12 rész

1.1K 38 2
                                    

A héten van a Brit nagydíj szóval utazunk, Landonak is hazai futam és nekünk Hamiltonoknak is. Már induláskor össze vesztünk mert én szerettem volna egyszer vezetni és nem vezetek rosszul. Lando út közben próbálta oldani de nem sikerült neki amúgy is rosszul ébredtem nem kell nekem az hogy most ő is idegesítsen. Szóval az út amit a kocsiban töltöttünk feszült volt. Mikor a repülőben voltunk, akkor se volt jó a hangulat mit nem ért azon hogy ne piszkáljon ilyenkor? Fogdos, simogat piszkál rám hajtja a fejét. Aranyos meg minden de ideges vagyok szar kedvem van hazai verseny ne baszogasson. Már reggel írtam Lewisnek kérjenek nekem szobát hozzájuk nem érdekel mennyire sérdődik be Lando kicsit nekem is kell egyedül lennem. Nem mondtam el neki hisz így is tudom hogy még jobban balhét fog csapni de tudom hogy mások előtt nem fog ordíbálni. Meg érkeztünk és nagy szemekkel nézett rám mikor az én kezembe is nyomtak egy kulcsot és nem az ő szintjén van és más a szoba számom
-Te most komolyan másik szobát érté?!
-Miért is? Én Mercedes vagyok a saját csapatommal kell lennem és tudod neha nekem is jár ennyi
-Jajj neked is jár ennyi a napokban más nem csináltam megbasztalak és a kurva hisztieidet hallgattam. Hogy lehettem akkora hülye hogy egy hisztis semmirekellő ribancal össze jövök-mondta nekem pedig könny gyűlt össze a szemembe
-Ne ne kérlek nem gondoltam komolyan ne haragudj
-Ezt elbasztad Norris
-Nee csak így ne hívj ez sose jelent jót
-Most se fog. Menny szépen a dolgodra és keress magad akkor valami másik ribancot te gyökér-majd ezzel a lendülettel pofon is vágtam majd ott hagytam. Hallottam ahogy a nevem kiabálja és jön utánnam de nem érdekelt velem nem fog így beszélni. Szabályosan futottam a szobámba. Lewis nem jött át hisz tuti ha csapkodom és saját szobát kérek akkor simán lehetnék egy sorozatgyilkos. Majd folyamatos kopogást hallok
-Riyel itt vagy? Russell vagyok-hallottam meg azt a hangot amit hiányoltam. Russell tényleg elég rég óta szoros barátságot ápolunk. Mentem és ki nyitottam neki az ajtót és 5 doboz fagyival állt a kezében. Meg tudta mi történt...
-Na gyere csajszi nézünk egy jó kis sorozatot
-Akkor egy fasz görény-kezdtem el sírni a vállán-képes azt mondani rám hogy hisztis ribanc. Pedig nem vagyok az és szerintem az elmúlt napokban nem is hisztiztem meg hogy volt szexuális élményünk és ezt mindenki előtt hangosan mondta. Egyrészt le járatott másrészt felől meg mit tettem ellene hogy ezt kapom?-kezdtem el még jobban sírni.
-Szívem ne is foglalkozz vele, nem ér annyit ez a pöcs. - mondta George majd be kapcsolt valami random sorozatot amit egyikünk se látott és elkezduk a szereplőket elemezni ki mit játszik hogyan és milyen pocsékan. Lando folyamatosan irogatott, hívott és minden mondón elérni de megfogtam és le némítottam minden hol volt. Most George voltam ami sokat segített olyan volt mint egy legjobb barátnő. Együtt vettünk ruhát simán össze öltöztünk és ha baj volt mindig ott voltunk a másiknak és ez így is marad. Tudtam hogy holnap már kezdődnek a kocsi beállítások egy két edzés amire nem vagyok hivatalos szóval mehetek vásárolni körbe nézni meglátogatni a családomat. Lesz egy kis én idő, lehet viszem ezt a két idióta Mercedes fiú is. Bár ők már a családom. Landoba meg iszonyúan csalódtam, azt hittem a szerelmünk már nem tini szerelem ami jön megy meg néha néha fel lángol hanem tudunk komolyan tervezni hát nem így lett. Nem tudom mit hoz a jövő mi jön velem de azt tudom hogy holnap rendbe szedem magam.

Lando Norris szemszöge

Borzasztóan elbasztam az egész kapcsolatomat, konkrétan szakított velem. Bár meg is értem, azóta fáj az arcom jobb fele. Carlos is borzasztóan le szidott hogy hogy lehettem ennyire hülye hogy ilyet vágok a fejéhez, azt mondta iszonyúan gyerekes vagyok majd miután ki oktatott próbált vigasztalni hogy majd rendbe jövünk megbeszéljük. De hát ha nem veszi fel nem ír vissza. Fogta és le tiltott messengeren, miért ignorál? Láttam a történetébe hogy azzal a hülye Russellel lóg. Értem hogy legjobb barátok de miatta jól érzi most magát én meg itt szenvedek. Jó tudom én basztam el de könyörgöm, mit tegyek? Remélem holnap jön ki a pályára és ott úgy se tud nagyon kerülni szóval el terveztem mit fogok csinálni. Beszéltem is Zakkal hogy nekik mint mérnököknek ott kell e lenniük. De rögtön le is törte a hangulatom miután közölte velem hogy nem hisz nekik ez úgy mond egy szabad nap. Király.... egész este ezen agyaltam de közben elnyomott az álom. Egyedül éreztem magam hisz nem volt kit át ölelni aki szuszog mellettem. Rá jöttem mennyit nekem jelent ő igazán..

Ha tetszett ez a rész írj egy kommentet vagy használd a kis cuki csillagot💗🤭 Szerinted mi lesz Lando és Riyel között?

Loved again-Lando Norris [Befejezett]Where stories live. Discover now