Cowboy a láthatáron

3. Fejezet

A harmadik nap reggelén valahogy később keltem, mint általában szoktam, ezzel elszúrva az egész napom.

Össze-vissza kapkodtam, a hajamat vagy százszor újrakötöttem, de sosem sikerült normálisan, ezért idegesen a földhöz vágtam a fésűt, és kócosan ledobtam magam az ágyamra, majd dühös tükörképemet bámultam. Nagy táskák a szemeim alatt, elmosódott smink, kócos szőke haj.

– Semmi baj Melody, minden a legnagyobb rendben van! Csak később keltél fel, a hajad szar, egész éjjel sírtál, amiért Tyler nem képes veled normálisan kommunikálni, emiatt pedig a sminked is el van kenődve, mert már arra sem volt erőd, hogy lemosd – beszéltem saját tükörképemhez. – De minden a legnagyobb rendben van!

Nekiláttam újra a hajamnak, kicsit nyugodtabban, hátha így már sikerül puklimentesre fésülni, hogy normális copfom lehessen. Hát, nem sikerült. Feladtam, simán kifésültem és hagytam, hogy a vállamra omoljon a majd' negyven fokban. Tényleg nagyon meleg volt, a redőnyt direkt nem húztam fel, csak kinyitottam kicsit az ablakot, hogy legyen bent levegő, de komolyan, meg lehetett sülni. Esküszöm, a mai időjárás felért egy szaunával is. Egy kis cső top volt rajtam, meg egy rövidnadrág, de úgy csurgott a homlokomon a víz, mint aki minimum eszkimónak öltözött.

Miután végre rendbe szedtem magamat, kiléptem az ajtón. Velem egy időben pedig az egyik fiatal szoba lány, mögötte pedig a bátyám büszke mosollyal, egy szál alsónadrágban.

– Chris! Fúj! Jesszus! – mondtam nagy fintorral, miközben szemet takargattam. – Te jó ég Chris, három napja vagyunk itt! Jesszus, vegyél már fel egy kicseszett nadrágot, te degenerált pulyka!

– Nyugodj már le – röhögött, majd becsapta maga előtt az ajtót.

Christopher a vidéki levegő ellenére is ugyan az a hülye maradt, aki mindig is volt. Ő nem vágyott kapcsolatra, inkább voltak ilyen futó kalandjai, mint mondjuk ez a lány. El volt barátnő nélkül, sosem gondolkozott azon, hogy esetleg komolyabbra vágyna. Chris erről volt híres a gimiben is, és miatta az elsős évem kész pokol volt. Minden második lány engem környékezett meg, hogy "jaj legyünk barátok!". Mint kiderült, csak Chris közelébe akartak férkőzni, mindezt rajtam keresztül. Eleinte nagyon bántott a dolog, így nem igazán voltak barátaim, mert féltem, ha nem jön össze nekik legalább egy csók a bátyámmal, megint eldobnak, mint egy használt zsepit. Aztán jött Anne, akit a bátyám egyáltalán nem érdekelt, sőt, gyűlölik egymást. Mások ebben az esetben mind azon volnának, hogy jóba legyenek, de én pont az ellenkezőjét akartam. Hogy ki nem állhassák egymást. Így Anne biztosra velem maradt volna. Szóval igen, azt hiszem nála jobb barátnőt nem igazán találok magamnak. De nem is akarok. Nekem Anne a legeslegjobb dolog az életemben. – persze a családom után.

A konyhából mennyei illatok áradtak, ezt már akkor megéreztem, mikor elindultam le a lépcsőn. Közben minden erőmmel azon voltam, hogy elfelejtsem a látványt, ahogy a bátyám alsónadrágban elégedett vigyorral áll az ajtóban, és végignézi ahogyan a szoba lány távozik, kezében cipőjével és kötényével. Nem mintha nem szoktam volna hozzá az évek során, hogy naponta különböző lányok settenkednek ki Chris szobájából. Na de azért van különbség! Azokat a lányokat több éve ismeri, míg ezt mindössze három napja, és egyáltalán nem mondanám, hogy ezalatt sikerült is megismernie. Mármint, bizonyos értelmében eléggé megismerte...

– Jó reggelt! – köszönt nagy vigyorral anya, miközben kontyát igazgatta. – Már kezdtem aggódni, sosem kelsz ilyen későn.

– Ne is mondd! – vonszoltam le magam a lépcsőn, aztán leültem a szabad székre, aztán körbe fordultam. – A nagyiék?

– Bementek a városba, a piacon elvileg nagyon finom dinnye és kukorica kapható – válaszolt apa, aki kávéját próbálta inni, de az arckifejezéséből ítélve még igencsak forró volt.