talán tényleg nem illünk össze, és...

Kezembe veszem az arcát, mire elnémul. Mélyen a szemébe nézek, halálkomolyan szólalok meg, hogy érezze a szavaim súlyát.

- Az, ha hiszel Misi szavainak, azt jelenti, hogy valamilyen szinten egyet értesz vele. Viszont ez a mi kapcsolatunk. Csak és kizárólag mi döntünk róla, szóval kérlek, nekem mondd el, ha valami megváltozott.

- Igen, hiszek Misi szavainak, mert tényleg nem illünk össze, hiszen mindenki ezt mondogatja! És te jó ég! Annyira gyerekes vagyok, nem kéne ilyeneket mondanom...- halkul el, majd próbál elhúzódni, de nem hagyom.

- Nem vagy gyerekes, az ilyesmit meg kell beszélnünk. Köszönöm, hogy elmondtad - mosolygok rá, hogy tudja, továbbra is komolyan beszélek. - Másrészt meg, mégis ki mondja, hogy nem illünk össze?

- Az egész suli, a barátnőim, a tanárok...

- Számítanak ők, ha te velem vagy boldog, én pedig veled? Szarj le mindenkit, ha itt - érintem meg jobbommal a szívét - úgy érzed, hogy szeretsz. Az ész tévedhet...az érzés soha.

- Dalton, alszol? - rántott vissza a jelenbe egy gyenge, halk hang.

Felkaptam a fejem, és körbenéztem. Halk kuncogás ütötte meg a fülem. Tekintetem lassan megállapodott a mellettem lévő napágyon, és az azon ülő nőn. Kori az.