A Szíved mélyén

Ethan 2. Az út

Az én kesze, kusza öcsém Oliver a szüleim szobájának ajtajánál haltagozott. Csillogó barna szemével rám nézett.

- Jaj, Ethan gyere már! Hisz most döntik el, hogy elmehetsz - e - suttogta miközben megragadta az ingemet és lerántott maga mellé.
- Hé! Mit csinálsz? - kérdeztem halkan az öcsémet.
- Nem érdekel téged?
- De, de...
- Hát akkor?

***

Másnap reggel útnak indultam Filamonba egy nagy városba.
A szüleim akik mindig elengedtek bárhová, de amikor megtudták, hogy hová megyek kiakadtak.
Pedig csak Triciához megyek az én szerelmemhez, hogy megkérjem a kezét.

Jonatán az én lovam akit még Odo bácsikától örököltem. Megpaskoltam és át öleltem a nyakát.

Egy erdei úton haladtunk amikor szemben két lovas verekedni kezdtek a lovaikon.
Nem arról voltam híres, hogy szeretem az állatokat, de tény, hogy bírom őket.
Megközelítettük hátulról a két lovat és rá ütöttem mindkettőjük hátsójára. Mindkét ló felágaskodott és a tulajdonosaik akik egyáltalán nem figyeltek leestek róluk.
Megszorítottam a kantárt és jobbra vágtatva az erdőben folytattuk az utat mielőtt észre vettek volna minket.

Este felé a poros út mellett egy fogadó álldogált egy magában. Az ablakokon át ütött a fény. Nevetés hangja szűrődött ki. A fogadó mellett egy istálló volt.
Gyorsan kikötöttem Jonatánt és elindultam a bejárat felé.

Bent férfiak ittak és nevetek vagy éppen ettek. Három nő a tánc parketten foglaltak helyett és ropták a táncot. A táncparkett balra volt a pult jobbra. A pult mögött egy ajtó volt amin ez állt:
Konyha
A konyha mellett egy lépcső vezettet az emeletre.
- Mit adhatok? - kérdezte a mogorva kocsmáros miközben egy poharat törölgetett egy koszos ronggyal.
- Ételt, italt és valamit a lovamnak is.
Pár perc várakozás után a kocsmáros vissza tért egy adag zabkásával és egy száraz kenyérrel. Hozzá egy kupa bort hozott.
- A lovadat a szürkét most eteti a fiam - bökte ki a büdös száján keresztül.
- Köszönöm!
Az egyetlen asztal ami nem volt tele legmesszebb volt a pulttól.
Három férfi és egy öregember ültek az asztalnál.
Leültem melléjük és enni kezdtem.
Mikor végeztem feléjük pillantottam.
Valami fontosról beszélhetek mert egymáshoz jó közel hajolva suttogtak.
Aztán észre vették, hogy nézzem őket és felém fordultak.
- Mit akarsz? - kérdezte az öreg.
- Én ugyan semmit - válaszoltam az öreg kérdésére.
- Persze és aztán higgyünk is neki - szólalt meg az egyik.
- Tényleg, én nem akarok semmit tőletek - mondtam, de nem érdekelte őket.
A másikuk felállt ás rám villantotta kék szemét.
- Hazug! Kémkedsz igaz? - bömbölte miközben felemelte öklét, hogy megüssön.
- Állj! - kiáltotta egy lány hang.
Jobbra fordultam és egy barna hajú lány állt a lépcsőn.
- Ebben a fogadóban nem lesz verekedés vagy tűnés - kiabálta körbe forogva, hogy mindenki hallja. - Te! - mutatott az öregre. - Nem lesztek elszállásolva ha verekedtek. Ez szabály - mondta a lány majd megfordult és felment a lépcsőn.