Szitterkedj

13. Fejezet

Elaludtam. Maximalista vagyok, nem szeretek késni, mindenből a legjobbat szeretném kihozni, erre elalszok. És mindezért csak magamat hibáztathatom, mert éjjel háromig sorozatoztam. Dehát mi mást tehettem volna, ha minden egyes résznek olyan vége lett, hogy muszáj volt tovább nézzem? Aztán végülis megnéztem két évadot... de ez nem olyan lényeges információ. Mindegy, amint megláttam, hogy már kilenc óra van konkrétan kiugrottam az ágyból, a szekrényből kikaptam a legelső dolgot ami a kezembe akadt, - ez történetesen egy fekete testhez simuló ruha volt, ami csupán a combom közepéig ért. Nem épp alkalmas a feladatomra, de siettem, van ilyen - a hajamat csak átfésültem, így az kissé hullámosan hullott vállamra. Nincs időm még nekiállni kivasalni. Ezután belebújtam cipőmbe, és elhagytam a házat.

Imádkoztam, hogy Roberta és Bob lehetőleg ne rúgjanak ki, amiért ma késve érkezem. Talán már otthon sincsenek. Lehet, hogy miattam nem tudtak bemenni dolgozni? De miért nem kerestek, hogy merre vagyok? Vagy talán az ajtó előtt várnak karba tett kézzel, és ez volt az utolsó napom bébiszitterként?

Már fél perce az ajtó előtt állok.

Bemenjek, vagy ne menjek?

Mindegy, bemegyek!

Elég nagy volt a csend, tehát a szülők nincsenek itthon. Ez most jó, vagy rossz jel? Beléptem az ajtón, aztán becsuktam magam után, és úgy néztem a kanapét, mintha először járnék itt. Nem tudom mi ütött belém. Ezután meghallottam, hogy Aurora szobájának ajtaja becsukódik, és szorítottam, hogy lehetőleg a kislány legyen, ne a bátyja. Felix és én nem találkoztunk szombat óta, azaz három napja, és nem is nagyon terveztem pont ma, ebben a göncben elé állni. Meg hát nyilvánvalóan kerül engem, ezt felfogtam. Egyre hangosabb lépteket hallottam, és hát ezek egyáltalán nem úgy hangzottak, mint egy ötéves kislány apró tipegése. Felix ma itthon maradt. Másodpercekkel később Felix jelent meg, egy flakon vízzel a kezében, amiből éppen az utolsó kortyot itta ki, de közben nem törődöm arccal nézett rám, és fejem búbjától egészen cipőm orráig végigmért. Ekkor történt meg az, hogy Felix fuldokolni kezdett, mert félrenyelt.

– Jól vagy? – siettem mellé, de csak kezével hadonászva elküldött. Most hagyjam megfulladni?

– Csodásan – köhögött égő vörös fejjel, aztán kezével megtörölte a száját. – Csak kicsit félrenyeltem, no para.

– Biztos jól vagy? – ráncoltam szemöldököm kérdően, mert még mindig köhögött, a feje pedig ugyan úgy vörös volt.

És még így is jól néz ki, cessze meg!

– Mondtam, hogy igen – bólintott. – Azt hittük, hogy valamiért nem jössz ma – váltott témát.

– És gondolom emiatt lepődtél meg annyira, hogy mégis beállítottam. Bár nem értem emiatt hogy sikerült félre nyelni a vizet..?

– Nem amiatt nyeltem félre, mert megjelentél. Hanem mert... – kezdett bele, de tekintetünk az ajtó felé siklott, amint meghallottuk a csengő hangját. – Erre majd még visszatérünk!

Felix az ajtóhoz sétált, én pedig követtem. Amint lenyomta a kilincset szembe találtuk magunkat Shane-nel, és egy lánnyal, aki kiköpött mása volt a fiúnak, viszont én úgy tudom, hogy Shane egyke, tehát valószínűleg valami rokona. Esetleg unokatestvér, vagy hasonló. De ami még jobban meglepett, hogy a kiscsaj Felix nyakába ugrott.

Mi. A. Franc.

– Felix, te egyre jobban nézel ki! – bókolt a lány, miközben Felix nyakába lógott, és tökéletes fogsorát villogtatva vigyorgott.

– Te sem nézel ki rosszul, Stella – vigyorgott Felix, én pedig tátott szájjal álltam mögötte, és kérdően széttárt karokkal néztem Shane-t, aki hozzám hasonlóan csak pislogott.