A Szíved mélyén

Merina 1. Érkezés

Merina képes volt bármire a világon. Édesanyját fiatalon elvesztette, de édesapja felnevelte és tanította. 

8 éves volt mikor megtanulta a harcot és a fegyver használatát. 10 évesen lovagolni tanult. Később mesterséget is eltanulta az apjától. 

- Leányom. Egyetlen kincsem. Most megtanítalak valami olyanra amire nem képesek mások. 
- És mi lenne az? - kérdezte a 12 éves csillogó szemű kislány.
- A varázslás. 

***

A puszta közepén vágtunk át Avicoval. Gyorsan haladtunk ahhoz képest, hogy már hat napja úton voltunk. Persze ez nem zavart. Ekkor pillantottam meg az első falut. 

A faluhoz érve Avico felnyerített. 
- Nyugi, kislány - mondtam miközben leszálltam róla. 

Hajam össze vissza állt. Gyorsan lelapogattam a kezemmel majd begumiztam.
Avicot kikötöttem nem messze a falutól egy fához.

- Siettek vissza -  mondtam miközben össze érintettük a fejünket. 

Az első utcák koszosak és mocskosak voltak. Az emberek szakadt, foltos ruhákban jártak. Egy, egy rendesebb ruhát viselő ember volt csak. Azonnal a nyakláncomhoz nyúltam, mint mindig, ha ideges voltam. A nyakláncot apámtól kaptam a kilencedik születésnapomra. Az utca éles bal kanyart vettet majd éles jobb kanyart. Az utca amire érkeztem tele volt emberekkel. 
Bal oldalt házak voltak jobb oldalt emberek akik árusokkal alkudtak. Az utcán még voltak kicsik, nagyok, közepesek, fiatalok és öregek. 

Mire végre átjutottam a tömegen egy téren találtam magam.

A térről 3 utca nyílt. Egy ahonnan jöttem. A második szembe nyílt. A harmadik jobbra. 
A tér közepén egy szilvafa foglalt helyet. körülötte bokrok. 
Ez lenne falu? 

- Hé, hé hölgyem! Nem akar egy fuvart a városba? - kiáltott rám egy mogorva alak egy koszos lépcsőről. 
- Nem köszönöm. 
- Pedig fél óra múlva indul. Nem akarja látni a várost?
- Nem. De ha már ilyen kedves nem tud egy rövidebb utat a Keleti kapuig?

A férfi vissza kísért a Keleti kapuig miközben egymás mellett lépdeltünk mesélt a panaszairól meg az életről a faluban. 

- Na itt is volnánk - szólt a férfi miközben megállt és rámutatott a kapura ahonnan jöttem. 
- Köszönöm uram. Mikor is indul a városba.
- Miért kérdezi?
- Csak kíváncsiságból - hazudtam. 
- Egy szekér indul a városba a Déli kaputól tíz perc múlva. Amúgy meg nem én megyek csak a cimborám.
- Köszönöm még egyszer a segítségét - szóltam csöndesen majd a markába szórtam négy darab ezüst triviát. 

Mire vissza értem a fához ahol Avicot hagytam addigra eltelhetett néhány perc.
Gyorsan felpattantam a hátára és elindultunk. 
Megkerülve  délfelé a falut eljutottunk egy szoborhoz. 
A szobor IV. Formes Királyt ábrázolta.
A szobor mellett a Déli kapu volt látható.
És akkor eset le.
Ez a falu azért furcsa mert nagy és sokan vannak benne. Fal veszi körül négy kapuval. A Délivel, a Nyugatival, a Keletivel és az Északival. Vagyis ez a falu a városhoz tartozik. Szóval itt élnek a legszegényebbek. 
A kaputól egy út indult egy még szabad szemmel látható dombra ahol egy várfallal körülvett várkastély magasodott. 
Ekkor nevetés hangja ütötte meg a fülemet a kapu felől. Gyorsan hátrébb húzódtam. 
Egy szekér gurult ki az útra a faluból. A szekéren elől egy öreg férfi ült mellette egy kisfiú. Hátul a ponyva alatt férfiak és nők ültek és nagyban mulattak. 
Avicoval néztük amíg el nem tűnek aztán mi is elindultunk az úton. 

Néha lekellet lassítani nehogy meglássanak minket a szekérből. Féltem, hogy ha meglátnak minket azt hiszik valamit csinálni fogunk velük. Pedig nem. Avico bírta de én nagyon sokat unatkoztam. Főleg így, hogy nem vágtatunk. 
Mikor végre megérkeztünk a domb tetejére rögtön szemben a várfal magasodott. Várnunk kellett egy picit, hogy a szekér beérjen a kapun. Aztán már észre vehetnek csak fő az óvatosság. 

A kapu óriási volt. Fekete vasból kovácsolt kapu állt a látogatók szeme előtt. A kapu bal és jobb oldalán egy, egy őr foglalt helyet. A bal oldali szakállas volt. A jobb oldali bajszos. 
- Mit akarsz Filamon Városában? - szólított meg a szakállas.
Kiskorom óta tudom hogyan kell hazudni igazán jól.
- Jaj, tudja a nagynéném aki egyedül lakik itt meg betegedet és a családom közül én jöttem  ápolni - mondtam kissé síros hangon. Szerintem bevették.
A két őr egymásra pillantott. 
- Egye fene bemehetsz - szólalt meg végül pár perc várakozás után a bajszos. 

A város a kapunál is óriásibb volt. Az emberek csak ügy sürögtek, forogtak az utcákon. Itt, ott néhol fel tűnt pár katona akik fel alá keltek, jártak a város utcáin. 
A városon át kelve végre eljutottam a palotáig. 

A palota falai fehér és kék színben pompázott. Volt vagy száz ablaka és tornya. 
A kastély lépcsőin egy kék ruhás fekete hajú lány üldögélt. 

- Szia! - szólítottam meg a lányt miközben leszálltam Avicoról. 
A lány azon nyomban felpattant és közelebb lépet.
- Ki vagy te? - kérdezte. - Ha meg akarsz támadni hívom a katonákat - mondta hűvösen. 
- Dehogy akarlak megtámadni. Egyáltalán mért tenném? A nevem Merina és a királlyal szeretnék beszélni. 
- Azt nem lehet - vágta rá. 
- És mért nem?
- Mert... - nem tudta befejezni a mondatot mert egy nő szólította meg. 
- Tricia! - kiáltotta aztán észre vette a lányt és engem is. 
Lesétált a lépcsőn és a lányt kikerülve elém állt.
- Mit akarsz? - kérdezte.
- A királlyal szeretnék beszélni, asszonyom. 
A nő bólintott, megfordult megfogta a kék ruhás lány kezét.
- Tricia, te is gyere velem - szólt a lányhoz majd intett, hogy kövessem őket.