Happy end?

11. fejezet

Natalie Torres szemszöge:

Két nap telt el, azóta, hogy nála aludtam. Megint eltűnt. Mintha, sose létezett volna. De tényleg. Nicoleal még mindig ugyan az a helyzet, mint mindig. Távolságtartó. Mármint, beszélünk, csak nem olyan sokat, mint régebben. De gondolom, kell neki egy kis tér. Hisz nem csak én vagyok neki, vannak hobbijai meg munkája is van, és ugye még a suli.

Én nem értek semmit. Miért én? Miért tűnt el? Lehet csak be képzeltem, és közben nem is létezett soha?

A kanapé előtt törökülésben, írom a házijaimat. A tv is megy, én nem tudok úgy tanulni, hogy közben ne menjen semmi. Híradó megy, ahogy hallom. De hirtelen el halkul mind a kettő ember, akik beszéltek. Mi történik?

-Kedves hölgyeim és uraim! Nem tudjuk mi volt ez. De, addig míg ki nem derítjük. Mindenki zárkózzon be! De főképpen az a lány, akiről szólt!- És vége. Mi a fene volt ez? Milyen lány? Túl sok kérdés, de egyikre se kapok választ. És megszólal a csengőhangom. Megkeresem, és szólok Sirinek, hogy vegye fel.

-Halló? Ki az?-Általában, Nicole és anyum szokott hívni. Ritka ha apum hív, vagy valaki más.

-Kislányom! Elmegyek San Diegoba, és haza hozlak! Mert láttam a híradót, amit neked szántak. Vagyis remélem nem. De addig is, haza költözöl! 1 óra múlva ott vagyok érted, pakolj össze!-Apám az, és csomó infót tudatt velem. Várjunk csak. Rólam szólna az amit előbb hallottam? Sok lány van, itt San Diegoba. Nem hiszem, hogy pont én lennék.

Fél órája felhívtam Nicolet, hogy tudna segíteni, meg, hogy nem zavarom e. Ő persze azonnal sietett haza, hogy segítsen. Imádom őt. És amióta itthon van, pakolunk be a bőröndbe. Ő még nem látta a híradót, így ő nem tudja miért kell haza rohannom. Tőlem meg hiába kérdezi, mikor én csak hallottam, és azon kívül semmi más. Persze elmondtam, amit mondott a csajszi -ha egyáltalán az volt- ő is úgy gondolta, hogy apukám túl reagálja.

-Apád a veronai rendőrfőnök, persze, hogy mindent túl reagál, Natalie. Ne kérd tőle az ellentétét. Mert úgyse fogja be tartani. Ő sokkal több mindent látott és lát, mint te! A munkája is mutatott sok mindent. Ő csak megakar védeni. Hisz te vagy az egyetlen gyereke. És még lány is vagy. És tudjuk, hogy az apukák jobban védik a lányukat, mint a fijukat. Ezt próbáld megérteni.

-Én értem Nissy, vagyis próbálom. De attól még, nem muszáj haza küldeni. Vegyen fel nekem testőrt, mint a könyvekben.

-Jaj Nati. Imádom, hogy ennyire jó fantáziád van. Lehetnél író, biztosan sikeres lennél benne. Apukád szívesen venne fel testőrt, de két ok miatt nem fog. Egy, mert drága a testőr. Kettő, túl makacs ahhoz, hogy más vigyázzon rád, tudod, hogy mindig ő szerette megoldani a te ügyeidet is. A makacsságot tőle örökölted.-Nevetett fel Nissy. Végülis, igaz.-Milyen jó, lenne egy testőr. Azok olyan izmosak, meg piszok jók az ágyban.

-Tapasztalat?-Kérdezem nevetve.

-Tapasztalat, de sajnos, fontosabb volt neki a munkája, mint én.-Érzem, hogy, Nissy szomorú lett.

-Na, és Marcussal, megvagytok?-Gyorsan tereltem a témát.

-Oh, igen. Csak mostanában sok a dolga a maf... csak sok a dolga.-Mi az a maf? Rá kérdezek vagy, inkább ne? Biztosan elmondja, majd ha akarja.

-Értem, örülök nektek. Nem annyira ismerem, őt. De biztosan, boldoggá tesz téged.-Mosolygok.

-Igen. Boldogok vagyunk. Úgy érzem, ő az igazi. És most tuti, nem tévedek.-Nevet, legalább már nem szomorú.

-Azt elhiszem, ha mégse. Hívj fel, és el ássom.-Mosolygok. Életembe először, mondtam ilyet. Mi van velem? Nem szoktam, ilyeneket mondani!

-Hogy micsoda? Jól vagy? Lehet rosszul hallottam. Tutira. Te nem szoktál, ilyeneket mondani, Natalie!