Cowboy a láthatáron

1. Fejezet

Nincs is jobb dolog annál, mikor a szüleid úgy döntenek, hogy már pedig családostul elutaztok a nagyszülőkhöz hetekre egy kicseszett tanyára, mert kezd elegük lenni a városi nyüzsgésből.

Vicceltem, ennél körülbelül minden jobb.

Nem elég, hogy egy tanyára készülünk, ahol konkrétan semmit nem tud csinálni az ember, ráadásul az internet is szar lesz, hetekig látni sem fogom a barátaim, és még a pasimat sem. Hát milyen tinédzser vagyok, ha nem bulizok, plázázok, és csavargok a barátaimmal? Kinek van szüksége pihire, mikor a városnál jobb dolog nincsen? Egyáltalán nem vagyok kiváncsi arra a sok hülye állatra, mint például a lovak, kismalacok, macskák, sőt, az utóbbira allergiás is vagyok! Egyedül Rex az akit elviselek, a kis labrador, aki végülis már nem is olyan kicsi, mert hát akkor született, mint jómagam. Tehát tizenhét kerek esztendeje. Kutya években az már igen szép kornak számít.

– Melody! – dörömbölt az ajtómon Christopher, a drágalátos bátyám. – Készen vagy már? Csak rád várunk, primadonna!

– Megyek már, seggarc! – fújtattam, aztán levettem ágyamról a bőröndömet, feltoltam fejem tetejére a napszemüvegem, egy utolsó pillantást vetettem magamra a tükörben, hogy biztosra menjek, a szőke hajam ugyan úgy áll, mint az elkészítésekor, aztán ajtót nyitottam, és elsétáltam Chris mellett, mintha ott sem volna.

– Segíteni akartam levinni a fél gardróbod, de úgy látszik nincs rám szükség – vont vállat, majd lekocogott mellettem a lépcsőn, szinte fellökve engem.

– Igazad van, lökj csak fel! – fintorogtam, aztán komótosan lesétáltam a lépcsőn, majd ki az ajtón ami előtt apa állt, kezében a ház kulcsával.

– Csak kész lettél végre! – zárta be mögöttem az ajtót, aztán kivette a kezemből a bőröndöt.

– Lány vagyok, te ezt nem érted apa – hagytam rá a dolgot. Férfi, mégis mit várok tőle? Nem tudják milyen az, mikor el kell döntened melyik ruhákat vidd magaddal, kellenek még tartalékok is, na meg a tartalék tartaléka is nagyon fontos, ha esetleg történne valami.

– Én is nőből vagyok, mégsem értem, hogy mi tartott ennyi ideig – nevetett anya, majd becsukta az autó ajtaját.

– Nem is tartott sokáig – fordultam Chris felé széttárt karokkal, majd gyorsan kék szemeim elé helyeztem napszemcsim, mert tűzött a Nap.

– Két teljes órát vártunk – jelentette ki, közben szépen artikulált, majd miután csak szótlanul néztem rá megrázta a fejét, és kinyitotta nekem a hátsó ajtót. – Szállj be, a nagyiék így is úgy tudják, hogy kilencre ott vagyunk!

– És mennyi az idő? – tipegtem az ajtóhoz.

– Fél tizenegy – röhögött a bátyám, majd miután én már az autóban ültem ő is behuppant, és rá pár percre indultunk is.

Fülesemet bedugtam, hogy teljesen kizárjam a körülöttem levő hangzavart, majd írtam Tylernek, a pasimnak, mert a nagyiéknál nagyjából olyan az internet, mint az idegrendszerem. Baromi gyenge! Viszont Tyler nem válaszolt, így idegesen kopogtattam telefonom képernyőjén fehér körmeimmel, közben az ablakon kifelé bámulva gondolkodtam. Tyler napok óta furcsán viselkedik, flegma, és órákba telik mire válaszol nekem. Sosem csinálta ezt, tehát meglehetősen bosszant, hogy nem tudom mi baja van. Mindent meg tudtunk beszélni, bár elég sokszor veszekedtünk, végülis mindig kibékültünk. Én azt hittem, hogy jók vagyunk, de úgy tűnik, neki valami mégsem passzol.

– Mel! – bökdöste a vállamat Chris, én pedig érdeklődve fordultam felé. – Na végre, süket!

– Anyád – vágtam rá csípőből, mire anya gyilkos pillantással fordult hátra, és egyenesen a szemeimbe nézett. – Akarom mondani, nem vagyok süket.