Cowboy a láthatáron

2. Fejezet

Arra ébredtem, hogy valami kakas kukorékol. Vagy talán éppen fuldoklik? Erre még nem jöttem rá.

Mindenesetre, kimásztam az ágyból, felöltöztem, feldobtam egy kis sminket, pár percig bizonytalanul néztem magam a tükörben, aztán lementem reggelizni. Mindig is korán kelős típus voltam, és ezen a vidéki levegő sem változtatott. Minden egyes nap legkésőbb hétkor felkeltem, pont mint ma. Egyelőre mindenki más aludt, tehát nyugodtan meg tudtam reggelizni, közben a galériámat lapozgattam, és Tylerrel közös képeket nézegettem. Azóta sem tudtam megnézni, hogy válaszolt-e, hívni meg nem akarom, mert külön megkért rá, hogy az edzései miatt ne hívjam, mert megzavarom. Azt is mondta, majd hív ő. Na, azóta se keresett. Ezután jött néhány kép a legjobb barátnőmmel,Anne-el. Egészen kicsi korunk óta ismerjük egymást, és elválaszthatatlanok vagyunk. Szinte mindent együtt csinálunk, és mindent meg tudunk beszélni. Azt hiszem, nála jobbat senki sem kívánhat. Sosem tudna csalódást okozni nekem. Ahogy Tyler sem, kivéve ezt, hogy semmit sem hallok felőle. Apropó, Anne sem keresett mostanában.

– Reggelt! – lépett be az ajtón Cameron, egy lenge ingben és egy farmerben. – Tudod mit, mégsem – rázta fejét mikor meglátta, hogy csak én vagyok jelen.

– Ew, te –fintorogtam.

Figyelmen kívül hagyva undorom a konyhába sétált, ami mindössze pár lépésre volt a kanapétól amin épp ültem, mert a nappali és a konyha egybe van nyitva. A vizemet kortyolgatva figyeltem, hogy mégis mit csinál, aztán mikor rájöttem, hogy csak kávét, folytattam a képek nézegetését. Hirtelen honvágyam lett, a sok emlék láttán, amitől a gyomrom apróra zsugorodott, így inkább feladtam, és lezártam a telefonom.

– Miért vagy fent ilyen korán? – kérdezte, amitől szerintem nem csak én, de még ő maga is meglepődött.

– Miért beszélsz hozzám? – kérdeztem vissza fújtatva, aztán felé pillantottam. A konyhaszekrénynek dőlve kortyolgatta kávéját, közben engem figyelt. – Nincs mivel befogd a szádat? – mondtam a poharamat kocogtatva, jelezve, hogy a kávéra gondolok mielőtt még félreért ez a hülye.

– Gondoltam beszélgetek, de úgy tűnik nem vagy társasági lény – túrt hajába, ami ennek ellenére is göndören hullott homlokába.

– Mégis mi bajod van velem? – tártam szét karjaimat értetlenül, Cameron pedig csak felhorkant.

– Mondd, meddig érsz rá? – kérdezte elgondolkodva.

Nagyokat pislogva néztem rá.

– Miért?

– Hát mert akkor sorolom, hogy mi minden bajom van veled – emlékeztetett az előbbi kérdésemre.

– Bunkó pöcs!

– Rinyagép – vágta rá csípőből, aztán tekintete a lépcsőre vándorolt.

Christopher szaladt le, majd Cameron elé lépett, és lepacsizott vele, aztán töltött magának kávét, és megállt a másik srác mellett. Álmos tekintettel nézett körbe, mintha csak azon gondolkodna, hol is van jelenleg, aztán mikor meglátott, intett egyet.

– Te itt sem alszol hétnél tovább?

– Nem – válaszoltam röviden. – Fontos, hogy betartsam a napirendem, különben...

– Netán gonosz boszorkává válsz? – vágott közbe teljesen komoly tekintettel Cameron, Chris pedig hangosan röhögött mellette. – Mert asszem akkor már elkezdted az átalakulást!

– Neked muszáj mindenbe beleszólni? Idd már azt a szart! – mutattam a kezében levő bögrére, mire csak elégedett vigyorral kortyolt egy újat.