A Szíved mélyén

Ethan 6. Egy rossz nap

Amikor megérkeztem át adtam a lovamat egy istállós fiúnak majd szaladtam, hogy megkeressem Triciát. 
Tricia szobájához érve berontottam. 
Tricia az ágyon ült és nagyon megijedt amikor meglátott. 
- Ethan szokj le erről! - kérte majd felállt és megölelt. 
Egymás ölelkezésébe belefeledkezve nem vettük észre, hogy minket bámulnak. 
- Khmm... - köhintett valaki mire mindketten szétrebbentünk a mostanra már csókolózásunk és ölelkezésünkből. 
- Oh Fiona! - rikkantotta Tricia!
- Bocsánat, hogy megzavarom a..Khmm... dolgotokat, de...A király ébren van.

A királyi lakosztálynál ott volt Dailan, két szolgáló lány, egy orvos és egy férfi. 
- Apám! - kiáltotta Tricia és oda szaladt apjához.
- Lányom! 
Miután ez megvolt nem volt más hátra minthogy a király elé lépjek. 
- Királyom én szeretnék valamit öntől, de előtte a lányát kérdezném meg - szóltam a királyhoz majd meghajoltam és Triciához fordultam. 
- Tricia hozzám jönnél? 


Tricia a szája elé kapta a kezét és sírni kezdet. Majd zokogva kirohant a szobából. 
A király aki halványan jobban lett, de azért jobban nézet ki felemelte a kezét és intett nekem, hogy menjek oda hozzá.

- A lányom vad szellemű kedves fiatalember.
- De, hát hova ment a drágaságom?
- El... Át kell gondolnia és... Az anyához ment. 
- De ő megha... Bocsánat felség.
- Ugyan, Eta már nem él. De a szívünkben van. 
- Felség utána mehetek? - kérdeztem.
A király csak bólintott majd a visszahanyatlott a párnára.

A királyi domboldalra temették a sírokat. Ide temették el a király feleségét is. 
Tricia az egyik sír előtt ült és sírdogált. 
Közelebb léptem hozzá.
- Mit akarsz? - kérdezte hűvösen.  
- Tricia...
- Tudod az én anyámat 23 évesen kérté...
Ekkor két ló ügetett el mellettünk.  
- Hé! - kiáltotta nekik Tricia!
Végre észre vettek bennünket és közelebb jöttek.
- Mit kerestek a temetőben? Tolvajok vagytok? Vagy netán...
- Fogd be kislány!
Erre Tricia felpattant, de megállítottam. 
- Tudod kivel beszél te? - kérdeztem a lovast.
- Várjunk csak... Ezért ilyen ismerős a hely. Ez a királyi domb temető. Nem igaz?
- Alan? - kérdezte Tricia.
- Igen, Alan vagyok te meg Dailannek a húga igaz?
- Hát meg se ismertél? 
- Te se - felelte Alan majd leugrott a lóról. 
- Dailanhez jöttem. Ő meg Alisha! 
- Sziasztok! - szólalt meg végre a másik lovas.
- Alishával út közben találkoztunk. 
- Igen. Előszór fegyvert fogtunk egymásra - mondta nevetve a lány. 
- Szerintem jobb lenne ha bemennénk - mondtam majd intettem nekik, hogy menjünk.
Miközben befelé haladtunk Alan meg Alisha meséltek az útjukról. Én voltam legelől. Utánam ők sétáltak hárman. Velem nem is foglalkoztak. Megnéztem Tricia arcát. Nevetett.. Semmi jele annak, hogy az előbb a kezét akartam...

- Na és te Ethan? - kérdezte tőlem Alan.
- Tessék?
- Tricia Ethan mindig is ilyen volt?
- Igen - nevetett Tricia majd bele nézet a szemembe... és ekkor orra estem. 

Beérve a kastélyba most már lovak nélkül és vérző orral elindultunk a folyosón. 
Ekkor Dailan jött velünk szembe. 
- Ti meg?
- Hát nem ismered meg a legjobb barátodat? - kérdezte Alan mosolyogva.
Én addig leültem a földre. 
Míg elmesélték, hogy milyen volt az út, addig a vérzés elmúlt. 
- Az apánk vissza aludt - szólalt meg most Dailan a húgához címezve. - De holnap beszélek vele.
Aztán Dailan felém fordult.
- Azért szép próbálkozás volt! - azzal sarkon fordult és Alannel elmentek. 
Alisha, Tricia és én maradtunk.