7 rész

1.3K 44 0
                                    

Lando Norris szemszöge:

Fogalma sincs ennek a lánynak mennyire szeretem, mennyire becsülöm és tisztelem. Amin végig ment miattam mert egy fasz voltam, és tegnap este táncoltam vele az esőben, azt hiszem ennél szebb dolog még nem történt az életembe. Álltunk egymás előtt táncoltunk zuhogótt ránk eső és a pillanatnak éltünk, egyszerűen csodálatosan érzés volt a kezem közei közt tartani Mrs.Norrist, bár ő ezt még nem tudja..Itt fekszünk együtt az ágyban a pólója felvan neki csúszva érzem hogy kezd szűkös lenni az alsó nadrágom, de még is melegség tölt el hogy rajtam fekszik és szuszog rajtam. Borzasztóan szerencsésnek érzem magam, és nem tudja hogy holnap után jön velem Monacoba, majd együtt meglátogatjuk a szüleimet, anyukám nagyon szerette Rileyt egyszerűen imádta bár meg is értem miért. Hajnali 1 van és még mindig a lányt nézem, olyan boldog vagyok, remélem majd egy idő után megkérhetem hogy legyen a barátnőm és a feleségem. Bele se merek gondolni mi lesz ha egyszer nem úgy alakul köztünk, mindennek vége lesz. Nem lesz így! Nem leszek negatív,egész eddig gyűlölt pedig próbáltam vele kedves lenni. Most egy kicsit olvasok a ciccek közt de érzem hogy le ragad már a szemem emlékszem hogy még annyit eltudtam olvasni a cikkből hogy jön az új filmje...és képszakadás.
Riyel Hamilton szemszöge

Este miután haza értünk hamar elnyomott az álom, nem is emlékszem utoljára mikor éreztem magam ennyire felszabadultnak. Éjszaka Landon aludtam el de megállapítottam hogy túl csontos, már már szabályosan kemény, reggel kicsit kócosan ébredtem de kipihentnek éreztem magam. Miután rá eszméltem hogy Landon aludtam el hallgattam a szívdobogását, mintha muzsika lenne, jó érzés fogott el. Rá néztem és abban a pillanatban úgy éreztem mintha felhők fölött lebegnék, jó érzés volt rá nézni, folyt a nyála bár ez pont vicces volt a szemüvege teljesen ferde volt és ilyenkor egy angyalnak tűnik nem pedig egy ördögnek. Nem tudtam hány óra lehetett de megnézni se tudtam mert Lando nagyon erősen tartott, óvatosan megpróbáltam kimászni de lehetetlen volt. Így hát neki álltam ébreszgetni
-Életem jó reggelt-simogattam meg a baba arcát majd tűrtam bele a hajába
-hmmm...-hatás szünet-Szerelmem édesem máskor is kelthetnél így-mondta reggeli rekettes hangján majd megcsokolt, éreztem hogy büdös a szája de hát így kell szeretni egy majmot. Szándékosan nem viszonoztam neki hogy huzzam az ágyat
-Most miért nem csókolsz vissza?
-csak
-Ez nem válasz
-Érd be ennyivel Norris
-Büdös a szám?-kérdezte majd megrántottam a vállam és már futott is a fürdőbe fogat mosni, legalább 5 percig mosta a fogát de szerintem az egész száját kimosta. Majd futott vissza és rám ugrott,azt hittem eltört az összes csontom de egy tuti megroppant.
-Na és most csókolj meg asszony
-Milyen asszony?
-Hat az én asszonyom, te vagy Mrs.Norris
-Az kellene még nekem
-Egyszer úgy is a feleségem leszel ha tetszik...hanem!
-Majd meglátjuk kedves Mr.Norris
-Majd meg,de most azonnal csókolj visssza-állt neki hisztizni, erre fordítottam a helyzetünkön és én voltam felül a csípőjén ültem, ha már húzom az agyát rendesen húzzam. Talán egy picit mozgott a csípőm de határozottan az arca felé közeledtem. Láttam az arcán hogy kilódik és már nem bírja sokáig. Ebben pillanatban magához húzott és szenvedélyes megcsokolt, szinte már akaratosan.
-Még egyszer ne merj ilyet csinálni, már szenvedtem miattad- mondta a számra és már hajolt is újra hozzám. Hirtelen mozdulattal maga alá rakott és főlém kerekedett. A szemével már rég megdugott, a számról át tért a nyakamra és egy jóleső sóhaj jött ki a számon..
-Bocsi Életem, legközelebb folytatjuk-mondtam és kibújtam alóla és ringatózva mentem be a fürdőbe
-Legközelebb nem úszód meg!-kiabálta nekem vissza de hallottam hogy közben mosolyog.

Ha tetszett ez a rész írj kommentet hogy legyen folytatás vagy dobj egy csillagot. Köszönöm azoknak akik olvassák ezt a kis történetemet

Loved again-Lando Norris [Befejezett]Where stories live. Discover now