A Szíved mélyén

Merina 7. Mi van itt?

Végre kijutottam. A folyosó csöndes volt. Sehol senki. Ami jó jel. A folyosó végén jobbra kanyarodtam. Ekkor valaki visszarántott. Egy köpcös férfi állt előttem. Nagy vigyora húzta a száját.
- Na végre, hogy meg vagy! - mondta majd vezetni kezdet. Bal kezét a számra szorította másik kezével lefogott.
Vagy ezer folyosón haladtunk át mikor kiértünk a fő folyosóra. Jobbra pillantottam. Négy ember beszélgetett a folyosó legvégén. Az egyik a herceg volt. 
Ekkor eset le hogy ez a férfi csak is Olvan lehet. 
Mire oda értünk hozzájuk már észre vettek. 
- Nagyon jó Olvan. Szép munka volt - mondta a herceg majd intett Olvannak, hogy elengedhet. 

A könyvtár szobában gyűltünk össze megint, de most öten. Olvan nem jött velünk.
Tricia egy fotelbe, Dailan egy kanapéra ült le. A többiek álltak akárcsak én.
- Szóval... Most mi történik? - kérdezte Tricia. 
- Az van, hogy kell az a... Az a Zene - felelte Dailan.
- Szóval ezzel azt akarod mondani, hogy keressük meg a Zenét? - kérdeztem miközben a körmömmel voltam elfoglalva. 
- Igen! Pontosan! - vágta rá Dailan miközben a szemembe nézett. 
- Mármint mi? - kérdezte Alan. - Mi hatan?
- Felőlem az jön aki akar! -  mondta Dailan. 
- Azt mondod, hogy keressük meg ezt a valakit. Ezt a Zenét neked? És mi miért tennénk ilyet? - kérdeztem.
- Szívességből? - kérdezte aztán látva a mérges arcunkat inkább meggondolta magát. - Jól van kaptok cserébe valamit. De jól ígérjétek meg, hogy nem csaptok be. 
- Mit kapunk cserébe? - kérdezte Alisha. 
- Amit akartok. Persze ne kérjetek nagyon...
- Nagyon sokat? - kérdezte Alan.
- Hát, valami olyasmi. 
- Rendben én benne vagyok - mondta Alan. 
- Alisha?
- Felőlem. 
- Ethan?
- Oké.
- És... Merina?
- Áll az alku. 

Mivel Dailan szeretett volna beszélni az apjával így csak holnap hajnalban indulunk. A könyvtár magas polcai között sétálgattam, amikor hangokat hallottam az egyik polc irányából. Halk léptekkel oda surrantam. A fülemet előhalásztam, hagy halljam mit beszélnek. A szememet pedig villám fókuszba helyeztem. 
   Alan volt ott Alishavál. Valamiről nagyon beszéltek mert nem figyeltek, hogy figyeli őket- e valaki. 
- Alisha! Gondolj bele bármit kérhetünk - mondta Alan miközben a lány karját szorította. 
- Bármit? Mit értesz te ez alatt? - kérdezte a lány.
- Hogy ha vége ennek a kalandnak akkor élhetjük tovább az életünket. 
- Ugye tudod, hogy nem ezért jöttem. Azért indultam el otthonról, hogy... - motyogta a lány a választ, de nem sikerült el csípnem a mondat végét.Bár biztos megrázó lehetett amit mondott,  mert Alan kerek szemekkel bámulta a lányt.  - Aztán találkoztam veled. És eljöttem idáig. Ennyi. De, ha már elvállaltam be is fejezem ezt. 
   Alan ekkor felállt és kiviharzott a könyvtárból, bevágva maga mögött az ajtót. Mit mondhatott Alisha, ha ennyire kiakadt Alan?
Alisha feltápászkodott a fotelből és a kandalló felé sétált. A szememmel követtem a lépéseit. 
Megállt. Ekkor kirobbant az ajtó és Tricia jelent meg lihegve. 
- Menyasszony vagyok! - kiáltotta és oda futott Alishahoz. - Nem örülsz? - karolta át a lányt, aki összehúzta a testét és eltolta Triciát. 
- Veszélyes út lenne egy ilyen lánynak mint te. Ráadásul, ha menyasszony vagy akkor még veszélyesebb lesz. Jobb lesz, ha Ethannel itt maradtok nem igaz? - kérdezte Triciát aki elgondolkozott ezen. 
- De lehet... Szólok Ethannek. Nem láttad véletlenül Merinát? Neki is elakarom újságolni.
- Nem, de most menj! - mondta Alisha aki megvárta, hogy Tricia elrohanjon aztán ő is elment. 
Mi volt ez?