/Spontán élet, félelmek nélkül/
Mindig a káoszból születik valami
magasabb rendű dolog.
A szanaszét hulló, keringő szilánkokból
épül valami, valami új, valami más,
valami, amit még nem látsz.
Az entrópia a rend lábtörlője.
A rendezetlenség a felsőbb béke záloga. Kupon, amit beválthatsz.
De megváltást nem vásárolhatsz.
Ha vásárra viszed a lelked, mondd,
mi marad neked utána?
És hogy ragasztasz össze valamit,
ami szétesett, anélkül,
hogy kisebbé és formátlanabbá válna?
Ha szétzúzol valamit,
vajon a lényege ugyanaz marad,
csak alakja lesz más és darabja több?
A tükör nem tört szilánkosra,
amikor belenéztem, de azt hiszem,
én igen. Egy vagyok még,
csak egy kicsit sok egy van,
apró darabok közt fekszem,
én vagyok mind, felsértik a bőröm,
de a kicsorgó vérem is én vagyok.
Folyékony halmazállapot.
Egész lényem fluid, csak áramlik,
itt nincs olyan, hogy szilárd,
de ereimben nagyobb viszkozitást
okoz a magas hematokrit.
Súrlódás nélkül nincs ellenállás.
Sebesség nélkül nincs intenzitás.
Halál nélkül nincsen élet.
És mennyire ijesztő az, ha
egyszer csak rádöbbensz,
hogy hosszú éveken át éltél úgy,
hogy halott vagy?
A fájdalom viszont jó,
mert emlékeztet arra, hogy élsz.
Az emberi faj önsorsrontó,
de kiemelkedő tehetséggel
halogatjuk mind a halált.
"Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra", de azért mégsem fekszel
be a koporsóba már most.
Szóval a vízesés azért nem él,
mert nem önös és önző struktúra,
mint az ember. De akár a vízesés,
zuhanás vagy magad is.
▪︎▪︎
hogy mi lenne ez?
egy összehallott, másoktól örökbefogadott félmondatokon, illetve
szabad asszociációkon alapuló kis káoszos semmiség.
YOU ARE READING
Circulus vitiosus
Poetry___ mert ördögi kör ez az életnek nevezett valami, melybe menthetetlenül belekerültem, és csak sodor, sodor magával, amíg el nem érem a halálnak nevezett partot. "Cogito, ergo sum" - gondolkodom, tehát vagyok. de mi van akkor, ha túl sokat gondolkod...
